A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső egészen jó filmcím volt - nem mellesleg egészen jó film is. Annyira jó, hogy amikor valami furcsa vígjáték kerül a fordítók kezébe, néha még nem tudnak ellenállni a régi szép idők emlékének, és adnak egy A ravasz-féle címet a filmnek. Ilyen volt a végignézhetetlen A tökös, a török, az őr meg a nő, és ilyen a most látott Egy hulla, egy falafel és a többiek. Pedig az eredeti cím: He Died With A Felafel In His Hand sokkal többet mond a filmről.
A film különben ausztrál-olasz koprodukcióban készült 2001-ben, és legnagyobb meglepetésemre a port.hu szerint be is mutatták itthon tavaly. Még ajánlót is találtam róla az est.hu-n, amiből megtudtam, hogy “elgondolkodtató egzisztencialista munka” továbbá, hogy “A történetet és hőseink hangulatát erősen meghatározza a fülledt Brisbane, az esős Melbourne és a napfényes Sydney, de ennél több kohézióra és struktúrára ne nagyon számítsunk”. Ennél viszont kicsit több is van a filmben. A kohéziót visszatérő szimbólumok - “látogasd gyakrabban anyádat” - és a karakterek változása - például Flip folyamatosan romló állapota - erősíti.
A szimbólumok ügyes használata egyébként is nagy erőssége a filmnek. Az egyik legjobb jelenet talán, amikor a kertben zajló napéjegyenlőség alkalmából tartott newage jellegű druidaszertartásra megérkeznek az egyik karakter neonáci haverjai, az utolsó vállán gettoblaster, amiből a Wagner Valkűrök lovaglása című zenéje szól - Apokalipszis most, helikopterek támadása, ugye mindenkinek rémlik. És csoportok keveredéséből nem tör ki verekedés - sem focimeccs - hanem a tűzet körülállva felváltva éneklik az Auld lang syne-t és a Tomorrow belongs to me náci indulókat idéző Cabaret betétdalt. Utalásokkal átszőtt multikulturális katyvasz, pont az a fajta, amit nézve öröm felfedezni egy-egy új utalást.
Hasonlóan erősek még a dialógusok, ennyire jó és eredeti szövegeket legutoljára a nyelvvel való világ teremtésben jeleskedő Firefly SF sorozatban hallottam. Értem ezalatt egyrészt azokat a mondatokat, amik sírnak azért, hogy felhasználjuk őket, hogy szállóigévé váljanak, másrészt pedig azokat a dialógusokat, azt az egyént jellemző beszédmódot, ami igazán jóvá teszi a Falafel karaktereit. De inkább beszéljen két idézet helyettem:
1, (a fenti neonácik megérkeztekor)
- Bocs Taylor, de ez a te mentősereged történetesen nem nácikból áll, ugye?
- Hát, én inkább politikailag bornírtnak nevezném őket.
2,
- Ti tudtátok, hogy Leninnek nem ez volt az igazi neve? Egy abszolút kamu név volt, mint Bono vagy Prince. (…) Egy napon megjelent a dácsájában és azt mondta, hívjatok Leninnek. (…) Kár hogy feldobta a talpát, most titulálhatná magát ‘A Vezérnek, Akit Régen Leninként Ismertek’. (…) Ez bizonyítja gondolom, hogy mennyire posztmodern volt.
Mivel vígjáték és állítólag kultusz regényből készült - értsd: fiataloknak eladható - az általam olvasott magyar kritikák mind a soundtracket dicsérik, ennek ellenére nem éreztem, hogy a zene lenne az elsődleges hangulatformáló tényező a Falafelben.
(Kiadták magyar és angol hanggal dvd-n, de még sehol nem láttam. A net szerint az ezer forintos kategóriában mozog, ennyit bőven meg is ér. Nekem egyelőre p2p-ről van meg.)
- ajánló az est.hu-n
- ajánló a port.hu-n (jobb mint az est.hu féle)