Szép, de…

Szép programokról nehéz igazán rosszat írni. Szép bétákra pedig kétszeresen igaz ez. A lehetőség már benne van a programban, hogy gyorsabb, optimalizáltabb, funckiógazdagabb lesz, a felületébe pedig már bele lehet szeretni.

A Midnight Beep készülő GTD-s appjára az Inboxra is igazak a fent leírtak. Az UI mahagóni csíkjai és a jól megválasztott ikonok már sugározzák egy kellemesen nagy dolgozószoba hangulatát, csak a funkciókra kell még sokat várni. Nem tudom gyorsan végigfutni az olvasatlan leveleim listját, pedig az app elkérte a Mail-től, mert akad a görgetés. Kilövöm pár programomat, leginkább hátha alapon, de a processzorhasználat marad az egekben. A kontextek közti lépkedést már ki sem próbálom, mert a program hibaüzenettel kilép. Majd a következő béta…

(via tuaw, akik via Daring Fireball)

Ragaszkodó parancsok

Ha mesélik, nem hiszem el, de létezik olyan, hogy egy terminálos parancs “beragad”. Délelőtt fedeztem fel, hogy minden új shellem úgy nyit, hogy elkezd wgettel letölteni egy tilos mixet. A .bash_history megtekintése után már tudtam, hogy nem én adtam véletlenül hozzá parancssorban a fájlt a .profile-hoz.

A megoldást végül a macosxhints egy írásának kommentjei között találtam meg. A lefuttatott wget parancs valahogyan bekerült a com.apple.terminal.plist fájlba executionString-ként. Innen már nem nehéz kiölni például a Developer Toolshoz járó Plist Editorral.

Ilyen problémát egy korábbi, a Tigerben már állítólag javított, hiba idézhet elő. Nem terminálból indított parancs után a terminál alapbeállításainak piszkálás és mentése esetén a parancsot is elmenti alapbeállításnak. A nem terminálból indított parancs érkezhet Quicksilver-ből, OnMyCommand-ből vagy bármelyik hasonló komfortnövelő appból.

Kedd reggeli mac linkek

Magyar hangoskönyvek

Kobak blogjának kommentjei között találtam linket a MEK hangoskönyv rovatára. Elsőre nagyon megörültem, mert a kötelező klasszikusokon túl találtam alapvető lektűr/ponyva/populáris irodalmi műveket is. Szóval olyasmiket, amik befogadhatóak vezetés, urambocsá bringázás közben is.

Másodjára elkeskenyedtem kicsit. Leltem olyan könyvet, amit nyilvánvalóan egy nyelvvédő szakköröket szervező általános iskolai magyartanárnő olvas fel jól artikulálva. Ez ráadásul pont Az előretolt helyőrség, amit megöl ez az életidegen olvasás. Aztán volt szuszogva felolvasott Piszkos Fred, a kapitány.

- Uram! A késemért jöttem. (szussz) - Hol hagyta? (szussz) - Valami matrózban.

Valahogy így. Aztán javul, elég sokat, elcsitul a gőzmozdony. Viszonylag hallgathatóvá válik, még a kis visszhangosság is megszűnik zavarónak lenni. A szöveg érdeme. A legrosszabb mégis az a hölgy, aki a ‘Hofkirchen 56, 345, hajóvonták találkozása tilos’ után ült át a felolvasandó szöveg elé. Na erre nincs mentség. A lista végén viszont ott figyel Zsoldos Péter klasszikusa a Távoli tűz. Nem szuszog, nem visszhangos, nem hallom a perfekt ajakkerekítést, hagyja, hogy a szövegre figyeljek. És magyar science fiction vállalható műveinek egyike. Ha ez - és a Stephen Fry-féle remek brit kiadás Potter audiobookok - elfogytak, még van hátra Boccaccio, Verne, Mikszáth, Rabelais. Már a vezetéshez hallgathatók közül.

Cseréld le a névszervered

Vannak napok, amikor az utolsó enter, az utolsó pont leütése előtt elszáll a net, és amikor visszajön, nem lehet elérni a chello névszervereket. Magyarán nincs net, félbemarad a beszélgetés, nem megy ki a post, zavar támad az erőben. Egy hasonló morgásom alatt már javasolta Robi nevű kommentelőm, hogy rakjak fel saját DNS szervert, de erre mindeddig lusta voltam.

Most már nem is fogom megtenni, mert az OpenDNS nevű szimpatikus startup kínál ingyenes DNS szolgáltatást. A szolgáltatás jelenleg az elgépelt url-ek javítását - ezek szerint más is szokott google.co-t írni - és phising védelmet kínál extraként.

Get A Mac (sokadik repríz)

Vannak új reklámok, a fehér háttér előtt beszélgető tenyérbemászó - istenkém, de megdobálnám féltéglával - kreatív tag és az öltönyös apuka beszélgetnek szériából.

A jó mondatok még mindig pécét megszemélyesítő alaknak jutnak, a mac csak fújja a reklámszöveget. Ráadásul egyre inkább a pécével lehet nevetni a reklámok végén, nem rajta. Az Angel/Devil már-már eléri a Féllábbal a Paradicsomban Bud Spencer klasszikus szintjét is.

Amely klasszikusban a főgonosz egy Mac Classicon tartja a pénzügyi adatait, és amögül néz ki szigorúan a megszeppent taxisfőnök Spencerre. Tessenek megkeresni.

Nem tudom, pontosan kiket akar a reklámmal meg célozni az Apple. Az eddigiek a fanatikusoknak szóltak, kemény windows fikázással. A mostaniak talán a Keanu Reeves rajongóknak, mert a mac-et alakító karakter nagyjából azt hozza, mint a neves színész valamelyik bármelyik filmjében.