Elvek, szerzői jog és mozgalmárság kapcsán a remix, mint az új érték teremtésének eszköze, fogalma gyakorta elhangzik. Van olyan CC licenc, ami direkt erre biztat, vannak ingyenes segédanyagok, ésatöbbi.
Próbáljuk ki legalább egyszer, ha máshogy nem, hát gondolatban. Fél fülünkön - igen, most egy kicsit dj lett az olvasó és az író - az emblematikus füles, előttünk pörög a két lemezjátszó, középen műszerek, ugráló mutatók, potméterek erdeje.
Ha szükség van rá, lekapcsolhatjuk a szobában a villanyt. Biztosít elég fényt a monitor. És most - a forgó lemezeket el nem feledve - kezdjük el olvasni a tűsarok.org cikkét Leni Riefenstahlról. Pörög a lemez, szól a zene, túljutunk berlini olimpián, a szövetségesek megnyerik a háborút, folyik a “nácitlanítás”, végéhez közeledik a dal.
Kezünk a crossfaderre téved és elkezdjük áttolni lassan a másik lemezjátszó felé. Csak szemünk sarkából látjuk a bombasztikus zárómondatot: “állította a nácik többségéhez hasonlóan”, már a másik lemezre koncentrálunk. Az olvasás a Wikipedia vonatkozó szócikkével folytatódik: Post war career and legacy. Nuba törzs, búvárkodás, tetoválások, silluk harcosok képeit tengeri halak követik. Aztán hangerő le, vége a partinak.
Az egyszerűség kedvéért kaphatja az első “lemez” címét: az örök Leni.
Lábjegyzet az tisztesség kedvéért: a tűsarkos linket Gasztronautánál találtam, de a százegy évesség hangsúlyozásához képest nem találtam meg benne a hivatkozást a későbbi munkáira, ezért pörgettem meg a lemezeket. A lemezmetafora még mindig a Double Egde Films Spin című művéből származik, köszönet érte imaginak.