Csak hogy megmaradjon az R. Meg mert így archaikus annyira, mint a megfelelő kiberpunk szövegek.
A korábban ajánlott Gibson-Sterling beszélgetésből, és a még korábban megbámult Varga A. cikkben egy számomra fontos közös pont volt. Mindhárman hittek abban, hogy a kilencvenes években a VR technológia hihetetlen fejlődésen megy keresztül, meg fogja változtatni a világhoz, a valósághoz való hozzáállásunkat.
Egy két évvel későbbi interjúban Toni Dove már sokkal realistább. A virtuális valóságból hiányolja azt a “húha faktort”, amit a sajtó belelát. Első találkozását így írja le:
(…)kicsit olyan volt, mintha vazelinnal összemaszatolt szemüvegben mászkálnál egy adag limezselében.
Tegyük rögtön hozzá, Tove ezt A város és az emlékezet című - vasakkal elég jól megtámogatott: két SGI 4D/310 VGX gép a grafikának és egy NeXT/IRCAM a hangnak - Michael Mackenzie-vel közös performanszának készülte kapcsán nyilatkozta. Dolgozott VR-rel, tervezett VR-t, ismerte a lehetőségeket, szóva nem azon a pályán játszott, mint a technopróféták. A függőséget, világtól való elszakadást kiváltó virtuális valóságot is a hype kategóriába sorolja, viszont művészi célokra jónak tartja a meglévő technikát. (SFS: Cybertheater, Postmodernism, and Virtual Reality)
Nagy ugrással az utolsó megálló Mychilo S. Cline múlt heti posztja a VR jövőjéről. Mert az eltelt tizenpár évben a technológia elérhetőbbé vált. Több a sáv, több processzoridő áll rendelkezésre olcsóbban, és a “házi használatú” virtuális valóság ára is esett. A Varga által emlegetett Jaron Lanier - tőle azóta csak webkettő kritikát olvastam, nem is rosszat - által előállított 90k dolláros datasuit utódja a WorldWiz Vizardja, PPT Trackere és Video Vision-je. Egy felszerelés már valahol 35k és 40k dollár közt megkapható. Cline azt is megírja, hogy az egyébként bámulatos berendezés miért drága ennyiért. Egyelőre nem tud mimikát varázsolni az avatárok arcára. Nem csak azért, mert nehéz érzékelőkkel lefedni az arcot, hanem azért is, mert útban van a VR szemüveg.
Talán egy kicsit sokat is akarunk a szórakoztató célú VR-rel. Úgy tűnik, szigorúan idézőjelbe tett függőség kialakításához elég egy Second Life vagy egy World of Warcraft is. (És vannak ilyen egyelőre marhaságnak tűnő látványos dolgok is.)
tök pangás van consumer vr témában mostanában. 10 éve, amikor még a netscape volt a vezető böngésző (van aki emlékszik?), akkor minden infós hallgató vrml-ben akarta leadni a nagyházit nem a html bohóckodni. azóta nem is tudom van-e böngésző ami alap esetben is támogatja vrml dokumentumok megjelenítését nem csak vmi ismeretlen, eldugott plugin segítségével. 5-6 éve minden pc kereskedésben lehetett vr sisakot venni, mára komolyan kellene vadászni ilyesmi után. bár ha nem ragaszkodunk a 3D-s megjelenéshez, akkor az új mozgásérzékelővel szerelt konzol-ok érdekes gellert adhatnak a szórakoztató jellegű vr alkalmazásoknak. mert ha nem is “belső nézetes” az élmény, de kezünk/karunk/testünk mozgását nagyon jól lehet majd leképezni, játékbeli mozdulatokra, akciókra. de erről másutt már értekeztem: http://konnektor.org/?p=52
Komolyan úgy érzem, hogy a consumer VR túlzás lenne. A mellékelt ábrák, Wii-től MMORPG-ig azt mutatják, hogy a tökéletes 3D környezet nem szükséges ahhoz, hogy addiktív (vagy annak tűnő) legyen a termék.
(Egyébként olyan vr sisakok voltak, amik nem okoztak heveny fejfájást? Én nem igazán hallottam ilyesmiről?)
A másik meg, hogy nem igazán vannak eszközeink, hogy 3D felületen navigáljunk hétköznapi munka során. Nagyon érdekel, fel tudják-e kelteni az érdeklődést egyszer. Nagy marketinges feladat lesz. :)
szerintem a consumer vr-nek lehet helye, pont az ilyen természetes mozgásokra/mozdulatokra visszavezetett kontrol mechanizmusok terén. a billentyűzet elég természetellenes dolog :) csak mi már megszoktuk, és nagyon sok ember számára akkor lett igazán emberközeli a számítógép amikor megjelent az egérkurzor… könnyen lehet a mozgás érzékelős tv távírányító a számítógépek/az otthoni VR scrollwheel-je. lehet 2D felületeken fogunk tv műsorok, filmek, cd-k között tallózni, de effektíve rámutathatunk a kívánt darabra… hangfelismerés is szerves része a legtöbb VR koncepciónak, de én szkeptikus vagyok. hasonlóan gondolkodom róla mint a videótelefonálásról. az emberek alapvetően nem akarják, hogy lássák őket mikor telefonálnak. hasonlóan nem akarom hogy véletlenül is meghallják ha épp a tv-t a pornó csatornára próbálom hangvezérléssel átkapcsolni… :)
vr sisakban én nem lettem rosszul, igaz nem is erőltettem sokáig. quake-ezni teljesen értelmetlen vele. :) a felbontásuk meg vmi brutál gagyi volt, 320x100 egy-egy szemedre, mert a 320x200-as képet felezték meg. aki tudja hogy hajlamos a motion sickness-re az inkább ne kísérletezzen vele. :)
Nagyrészt egyetértek. Már az audiócset is zavarni szokott. Hülye érzés ülni és beszélni a számítógéphez. (Ráadásul nem lehet közben enni, zenét hallgatni vagy pornócsatornát nézni. :) )
A kétdimenziós felület tényleg természetes, cserébe nem kell hadonászni a kezeiddel, ha valamit meg akarsz mozdítani. Elég kényelmes, hogy a csuklód az asztalon, kéztámaszon nyugszik. Úgy érzem, inkább a játékok felől - á Wii - törhetne be egy új HID, ami VR-t kíván.