Kleinheincz Csilla regényéről már volt szó egyszer a ‘shotson, igaz akkor többnyire azért morogtam, mert a karácsonyi ajándékként kapott ebook tele volt másolásvédelemmel. Most inkább arról írok lájtos rajongással körítve, hogy mennyire rá tud ülni a két fül közti város az ember lelkére, és mégis mennyire hiányozni kezd a regény világa az utolsó lap után.
A címben szereplő két fül egy Vali nevű pesti légtornász-tanuló fején helyezkedik el. A várost azonban nemcsak a lány álmai alkotják, három másik álmodó is alakíthatja. Mr. Evelyn, a rákkal küzdő idős transzvesztita, Max, egy szerelmi bánattól sujtott dortmundi tördelő, és a Kolos, Vali nyolcéves korában meghalt ikertestvére. Kolos helyzete a legfurcsább, hiszen őt csak húga hívta életre, így a világ minden ébredéskor megszűnik számára, a reggel egyfajta halált hoz.
És valahol itt kezdődik a történet, amikor Vali ráébred, hogy bátyja önző módon a tudatára, az életére és az álomvárosra tör. Ahhoz, hogy ezt megakadályozza, a lánynak ébren kell maradnia, hiszen ekkor nem “él” Kolos, és meg kell tanulnia legyőzni bátyját az álomvárosban. Erről a kicsit gólyakalifás paradoxonról szól a Város két fül között.
Igazából az álombéli világ feszültsége miatt ajánlom bátran a könyvet. Még a legfinomabban megrajzolt, leglíraibban leírt - a líraiság egyébként sem idegen a Város..-tól - álomban is jelen van a veszély, Vali fenyegetettsége. És még a legbékésebb való világbeli pillanat mögött is ott a lehetősége annak, hogy Kolosnak sikerül felülkerekednie Valin. Ez persze arra készteti az olvasót, hogy ne tegye le a könyvet, vigye magával, olvassa buszon, villamoson, alvás előtt, ebéd közben.
Azt egy kábé normális világban nem kéne megjegyezni, hogy a szövegnek volt tördelése, korrektúrája és jó papírra nyomták, no de láttunk már karón szukitsot.
A nyelvében is remekül megteremtett világ teljesen átélhető, csak egyszer-kétszer zökkentem ki az olvasásból egy-egy oda nem illőnek érzett, túl laza szöveg miatt.