A két rossz megoldás közül, azaz hogy nem fordítok le egyetlen dalcímet sem, illetve lefordítom mindet, azokat is, amelyek angolul ismertek nálunk, a harmadikat választom - ahol lehetséges, magyarítom a címet, a fordítás azonban természetesen sok esetben csak hozzávetőleges lehet. (A ford.)
Ezek a borzasztó szavak szerepelnek a Pop, csajok, satöbbi - végre hozzájutottam az alexandrás könyvcsomagomhoz - harmincadik oldalon. Egészen odáig egyetlen együttes, egyetlen számcím sem szerepel, pont ezért teljesen élvezhető. A horror csak a 30. oldalon kezdődik, cserébe egészen a regény végéig tart. Olyan számcímeket kerülgetett a szemem mint “A tinilelkek illata - Nirvana” vagy a “Drágám szeretem a stílusod”.
Ezek után gondolom nem nehéz elképzelni, mennyire szemét dolog a Pop, csajokat olvasni. Brutálisan jó, mesterkéletlen regény emberekről. Nagyságrendekkel jobb - ahogy Moshi már ígérte - mint a belőle készült remek film. De időnként ilyen tinilelkek illata jellegű katyvaszokkal sokkol. Ha választani kell, akkor inkább az angol kiadást ajánlom. Paperback, olcsóbb egy doboz gyufányival, és senki nem fordította le.
- Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi (Európa, 2003)
- Nick Hornby: High Fidelity (Penguin, 2000)
magyarul Hornby-tól csak a Fever Pitch-et (Fociláz) olvastam, az nagyon jól volt fordítva, látszott, hogy a fordító (M. Nagy Miklós) is szenvedélyes meccsrejáró.
egyébként azért le lehetett volna fordítani a számcímeket jobban is (vagyis jól, ezek egyszerűen szó szerint vannak fordítva), de talán azt sem kéne. valszeg vannak dalszövegek is, azokkal mi lesz? régebben egyébként mintha szokás lett volna profi műfordítót küldeni az ilyesmikre… lábjegyzetben kellene szerintem magyarázni az angol címet, nem?
Ugyanaz a fordító, és amikot épp nem a Baby I love your way-t ferdíti magyarra, akkor nagyon jó szöveg kerül ki a kezei alól.
Még tipródok, hogy mihez is hasonlítsam az élményt. Egyrészt adott a nagyon öreg rockerek ilyetén szokása, ‘Öreg, ismered a Black Sabbath-tól a Harci malacokat, na az üt!’; másrészt kicsit Petőfirádiós is (bár ott is rock műsorban hallottam, lehet csak minősített eset). Mindenképpen a lábjegyzet lett volna jobb, annak az x százaléknak, aki nem beszél angolul és nem ismeri a nótákat megadjuk az értelmezéshez ezt a plusz réteget, a többit meg nem cseszegetjük.
Dalszövegek nincsenek. A regény popzenei geekekről szól, ezek nem idéznek szöveget, mert tudják, hogy a másik is tudja. ;)
És mi lett vona, ha szerepel benne Bob Marley ‘Jammin’ c. száma? :-D Amúgy emlékeztek még a “Rock az óra körül”-re? (Rock around the clock :-))
De különben vannak számok, amelyeknek van “kanonizált” magyar címe. Mondjuk A csend hangjai ilyen. Ezeket vajon honnan örököltük, szabadejrópa?
kek rapszodia :DD (brr)
Még a nyolcvanas évek végén - kilencvenes évekelején is fordították a rádióban a számcímeket. Ráadásul akkoriban az volt a fő zeneforrása a embernek (emlékszem, én is mennyit ültem a kedd esti blues előtt magnóval :-) Akkoriban olyan sorozatok mentek, hogy pl. leadták szép sorban az összes Beatlest. Szóval az emberek ott találkoztak a zenékkel, ott magyarul mondták be a címet, így az maradt meg. Figyeld meg, hogy a hatvanas-hetvenes évek slágereit emlegetik többnyire magyarul: füst a víz felett, felkelő nap háza, börtön-rock, fesd feketére, fehérebbnél is halványabb árnyék :-) vagy a már említett Rock az óra körül :-D (ettől mindig elvigyorodok, egy nemzedék ismeri így azt a számot :-)
a kék rapszódiában mi a truvaille? nem kék? esetleg szomorú? : )