Érvelés. Egy, Umberto Ecotól vett gondolatindító idézet nyomán az irodalmi mű, elsősorban a regény címadásának sajátosságairól, a címnek a mű értelmezését befolyásoló szerepéről kell gondolatait, érveit kifejtenie a vizsgázónak három-négy magyar, vagy világirodalmi példára is hivatkozva. (OM.hu - A magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi feladatok tartalmi összefoglalója)
12:20 - Aggódó szülők és nagybácsik telefon és sms áradata: “Hogy sikerült? Nehezek voltak a kérdések?” Legtöbbűknek fogalma sincs ki volt az az Umberto Eco, büszkén kijelentem: én sem tudom. (Érettségiző blog, 2006. május 8., hétfő 15:21)
Csak most jutott el hozzám, hogy komoly problémázás ment/megy a blogokon Eco témában. Én Kétéltűnél és Leveenél találkoztam a felmerülő kérdésekkel: (1) Ki az az Eco? (2) Miért nem ismerik az érettségizők? (3) Miért kéne ismerniük? (4) És persze kinek a sara ez az egész?
Van viszont egy kérdés, ami mellett mindketten elsiklottak. Eco az érvelő fogalmazás című feladathoz volt idézet. Nem Eco művet kellett elemezni - itt elkopik a még nem is vettük című kifogás - hanem egy idézettel kapcsolatban állást foglalni. Még rövidebben, magyarul: gondolkodni. Azt hiszem, ebben a kontextusban mutatkozik meg igazán, mennyire égő, ha az érettségizők megbénulnak az ismeretlen név hallatán.
(a szerző sosem szerette A tegnap szigetét, inkább Gyufalevelek-, Bábeli beszélgetés-párti)
A vicc a dologban, hogy számomra nem volt se gondolatindító, se könnyen támadható, védhető.. mert nem az volt, azon egyszerű oknál fogva. A másik poén, hogy 3-4 oldal a minimum terjedelem, namármost aki nem pletykás plázakurva, az simán elmondja a gondolatait 1, maximum 2 oldalban. A többi, az masszív rizsálás volt, és meglett a 3,5. :D
Nyilván nem ugyanonnan közelítjük meg a problémát - én például tét nélkül beszélhetek Ecóról - de négy oldalt szinte bármiről lehet írni. Ha már van egy műved, amit valahogyan kapcsolatba lehet hozni azzal, amiről írsz, nyert ügyed van. (kulcsszó: intertextualitás) Más kérdés, hogy nem tudom mennyire készítettek/készítenek fel ilyesmire titeket. Elvben elég kell legyen a két év..
valahol azt hiszem ebben mutatkozik meg az, hogy mi divat itt és mi divat európában. az a 15-20 év szellemi lemaradás (minima), ami van. 97-ben voltam sydneyben, 13 éves gyereknek a saját szintijén kellett blues zenét szereznie. házi feladat volt. másik házi weboldal csinálás (97!) text editorban. de volt olyan is, hogy ugyanazt a témát kellett egyik órán védeni, másik órán támadni úgymond. “bejárni” mindkét vetületét. aztán meg kellett olyat is, hogy riportot írni. szóval ott ez ment. és a kiskrapek a haverjaival ugyanúgy tolta az idétlen számtech játékokat is, de közben tudott mesélni arró, mit látott a moziban.
azt gondolom, hogy eco ma egy fontos író. illik ismerni. de minimum illene olvasni. könyvet is. nem csak használati utasításokat.
És tették mindezt egy teljesen eltérő elvek alapján felépülő oktatási rendszerben. 97-ben még bőven a közoktatás emlein csüngtem, akkor még tényleg nem volt szó arról, hogy itt akár készségfejlesztés is történhetne. Most kezdünk el a kétszintű érettségivel és az egymilliomodjára is átalakított kerettantervvel ebbe az irányba indulni. Ennek megfelelően egészen komoly ellenállás tapasztalható, mert mi lesz a világból, ha az elsős gimnazisták nem tudják a görög dráma alapelemeinek görög nevét. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle pár év múlva.
Eco természetesen fontos író. Abban nem vagyok biztos, hogy egy irodalom iránt nem érdeklődő - isten ne adj, irodalomtól mettől meddig éltekkel elvadított - diáknak ez elég indok ahhoz, hogy belenézzen. Vagy hogy beleolvasson egyéb fontos kortárs írók műveibe.
Ráadásul ez a feladat megoldható akkor is, ha egy Eco tárcával se találkozott a diák. Ehhez képest találtam olyan véleményt is róla, hogy “csak ki kellett írni a válaszokat a szövegből”. Ha már elmaradásról beszélünk.
Az ilyen „büszkén kijelentem, hogy nem ismerem/nem olvastam/nem láttam” dumákat kurvára bírom, miért kéne arra büszkének lenni,ha valaki nem tud valamit? Vagy úgy gondolják, hogy az ember agya véges kapacitású, és nekik csak ennél fontosabb dolgokkal van tele, így ez már nem fért bele? Legtöbbűknek…
Ez a blues-zene szerzés szintin tetszik :-) Szerintem az emberi hangra épülő Kodály-módszer egy faszság, egy kisdiák sokkal hamarabb fogja megtanulni/megszeretni a zenét, ha hangszert adnak a kezébe, mint ha az egész osztály előtt énekeltetnek vele népdalokat, meg idétlen kézjelekkel szolmizáltatják.
nem hiszem, hogy kodály tehet erről, ő azért fújta a sípot is, más a baj. nézz be a plázákba. hallgasd meg a zenéiket. vagy hogy a neten maradjak: olvasd el, amit írnak. sivár és buta. oké, ne legyünk sznobok. nem kell eco. de olvasni kéne. igen, napilapot, igen, hetilapot, szaklapot, könyvet, hogy eligazodhasson a világban. itt jön be a ki(be?)ugrott hitgyülis pajor szövege, ami igen időtálló: neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?! igen.
“idétlen kézjelekkel szolmizáltatják” -> “idétlen kézzel szodomizálják”
pihennem kéne, úgy tűnik.
de zsoltu, mindenkinek a divat mondja meg, mit csinál. kicsit eltérve Pajor szövegétől. kivétel nélkül megvannak a divathullámai, mennek a hülye divatok a menedzsmentben, amit az egyfejű menedzser követ szolgamód, mennek a divatok a popkultúrában, de a magasban is éppen úgy, például Varró Dániel vagy Karafiáth Orsolya most divatos szerzők, vannak divatok a privát életvitelben a lakhelyválasztásban, mindenben. a pláza csak egy héja az összetett valóságnak, a plázákhoz köthető divatokat szerintem nem követik butábban, mint az összes többit.
Zoli: Nem nem fér bele, csak annyira nem érdekli a téma, hogy inkább nem szánja rá az idejét. (Remek példa a fizika és kémiatudásom. :) ) Innentől meg motivációs kérdés, ha a tanár a gyerek kezébe tudja adni a könyvet, akkor jól próbálkozott. Annó írtam arról, hogy a tanárok szerint mik az irodalomtanítás legfontosabb kihívásai a 2003-mas obszervációs felmérés szerint. A válaszok között csupa olyasmi szerepelt - kedvencem: “a média káros hatása” - ami az oktatáson kívülre mutogat.
zsoltu: “nézz be a plázákba. hallgasd meg a zenéiket. vagy hogy a neten maradjak: olvasd el, amit írnak. sivár és buta.” Itt kezdünk elszaladni a túláltalánosítás irányába. Az én időmben sem szerettem, ha megmondták az őszintét arról, milyen a “mai fiatalság”. És nem hiszem, hogy az azóta eltelt időben az ilyen értékítéletek pontosabbak lettek.
moshi: (Offtopik: Na Karafiáth az, akit nem bírok elviselni mint jelenséget. Ezzel mindkettőnknek együtt kell élni. :) )
A többivel viszont mélyen egyetértek. Nem tűnik értelmesebbnek, hogy annó a punkokat igénytelennek tartották az igaz metálosok, de egységfrontba tömörültek a diszkósok ellen, mert azt talán már mégse. Ja, és mindezt tizenkevés évesen. Akkor viszont jó ötletnek tűnt.
Amit ma divatnak nevezünk, azt fogják később korstílusnak. Pl. a barokk is csak egy divat volt :-)
ha minden kortünetre, értékre és irányra azt próbáljuk ráhúzni, hogy divat, akkor nagyot tévedünk. divat volt uhrin benedek, divat gangszta zoli, divat a plaza, divat a nemolvasok, divat az ipod. érték karafiáth (mindegy, mit gondolunk, letette az asztalra és állja az időt is), érték varró, és nem sorolom. a kettő közötti különbség az, hogy az egyik a pillanat, a másik időtlen. az egyik képvisel értéket, a másik kiszolgál. az, hogy a divat mondja meg, hogy ki vagy, annyira konkrét és általános, hogy nem ragozható tovább. vannaz underground trendek, amikből a felszínt lemásolva divatok lesznek. az őszinte kőkemény kőbányai lepattant alakoknak anno a szimatszatyor volt az a holmi, ami épp elég célszerű volt, ami könnyen megsezrezhető volt és olcsó. ebből lett divat is. de akik divatból hordták, igen jól megkülönböztethetőek voltak a valódiaktól. a punk életérzés volt. divat lett. de a mai majmok egy pillanatig se téveszzthetők össze akár a mai valódi punkokkal. ez épp olyan, hogy a holland biztosító reklámjaiban nyomatott ipari szemét kategóriájú plázafestmények is igen jól megkülönböztethetőek a valódi értéktől. egyik pénzkereset, a másik művészet.
a divat a massza tápanyaga, ha nincs benned semmi egyedi, nincs erőd és tehetséged valódi kiugrásra, akkor ha jól követed a divatot, ideig-ráig érdekes lehetsz.
és mert valami kitör egy “underground” közegből, akkor az már vesszen? onnatól kezdve már rögötn értékcsökkent, mert nem csak néhány most “bennfentesnek” jelent valamit? akkor az a trendi a zándergrándban, h ne legyél trendi? Rembrandt nyomorban halt meg, manapság kemény dollármilliókat érnek festményei. ezen gondolat mentén haladva művészi értékcsökkenésen kellene átesnie. vagy volt egy hullám, amikor a szürrealizmust újrafelfedezték és divat lett. de akkor most dali lángoló zsiráfja szintén pfúj és az egész életműve mehet a levesbe? mondjuk a végére már neki is terhes lett az egész. nem hiszem h a divatot pár ilyen magvasnak látszó, pátoszteli de valójában végletekig üres gondolattal el lehetne intézni.
Divat. A mostani pláza-anti-kultúrával az a baj, hogy őket nem érdelki, hogy mindenki butának tartja őket. Úgy értem, nagyon jól elvannak a saját kis szarvárukban és.. ennyi. Esténként bedobnak egy pár tablettát, buli van.. másnap meg alibiznak valahol, suliban, egyetemen, a “szerencsésebbek” egyszerűen élősködnek anyucin-apucin.. és lógnap a plázában, ami annyiban igaz, hogy el-eljárnak a plázába, ezért meg azért, de ma már annyi időt (szvsz) nem töltenek el ott.
Értelmiségi divat, kortárs írók, fél-alter életmód meg zene, idióta ideológiák, stb.. az értelmiséggel még mindig az a baj, hogy úgy igazából nincs. Aki elég értelmes, az nem beszél hülyeségeket, aki meg nem, de annak vallja magát, az meg ott van a TV-ben, vagy miniszter lesz.. stb.
4 oldalt írni bármiről, lehet, de.. egy idő után feltűnik még egy 7 évesnek is, hogy “jéé, ilyet már írt a bácsi valahol visszább is”. Továbbra is tartom tehát a véleményem, hogy az adott témában (Eco állítása, a regények [általánosabban az irodalmi művek] címe akkor jó, ha “nem lövi le a poént”) 3-4 példával megtámogatva a dolgot igazából 1-2 oldalban el lehet mondani a saját véleményünket. Persze, lehet többen is, de akkor már nagyon terjengőssé válik a szöveg, szvsz. :)
Irodalom és irodalom tanítás. Az előbbit szeretem, az utóbbit mindjárt örökre magam mögött hagyom, már csak a szóbeli van hátra. Ennek ellenére valahogy szivesebben ismerkednék az Antigonéval, mint mondjuk egy “kortárs” művel. Mért? Mert az ó-görög kultúra nem olyan “bonyolút”. Egyszerűbb, kisebb, könnyebben felfoghatóbb. Az Antigoné nincs tele utalásokkal az aktuálpolitikára, nincs benne referencia 2-3 ezer év irodalmára.. A kortárs alkotások értelmezésénél meg belefutnánk akarva-akaratlan abba a problémába, hogy valakinek meg kell mondania, hogy akkor egyátalán mit értlemeztessenek/tanítsanak, és valakinek meg kell róla írnia a tankönyvet is. Tehát valakinek állást kell foglalnia fél-aktuálpolitikai kérdésekben. Ezt pedig nem akarhatjuk, szerintem.. és túl sok értelme nem lenne, főleg úgy, hogy nem is tanítják a hozzá szükséges történelmi háteret. ‘89-ig van a mi töri tankönyvünkben. Az emelt szintű érettségin kérdezhetnek akár 2003-4 es dolgokat is történelemből.. és minőségnyilvánítás nélkül elég nehéz beszélni pár évvel ezelőtti dolgokról.
na, eléggé offtopic lett így már a végére a dolog, de nem baj :P
Sajnos már nem emlékszem, hogy hol olvastam, és arra se pontosan, hogy mit. Egy régi regény volt, ahol valami épületről mondták, hogy a „most divatos stílusban épült”. Akkor döbbentem rá arra, amit fentebb leírtam: amit mi most stílusirányzatként tisztelünk, azt a maga idejében divatnak tartották. A földesúr, aki barokk kastélyt építettetett, „divatmajom” volt. Nyilván sarkítok. De azt akarom ezzel mondani, hogy csínján kell bánni a „divat” elítélésével. A divat valamennyire a kort tükrözi, amiben megszületett. Van múlandó divat, és maradandó is. De mindkettő divat. Egyáltalán nem tudhatjuk, mi lesz a maradandó. Én nem is törődöm vele :-)
PAStheLoD, majdnem összejött most is a négy oldal ;-) Amúgy mi volt pontosan az az idézet, amiről írni kellett?
Ha már így belejöttem :-) Kodály biztos fújta a sípot, de a Kodály-módszer tudtommal az emberi hangra mint a „legcsodálatosabb hangszerre” épít. (Régi emlékek ezek, az interneten most nem is találtam erről semmit, szóval javítson ki valaki, ha tévedek.) Viszont nem mindenkinek van szép hangja ill. találja el a hangokat. Én se tudok egyáltalán énekelni, de van egy (két) gitárom, és gimnazista korom óta jókat zenebonálok vele, és imádom a zenét. Énekórán énekelni sosem tudtam és ezért utáltam is. Szóval szerintem hangszeresen kéne oktatni, nem énekelve.
Van még egy fogalom, ami talán illeszkedik ebbe a divat-vitába, ez pedig a kánon kérdése, vagyis hogy egy adott időszak valamilyen szempontból meghatározó, mondjuk kánonalkotó “intézményei” mit emelnek ki, és mit felejtenek el a kultúra termékeiből, és ez működik a kultúra minden szintjén, és persze ugyanúgy működik a jelenre, mint a múltra nézve. Csakhogy, mivel a múltról alkotott képünk mindig valami konstrukció eredményeként jön létre, így az, amit a (múltbeli) kánonalkotó tevékenységekről mondunk, szintén bizonyos értelemben konstrukció - és persze a jelenbeli kánonok függvénye is egyben. ;-)
zsoltu kapcsán: Azt hiszem, az időtállóság nem ennyire egyszerű. Különösen az irodalmi/művészeti példák esetében. Mihelyt megjelenik a kánon kérdése, rögtön bonyolultabbá válik a helyzet. Karafiáth és Varró tényleg elismert kortárs művészek (teljesen függetlenül attól, hogy kedvelem-e őket vagy sem), de arra már nem vennék mérget, hogy az X év múlva megírandó irodalomtörténet is őket fogja említeni.
(Közben frissül az oldal, és Rekkared a kánonról ír)
A mai szépirodalmi kánon szerint ott vannak, egy régebbi szépirodalom felfogás szerint meg a Bácsmegyey levelei egy jó mű.
avman kapcsán: Az alternativitás-divat-érték szentháromság problematikáját szerintem sem lehet ennyire egyszerűen lezárni. Viszont iszonyatos távlatok kellenek néha, hogy elkezdjék újraértelmezni azokat, amiket korábban simán értéktelennek, ponyvának, divatnak bélyegeztek. Most így hirtelen a megújulni látszó Rejtő-recepció, a SF és a képregény ugrik be példaként.
PAStheLoD kapcsán: A divat-alter felosztás még kevés. Most tényleg teljesen jó lenne, ha beesne egy kultúrantopológus, aki ifjúsági szubkultúrákkal foglalkozik. Érdekelne, mit tud hozzátenni az eszmecseréhez.
Onnan is meg lehet közelíteni a cím kérdését, és akkor megint saját területre tévedek vissza, hogy műfajonként, irányzatonként más címadási gyakorlatot tartanak üdvösnek. Ezt befolyásolja az is, hogyan tekintenek az irodalmi mű szerepére. Például a krimi aranykorában A négyek jele vagy a Brown atya és a valami címadás teljesen jónak számított, bár az idézettel nincs összhangban, mert a mű egyfajta fejtörőként szolgál. A jel felbukkan a történet elején, a cím elárulja, miről szól a mű, de a megfejtés logikáját nem tartalmazza. A rejtvény élvezhető marad. Ugyanez a címadási séma nem él például a Tamás bátya kunyhója (légből kapott példa) esetében.
Annak örülök, hogy az irodalmat szereted, még ha a tanítását nem is. Ilyenkor mindig úgy tűnik, mintha nem is lenne alapjaiban elcseszve az oktatási rendszer. Viszont az irodalom egy kicsit mindig is aktuális. Például nagy kedvencem, Banks Játékmestere, hiába íródott 1989-ben, 2001 szeptember 11-ével kezdve kapott egy új értelmezési réteget. Lehet onnan tárgyalni a könyvet, hogy a felsőbb igazság vélt birtokosai megtehetnek-e bármit a “primitívebb” kultúrával. Ettől az eddigi értelmezések is érvényesek maradnak, csak ez az új is jelen van.
(off: amíg érdekes a beszélgetés, addig nem gáz, hogy offtopic. szerintem.)
Rekkared: Köszönöm a kiegészítést, a kánon megemlítésével megelőztél. :)
avman, például a hogy helyett h-t használni az sms “kultúrából” szakadt be a plebsz írásába. kicsinál. az undorgrund nem elhagyhatatlan feltétele a jónak, de végülis minden, ami kezdődött, az valamiféle előörs, földalatti, szóval a mainstream ritkán hoz új huzatot. nem figyeltél, avgy én nem fogalmaztam elég erősen. ami az életben értékálló, az időtálló is. a divatnak nem dolga az időtállás. sőt. ellene megy, meg akarja az időt zabolázni, lovagolni, ezlrt hát a divat értéket se képvisel, mert nincs idő az értéket kitermelni. nem fontos. nem szükségszerű. ha az apple a példa: nézud meg, amióta az ipod őrület van, azóta a minősége konvergál az alsó középkategóriához és az intel váltás meghozta a mac világába is a kéthavi bajt (értsd: meg se melegszik nálad a gép, már nem trendi és váltani kell).
PAStheLoD, az értelmiséget hol keresed? értelmiségi divat. érdekes kategória, biztos létező. mondok valamit. csinálom én a magam kis galériáját, összehoz a sors emberekkel. a javának van egy saját világa és nem kell nekik a készen kapott külvilág. nem ők mennek a divat után, hanem - kisebb-nagyobb körben - ők fújjják a passzátszelet. a baj ott van, hogy nincs, aki a plázagyereknek megmutassa a reális alternatívákat. az ógörögök is politizáltak. leszünk még mi is valaki ógörögjei. :)
Rekkared, elvben tökéletesen igazad van, a kultúra önmagában tapéta csak, ha nincs a környezetével kapcsolata. zoli írja a földesurat. akart valami maradandót. kérdezz már meg egy bömöst gyűrő kigyúrt plázakukacot, ő milyen dolgot akar maga után hagyni az utókorra? a maca szilikonját? mit? az értelmiséget be kell kapcsolni az életbe. az alkotó emberekkel kapcsolatot kell keresni, ez lenne a mecenatúra feladata. figyeld meg, miket támogatnak. a többi éhenhal.
Kelt, elnézést, hogy széttúrjuk a blogot. :) karafiáth megkerülhetetlen. varró még új. jó a szubkultúra bekapcsolása a képbe. kérdés, mekkorára nyissuk a körzőt. vannak megengedő arcok, szerintük a blog is szubkultúra. szerinte a blogok java szemét. van, aki azt mondja, a graffiti is szubkultúra. egyetértek. de itthon ezt is javarészt másolják. nézd meg a lengyeleket, mekkora erő van bennük. érdekes, és azt érzem, hogy nagyon magyar, hogy puhányak vagyunk. készen eszünk mindent.
Már-már offtopikká váló szál, de a fentebb emlegetett érettségi feladatlap megtekinthető az OM előretolt állásaiban. Itt: http://193.225.4.41/kozepszintu_erettsegi_2006.html
Az Eco-s feladat így hangzott:
És akkor válasz féle.
1, A fenti idézet fényében sem tűnik nehéznek a feladat, de égő is volna, ha annak tartanám. Megkérdeztem viszont az anyámat - magyar-töris gimnáziumi tanár -, aki szerint pont a témák marginalitása miatt (egyik sem sokórás anyag, sőt) okozott nehézségeket.
2, A nyelvészkedést nem tudom kihagyni, pláne hogy zsoltu felhozta a ‘h’ példát. A nyelv egyébként is hajlamos ilyen rövidítésekre, legjobb példa az informális élőbeszédben használt ‘asszem’ (amit nem átallok néha írásban is használni, többek közt cseteléskor). A ‘h’ azért feltűnőbb vagy zavaróbb, mert egy szál, nem igazán hangoztatható mássalhangzó marad a szó helyén. Online beszélgetésben nem zavar, teljesen illik ahhoz a regiszterhez, állandóbb használatra szánt szövegben inkább szemet szúr.
3, Offtopik: a cseréljük újra a “régi” apple gépeket jelenséget nem kötném sem az iPodhoz, sem az intelhez. Tényleg jelen van a fórumokon (szar g3, szar g4, netezni nem szabad csak g5-öt), de az emberek hozták magukkal, ráadásul jóval a prociváltás előtt. Marketing.
4, Kommunikációs gránát, de: ahhoz, hogy az értelmiséget bekapcsoljuk az életbe (ah, nagy szavak egy bloggertől című adásunkat hallják) szükség van arra, hogy ne lubickoljon a posztmodern tudományos szlengben. Kulcsszavak: Sokal-ügy, elefántcsonttorony.
5, Nem tekintem a blogot szubkultúrának, sokkal inkább egy olyan eszköznek, amely bármely szubkultúra kommunikációjába be tud épülni. A ‘blog mint műfaj’ megközelítést sem szeretem ugyanilyen indokok miatt. Tényleg sok olyan tartalom van a blogoszférában, amire nem érdemes időt vesztegetni. Valahol long tail ez is, sok tartalomra jutnia kell vacaknak is, mégpedig szép számmal.
6, Offtopik: amíg érdekes a téma, beszélgetés folyik, addig nem széttúrás. Ha zavarna, már jeleztem volna. ;)
Érdeklődve futtottam végig az érettségiről szóló vitát, mert mostanában nem követtem nyomon a közoktatás fejlődését, csak az jött át, hogy mekkora sokkot okozott a tavaly startolt új rendszer.
Szerintem Kelt fenti kommentje is rávilágít, hogy nem az a megfelelő irodalom, amit a tanárok előadnak a diákoknak (sokórás vs. keveset tárgyalt anyagok), meg szerinem eleve hülyeség 14 éves kölkökkel antik szövegeket elemeztetni - nem felel meg az akkori gondolkodásmódnak, kezdés helyett ez advanked level kellene legyen.
Mint kiderült, iskolatársak voltunk Kelttel, és nem tudom, ő hogy élte meg, de nekem a gimnázium (hatosztályos, kísérleti, első pár évfolyamban voltunk) egy rossz álom. Ergo én 12 évesen kaptam a Hexametert az arcba, és a tanárok sem tudták, mit hogyan kellene előadni ennek a korosztálynak. Össze-vissza változott a tanagyag struktúrája, a végére meg már csak az volt a cél, hogy valahogy leérettségizzek meg felvegyenek egyetemre - na ekkorra vesztettem el minden motivációmat és fordultam be teljesen. A suli egyetlen előnye az volt, hogy tisztességesen megtanultam angolul (mázli: jó tanár), illetve gyorsan lenyelvvizsgáztam franciából is (sok különóra), követve azok példáját, akik megelőztek pár hónappal, hogy megússzák az alkesz idióta tanárnő óráit.
Meg persze ez egy elitgimnázium volt, ahol eleve nem akartak különösebben megtanítani gondolkodni, mert 1., aki hülye haljon meg (ha elsősként jól értelmeztem magyartanárom szavait, ez az iskola afféle íratlan jelmondata volt) 2., nem kell feltétlenül ide járni (ismerős?).
Ennek alapján bele sem merek gondolni, mi mehet (mehetett) szerte az országban a mostanra általánossá vált 6-8 osztályos gimnáziumokban. Nálunk már az is kisebbfajta sokkot okozott a tanároknak, hogy átlagosan 2 évvel fiatalabb diákokat kell tanítaniuk, amit látszólag azzal oldottak meg, hogy ignorálták mindezt, és elvárták, hogy viselkedjünk éretten, az intézményhez méltón, illetve leterheltek minket úgy, hogy ne is maradjon energiánk semmi nonkonform dologra (3-4-5 óra a házi feladatra naponta, szevasz, élet.)
Az pedig, hogy a puszta értelem mennyit számít az életben, számomra az egyetemen derült ki vérgérvényesen. Az egyetemen már végképp nem akarnak megtanítani gondolkodni: rád zúdítják az anyagot, vizsgázz le belőle valahogy. Meglátásom szerint bölcsész szakokon létezik két szélsőséges stratégia a túlélésre:
1., Bemagolsz mindent, és visszaböfögöd. Kevésbé értelmes, de megfelelően kondicionált egyedek számára út lehet az üdvösséghez, alig van esély a lebukásra.
2., Nem tanulsz különösebben, de az anyag fontosabb részei azért megragadnak valahogy a fejedben, és ezekről a vizsgán értelmesen tudsz beszélni, akár saját meglátásokkal kiegészítve, de gyakran élesen elrugaszkodva attól, ami és ahogyan a tanteremben elhangzott. Különösen szerencsés, ha a vizsgáztató is értékeli azokat az egyedeket, akiknek az értelem fénye csillog a szemükben, és vannak saját gondolataik - ez esetben megbocsátható, hogy esetleg nincsenek tisztába az anyag minden apró részletével.
Én, be kell valjam, a kettes változatot alkalmaztam, emiatt úgy érzem, hogy az iskolában a lehetőségekhez képest kevés ragadt rám - inkább, hogy úgy mondjam, kivágtam magam. Ezt így utólag sajnálom, mert ennek fényében elvesztegetett időnek tűnnek a gimnáziumban/egyetemen töltött évek, amelyek kizárólag a papírszerzést szolgálták. Meg így utólag látom benne a lehetőséget, dehát utólag könnyű okosnak lenni. Lényeg a lényeg: gondolkodni rohadtul nem a suli tanított meg, remélem, mostmár lassan más lesz a helyzet legalább a középiskolákban…
Ja, még valami. Egy francia tanárom hozta egyszer szóba, hogy náluk a suliban olyan 10 éves kortól (vagy korábban?) tanítanak filozófiát. Gondolom, a megfelelő szinten, de ezzel sarkallják gondolkodásra a gyerekeket… Nekem ezzel szemben SOHA nem tanítottak filozófiából egy kukkot sem az egyetem előtt, mert a hatosztályos gimnáziumban nem volt rá idő. Azt hiszem, egy félévet szántak volna rá, ha nem ahelyett is törit kell magolnunk az érettségire.
Elnézést, kicsit elragadtattam magam, de ez a téma mindig felkavar.
Én nem éltem meg ennyire negatívan a Földest, Geri. Igaz ez következhet az eltérő tanári körből is. A hatodik év végére a kémiai, fizikai érdeklődés nagyrészt kihalt belőlem, de az irodalom (hagyták, hadd írjam a saját véleményemet, nem kellett azt írta a költővel vacakolnom) és a történelem (lehetett évszámok nélküli dogára ötöst kapni, ha az összefüggéseket jól fejtetted ki) komolyan jók voltak. Még fizikából próbáltak a kezdetekben gondolkodni tanítani, de aztán lecserélték a tanárt, onnantól meg süppedős unalom. Cserébe filozófia volt, egy nagyon idős tag magyarázott Platón barlanghasonlatáról hosszasan, aztán valahogy eljutottunk Kirkegaardig. Köszönet például nem volt benne.
Az egyetem itt is ugyanolyan. Ki lehet fogni jó, “nagy igazságokat” megkérdőjelező elgondolkodtató kurzusokat (fényezés következik, nekem a Szlengkutatás meg az Elméleti paradigmák és populáris kultúra címűek voltak ilyenek mostanában), de azokon túl langyos víz. A kettes módszer teljesen jól működik, egészen addig míg egy csak magolásra belőtt tárgy nem jön szembe.