Olyan levelet kaptam Sün barátomtól - végzős/végzett gépész - , amit érdemesnek tűnik megosztani a kedves olvasókkal. Így szól a lényegi rész:
lenne egy egyszerű kérdésem: a “magas” irodalom megragadt a ‘900-as évek elején? vagy van kortárs magas irodalom? (ezt gondolom részben magam is megválaszolom, mert gondolom pl Eszterházy biztos az) (és próbálkoznak adagolni a kortárs élő emberek felé?) (vagy én vagyok teljesen műveletlen és megmaradtam a ponyvánál!)(épp a Stalkert olvasom) csak azért jutott ez az eszembe, mert reggel a TV-ben azon sírtak, hogy a fiatalság:1. nem olvas, 2. ha olvas, nem magas irodalmat. mint ahogy azt a “kesergők” tették ezt gyerekkorukban,3. alig lehet elolvastatni velük a kötelezőket. és nem értik, miért nem érdekli a kicsiket a komoly irodalom? és mért kell kanonizálni az irodalmat? miért nem fejlődhet? betegek ezek? (nem tudom elképzelni, hogy van olyan ifjú aki érdekesnek találná Voltaire-t vagy Stendhalt, vagy Mann-t és saját szórakozása érekében leveszi a polcról!)
Nagyon jó kérdések, túl jók ahhoz, hogy az alig strukturált válaszlevelemmel folytassam. Inkább nézzük pontokra szétkapva, honnan érdemes szerintem megközelíteni őket.
- Kortárs irodalom természetesen van, azt viszont itt és most nem lehet megmondani, hogy pár évtized múlva mire fog nagy műként emlékezni az irodalomtörténet. Legjobb példa erre talán a századforduló kismestereinek művészete igazán jó művekkel, amiket nem igazán olvasnak/adnak ki mostanában.
- Kánon természetesen van, velejárója a nyomtatott irodalomnak. (Meg ha a szó eredetét nézzük, akkor a nem nyomtatottnak is, de innentől szőrszálhasogatás.) Ami igazán szép, hogy nyugodtan beszélhetünk a magas irodalom, a science fiction, az ifjúsági irodalom, stb kánonjáról külön külön is. (Erről a témáról volt már szó a Szépirodalomság című postom alatti kommentekben is.)
- A magas irodalom/szépirodalom kánonja nem a legmozgékonyabbak közül való, nehezebben változik, mint egy nyitottabb, olvasói kánon. Azért lassan szivárognak be például a SF művek, az Európa tavaly már valami klasszikusok sorozatban, vászonkötésben adta ki a Solarist. Ilyen módon megkérdőjelezhető a ponyva és magas irodalom szembeállítása, mert mi van, ha a ponyváról kiderül, hogy értékes mű. (Lásd még Rejtő műveinek fogadtatása a század során, pedig ha valami ponyvaként indult, akkor ezek a regények azok. Most meg már elvétve foglalkoznak is vele, ráadásul töretlenül népszerűek.)
- Ráadásul kortárs irodalomból is vannak olyan alkotók, akiket inkább hajlandóak olvasni. Mondjuk ha választást engedünk egy szabadon választott Varró Dani és egy Esterházy közt, lehet hogy többen fogják a Varró Danit szöveget választani. Ez sima elmozdulás a kisebb ellenállás felé, a posztmodern szövegek befogadása munkás tud lenni. (Persze egy Háború és béke befogadása is, de egészen más okból.)
- Szeretünk sírni, no. A fiatalok nem olvasnak, a média / számítógép / internet / videójáték / dobozossör elrontja őket, nagyon régi lemez ez. Az irodalomtanításnak kell kezdenie valamit magával, mert a mediatizált, e-mediatizált világban nagyon nem találja a helyét. Ha alapul vesszük az új típusú érettségit, akkor olyasmi lehet a kiút, hogy a diákok szövegértési kompetenciáját fejleszti az iskola. Egyrészt, hogy be tudjanak fogadni “magas irodalmi” szövegeket is, másrészt, hogy ne vezesse meg őket a sajtó, reklám, a nagy tételben kapott információ úgy általában.
Utolsó, zárójeles megjegyzés: egyébként van olyan igazán régi szöveg, amibe öröm belenézni. A legutolsó ilyen találkozásom a Balassira panaszkodó főispán levele volt.