4 éves korom óta élek a Gazdagréti lakótelepen. Építészeink szélirányba tervezték a vaskos panelházak jó részét, így a szerencsétlen épülettömbök szigetelése igencsak hézagossá vált egy idő után. A behatoló hideg levegő kihűtötte a szobámat, olykor lengette a benne lévő függönyöket, sőt viharos légmozgások alkalmával még iszonyúan rémisztő hangokat is létrehozott. Biztosan nem én voltam az egyedüli óvodás korú gyerek, aki többször is rettegve hallgatta ezeket, és azon sem kell sokat töprengenem, hogy vajon más rossz szigetelésű vagy rossz irányba épített lakótelepeken is találkozhattak-e ilyesmivel az ott élők szélvihar idején.
A hallottakból általában három elkülöníthető fajtát figyeltem meg. Az első természetesen az ablakoknak is nekifeszülő szél eltompult sziszegése, a második ennek a sziszegő zajnak egy éles, torz, nagy lépésközelségű, késleltetett, és a tágas térnek köszönhetően megzengetett visszhangja volt. Nem tudnám tökéletes nyugalommal megmondani, hogy pontosan mi okozhatta ezt a visszhangot. Valószínűleg a lakótelep hézagos szigetelésű részei nemes egyszerűséggel egy monumentális delay+reverb együttest adtak az erős szélnek. A harmadik pedig, amit úgy rémlik, valamiért néha szívesen is hallgattam, olyan volt, mintha egy hatalmas száj hosszasan bele-belefújna különböző nagyságú, hatalmas és üres sörösüvegekbe, egy nála még hatalmasabb térben. Sosem felejtem el, mikor egyszer azt hittem, hogy a falszomszéd valamilyen fúvós hangszeres zenét hallgat éjszaka, de egy idő után kiderült, hogy csak a szél adott jazz koncertet az épülettömb 11 emeletén végighúzódó, csatornarendszerbe tartó csövei között.
Csupán egy dátum nélküli homályos emlékem van a 90-es évek második feléből, amikor sok épülettömb panelblokkjait újraszigetelték. Ezután az említett hangok eltűntek.
A Midi blogon lelt Chimera virutálszintivel néhol kísértetiesen vissza tudtam adni a zajokat, úgyhogy gondoltam linkelek egy kis vihar demot is a végére: