Re: Számítástechnikai nyelvújítás

A Konzervatív címadás kommentjei közt vetette fel Tóth Benedek a kérdést. És bár az élhető, használható szakszókincs igényét teljesen jogosnak gondolom, vannak bennek kételyek a kérdéssel kapcsolatban.

Az első rögtön az, hogy nincs egy rendes becsületes magyarnyelvész a blogoszférában, hogy ott tárgyaljuk meg a kérdést?

A maradék problémáim két kérdés körül csoportosulnak.
Az egyik, hogy el tudunk-e képzelni olyan nyelvész-ITs műhelyt, akik képesek javaslatokkal bombázni a számítógéppel, számítástechnikával foglalkozókat. Azért javaslatokkal, mert még így sem látom biztosítottnak, hogy életképes megoldások születnek. A témában érdemes megnézni a honlap-ottlap-címlap vitáról szóló, grafikonokkal is megtámogatott dolgozatot, és belegondolni, mennyire egyértelművé vált azóta a honlap szó létezése. Nyelvtervezési kérdésről beszélünk, nem kampányszerű változtatásról.

A másik kételyem pedig a befogadókkal kapcsolatos. Lehet-e kommunikálni a felhasználók - haladóknak: júzerek - felé az új alakokat. Yves barátom felhívta a figyelmemet a windows

nekem sem tetszik, de az az OS van jelen tömegesen; pirulva se tudnám azt hazudni, hogy bármit is megmozgatna az OS X esetleges hivatalos magyarítása

lokalizációjára, az általa behozott új kifejezésekre és azok normaképző erejére. (Nem teljesen így fogalmazott.) Ebben az esetben a szavak meghonosodása valószínű - kivételt képeznek a lapolvasó és a magától működő (=plug’n’play) jellegű megoldások - viszont az operációs rendszer szókincse csak részhalmaza az IT szókincsnek. Más hasonló normaképző erő pedig, bárhogy gondolkodtam, nem jutott eszembe.

Emellett a társalgásra alkalmas kifejezések iránti igényt jogosnak tartom, amit nem elég annyival elintézni, hogy tanuljon meg angolul a felhasználó.
 Csak a létrejöttének feltételeiben vagyok bizonytalan.

CategoriesUncategorized