Nem a hozzárendelés, hogy ha az ember a magyar nyelv mindenek felettiségét bizonygatja (különös tekintettel a sumér, japán, ógörög rokonságra), akkor jobboldali, de az ilyen írások valahogy mindig “nemzeti konzervatív” lapokban jelennek meg. Most a HH kommentboxában emlegetett Nemzetőrben találtam egy remek írást, összeesküvés-elméletek kedvelőinek kötelező.
Tudja-e az olvasó, hogy II. András királyunk a 20 000 fős keresztes hada élén szerencsésen megérkezett ugyan a Szent Földre, ám nem kezdte mészárolni az ellenfelet, mert rögvest kiderült: akikkel csatáznia kellett volna, azok magyar ajkú rokonaink. Csetepaté helyett inkább beszélgettek – nem kellett tolmács. A pápa ki is átkozta ezért II. Andrást, ezúttal már másodszor, s most már a teljes magyar néppel egyetemben. (Még ennél is árulkodóbb, hogy II. András Jeruzsálem királya lett.) Még Jeruzsálem neve is magyar, nem rég még így is írták: Hierosólyom, ahol hier=har, azaz felmagasló, pl. felmagaslása okán ezért e hegynevek: Hargita, azaz Har-gita, Har-sányi hegy. Tehát Jeruzsálem=felmagasodó sólyom. Sólyom pedig a szentlélek madara, pontosabban isten lelkének megszemélyesítője, de azt hiszem, ezt nem kell részleteznem egy magyarnak. (Mondhatnánk azt is, hogy Solymár testvérvárosa Jeruzsálemnek: a sólyom okán.) (Varga Csaba: Az üldözött magyar nyelv)
De ha már szóba kerültek az arabusok (akarom mondani szaracénok, azaz… ki tetszett már találni? Sárszín!) és a törökök, akkor Hargita megye nyugalmazott tanfelügyelőjének, Beder Tibornak a könyvét nem tudom említés nélkül hagyni. A Gyalogosan Törökországban, ami Beder 1982-es Zágon-Macarköy (2600 km) túrájának naplója, ugyanis tartalmaz mindent, ami a magyarkodó cikkekből kimarad.
El-elgondolkodó és elgondolkodtató szöveg, séta közben fejben írva, később lerögzítve és végül könyvbe összesimítva. Végigveszi a törökök történetét, különös tekintettel a török-magyar (Gróf Széchenyi Ödön pasa!), török-székely kapcsolatokra, ad egy minimális szókincset, mesél a török vendégszeretetről. És mindezt azért, mert valamit csinálni kell, míg Macarköy, a Mária Terézia idejében kitelepített magyarok faluja, felé gyalogol.
(Beder Tibor: Gyalogosan Törökországban, Pro-Print, Csíkszereda, 2001)