Let’s go!

“A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni…”

KomiNagyjából egy hónap kemény munkával már meg lehet unni a MacIagót. Ennyi idő alatt az ember elfoglalta a négy sarkot minden irányból, eliminálta a fehér játékost teljesen, nosztalgiázott hosszú perceket, hogy az othello.exe 286-on, az volt az igazi. És persze ki is kapott párszor megalázóan, ezt a részt borítsa homály.

Legalább egy hónap MacIago után tegnap jutottam el odáig, hogy valami más kell, így ültünk le gózni Aadaammal. Lényeges dolgok derültek ki már az első - számítógépes - játszma alapján is:

  • a játék kiválóan alkalmas az idő elverésére
  • egy emberi játékos nem tud folyamatosan annyira buta lenni, mint a MacIago MI-je, így nagyobb öröm, ha a másik elnézi (káröröm powah!)
  • a gófanatikusok által üzemeltetett szerverek használatával megmenekülünk a játék összehozásának hálózati részétől.

Az általunk kipróbált kliens GNU Go alapú, annak pedig a legtöbb platformra van portja. A weboldala linuxos és windowsos klienst ajánlgat a download szekcióban. Ha valaki kipróbálja őket, mindenképpen számoljon be róla komment vagy trekbek formájában.

Addig is olvasnivaló: a Terebess és a magyar(!) Wikipédia a góról.

Zárójel: kit kell megölnöm azért, hogy a MS Catan telepesei játéka elérhető legyen macre is. Komolyan.

7 Replies to “Let’s go!”

  1. Azt nem tudom kit kell megölni, de inkább vegyél egy valódit, sokkal jobb, mint a számítógép előtt! Szerintem gyorsan találnál társakat! Egy óra mindig van rá!

  2. Van egy elég jó portál, ahol lehet játszani Catant kiegészítőkkel együtt. Lehet mások ellen is, de botok is vannak. Cím: http://games.asobrain.com/

    Ugyanott van Carcassonne is. Előbbi neve Xplorers, utóbbié pedig Toulouse.

    Amúgy meg készül egy Cities3D nevű desktop Catan, amivel meg csak egymás ellen lehet játszani neten, vagy hotseat módban. A Windowsos kliens már használható, de lesz Linuxos meg Maces is, mivel wxWindowst használnak.

  3. Valami azt súgja nekem, hogy az utolsó vizsga és a szorgalmi időszak kezdete közötti gondtalanul üres napokat tengeted most :-) (Hüpp, hogy szerettem ezt az időszakot, amikor néha sikerült nem az utolsó nap befejezni a vizsgáimat…)

  4. LacKac, Greg: Köszönöm, megnézem mindkettőt. Amúgy a javás kliens még mindig szerencsésebb, mint mondjuk a gnocatan/pioneers, amihez egy fél linuxot kell telepíteni. (Épp fut a fink.) Gyanítom a netes catan “közösség” nem akkora, mint a GNU Góé. Alap itt is van, amire lehetne építeni…

    Zoli: Nyertél, múlt pénteken meglett az utolsó szigorlatom, azóta büdös a tanulás. Pedig még lenne mit csinálni, de azok “nem fontosak”. :)

Comments are closed.