Beállok a sorba (Gaba, Handrás, Gazs, Tornado) és írok az új iTunes-ról.
- A legszembetűnőbb változás a legidegesítőbb is egyben. Az Apple, sutba vágva az eddig sem túl komolyan vett irányelveit, behozott még egy GUI stílust. Az új iTunes lookot ráadásul csak mérsékelni lehet az Uno hack telepítésével, eltüntetni nem. A program kiabálóan idegen marad, bármit is csinálunk vele. Hozzá kell szokni, vagy keresni másik médialejátszót.
- Az egyébként is csillogósra vett felület egyik leglátványosabb része a CoverFlow, amit nagyon helyesen megvettek, nem “átinnoválták”, ahogy eddig szokásban volt. Ha a library cédéborítókkal való feltöltéséhez nem kéne iTunes Store azonosító - tudom, hogy szerezhető több módon - vagy külső program, akár még kényelmes is lehetne. Így egyelőre kemény bemutatás az iTS-ral nem rendelkező országokban élőknek.
- A másik látványosság az oldalsáv új felosztása (Library, Store, Devices, Playlists) és a csatlakoztatott iPod beállítófelülete. Utóbbi szintén a nem könnyen szerethető újítások közé tartozik, de azt el kell ismerni, hogy helyükre kerültek a funkciók. Ezeknek eddig sem volt sok keresnivalójuk a beállítások közt, a felhasználó szeme előtt a helyük.
- Az eddigiekhez hasonlóan majdnem jó a videólejátszás is. Az első próbálkozások után úgy éreztem, az Apple be akar zárni a saját világába. Csak .mov fájlokat eszik a lejátszó, minden telepítette kodekem és QuickTime komponensem ellenére. Normális filmnézéshez továbbra is kell egy (két-három) lejátszó, az iTunes beépítettjével meg lehet villogni a pécés haveroknak. (Akik kiröhögnek a WMP ismeretében.)
- Abszolút béta érzés a filmek Infó lapja. Választhatunk a TV show, Movie és Music Videó típusok közül - az animációs kisfilmek helyén gondolkodtam egy sort -, a műfaj megjelölésekor viszont már tobzódhatunk a lehetőségek közt, ugyanis a filmek osztoznak a zenékkel a listán. Azt hiszem, a Cowboy Bebop műfaján nem kéne hosszan gondolkodni, de minden más gondot jelenthet…
- Vitathatatlanul hasznos a beépített backup funkció. Nem a legokosabb - kérem rakjon be egy lemezt, teleírom, aztán kérek másikat - de legalább benne van a programban. Az igazi az lenne, ha az egyszer iTunes-ból megvett számokat le lehetne tölteni adatvesztés esetén, de ez is nagy lépés. Az Apple mintha hangsúlyozná az utóbbi időben az adatmentés hasznosságát. Előbb a Time Machine, most iTunes mentési lehetőség.
- Olyan elem, amit igazán utálok, csak egy van. Ez pedig a számláló a Podcast kategória mellett, ami jelzi, hány meghallgatatlan podcastunk van. Ilyen funkció jó tud lenni mailkliensben, rss olvasóban, de podcast hallgatáshoz túlzás. Szórakozásból hallgatok letölthető műsorokat, nincs szükségem kimutatásra, “mennyi van még hátra”. Ráadásul az iTunes egyetlen számlálós eleme, ami még rá is irányítja a figyelmet.
Összességében jó indulása ez a 7-es sorozatú iTunes-nak, ha a 7.1, 7.2 javítja majd a fenti hiányosságokat. Vagy legalább felrak egy béta matricát a csillogós felületre.
És még valami. Elgondolkodtató, hogy amikor az Apple nagyobb változtatást hajt végre napi használatú programok grafikus felületében (Mail 2.0, iTunes 7), napokon belül megjelennek mindenféle appok a változások “visszacsinálására”. Mivel ezek mélyen beleturkálnak az app bundle-ökbe, nem meglepő, ha településhez jogemelést kérnek. Amennyiben malware-t akarnék macre juttatni, egy ilyen lehetőséget biztos megpróbálnék…
Van is abban vmi, meg tulzott velemenynek tartom. Amit irtal nem cafolhatom meg mert igy van. Viszont szerintem a design beli dolgok a leopard stilusara utalnak mar… iTunes nem jelent volna meg szerintem addig, csak a film es jatekos itmshez kelllett ugye… Nekem jobban bejon, jobban hasznalhatonak tartom. Es fejlodni kell… sose lehet egybol tokeleteset alkotni. Jojjenek a hibajavitasok es kesz. Akinek meg mashogy tetszik hasznaljon kulon appokat keszl. :)
Nekem bejön az új design. Nem bánom, ha ilyen lesz a Leopárdban minden.
gaba: Ha minden ilyen lesz a Leopárdban, akkor majd sóhajtozom egy sort, hogy így a csillivilli meg úgy, de belenyugszom. Amíg a GUI konzisztens, addig jó használni.
Ami zavar, hogy az eddig meglévő X darab vizuális stílushoz - The Tick felsorolásában 11 darab szerepel - hozzácsaptak még egyet. Régen ennyire nem voltak felületesek almáék. MiszterX: Részben azt tudom mondani, amit gabának válaszoltam. Azzal a plusszal, hogy OS X alatt vannak olyan “szent” appok, amiktől nagyon nehéz elszakadni. Vagy mert mélyen be vannak drótozva a rendszerbe (QuickTime), vagy mert sokan támaszkodnak rájuk (Stuffit), vagy esetünkben, mert nincs normális versenytársa a szoftvernek. Ilyenkor extrém módon fontos, hogy közel tökéletes legyen az újabb verzió.
(Zárójel: ez a “szent” appok téma megérne egyszer egy postot is, a freemacware pont a héten ajánlott egy jó tömörítőt a bughalom stuffit helyett.)