A legutolsó Retúrt hallgatva - amit annyira nem harangoztak be, hogy végig is aludtam az élő adást - jutott eszembe, hogy mennyire jó szempont a Ghost in the Shell elemzéséhez a nyugati és a keleti kultúrák robotokról való gondolkodása.
Előrebocsátva, a Retúr kérdéses adása letölthető a sesblogról, az ihletként emlegetett beszélgetésrészlet valahol az adás hetvenedik percénél kezdődik.
Tudom persze a GitS kiborgjai nem a szó hagyományos értelmében vett robotok, hanem emberi tudatok, emberi agyak robot testben. Illetve a Bábjátékos esetében művi tudat test nélkül.
A Tachikomáktól eltekintve - ők sem teljesen önállóak - valódi robotok talán nincsenek is a GitS világában. Mégis felmerül a kérdés, hogy meddig tart az emberi lét, mikor válik ‘az ember’ gépben lakó tudattá, géppé.
Ezzel a gondolatsorral a Ses által is emlegetett Asimov műveit érdemes szembeállítani. Rögtön azzal a zárójellel, hogy a teremtett tudattal rendelkező lényektől való félelem nem a robotokkal kezdődik, hanem Frankenstein szörnyével.
Akinek pedig nincs neve, csak annyi, hogy a szörny, és semmiképp nem hívják Frankensteinnek, mert az a tudós. Ilyesmire persze csak későn jön rá az ember, miután gyerekkorában lefrankensteinezett egy raklap dolgot.
Asimov már csitított a pulp SF általános robotfélelmén, a három (értőknek: négy) törvény kellemesen kiszámíthatóvá tette a robotokat. Legjobb példa az Én, a robot, amiben a robotok már csak programhibák miatt veszélyesek. Így a történetek már a programozás, nem pedig a teremtés, felelősségéről szólnak.
Ez nem akadályoza meg abban a kommunista cenzorokat, hogy az utolsó novellát, ami a globális elosztó számítógépekben lévő programhibáról szól, lehagyták a kiadások végéről. Ötletünk sincs miért, ugye…
Akkor a legnagyobb a kontraszt, ha Asimov egyik - szigorú magánvélemény: kevéssé sikerült - művét, A kétezerkétszáz éves embert állítjuk szembe a keleti robotképpel. Ennek hőse Andrew Martin, egy robot, aki emberi érzelmekkel, kreativtással és tudattal rendelkezik valami furcsa gyártási hiba folytán, és aki a regény során feltalált fejlesztései segítségével egyre emberibbé válik. Az emberi lét betetőzése pedig a romló biológiai test elfáradása, az emberré válás így Andrew Martin halálával ér véget.
Undorító szokás levonni az eleve egyértelmű következtetést. Elég annyi, hogy érdekes téma lenne több mű (mind anime/manga, mind sf regények és novellák) alapján az ‘emberré válás’ és az ‘ember maradás’ kérdéskörét megvizsgálni.
Kézenfekvő művek: BGC Tokyo (megőrülő robotok), GitS: Innocence (emberi tudattal irányított bábuk), Blade runner (a véges életciklus emberré tesz-e, avagy more life, fucker), zárójelesen idekívánkozik a Star Wars kedvesgazdám robotfelfogása, hogy legalább egy pulp példa legyen, a Hyperion (nem partner az ember, mondják a fejlett MI-k) és bármely hardcore cyberpunk regény/novella, amiben szerepel cyberpszichó.
Gülüszemű szörnyek, borostyán terminálok