Billentyűzet és egér megosztása

Nem sokkal a G4-es tornyom megvásárlása után ajánlotta figyelmembe Gazs a Synergy projektet, de múlt hétvégéig tartott, hogy elvégezzem a házifeladatom, és rákeressek van-e maces grafikus felülete. A válasz persze egyértelmű igen: a SynergyKM a System Preferencesbe épül be, fut csendesen a háttérben, és lehetővé teszi, hogy több gépen dolgozzunk egy billentyűzet és egy egér segítségével.

Először azt kell kiválasztanunk, hogy a gépünk szerver szeretne-e lenni, megosztva perifériáit, vagy kliens, amit majd lehet irányítani a szerverről.

synergy_1.jpg

Ha a klienst választottuk, akkor a második lépésben csak a szerver IP címét vagy hostnevét kell megadnunk - szereti a Bonjourt is -, és elindítani a Synergyt. Ha szervert, úgy hozzá kell adogatnunk a klienseket, és beállítani, hogy a szerver melyik szélén kezdődnek.

synergy_2.jpg

Ideális esetben a szerver és a kliens azonnal látja egymást. A fenti képen például Yomiko képernyőjének bal szélével kezdődik MissMao monitora, és úgy lehet rajtuk dolgozni, mint egy kétmonitoros rendszeren.

Ennyit a hájpról, ha van kéznél két gép, érdemes kipróbálni. A synergy elfut nagyjából mindenen - igen, kenyérpirítón is - GUI-s megoldások viszont nem tudom mennyire vannak más rendszerekre. Ha a Susédről irányítottad a HP-UXodat vagy a Win ME-dre kötött billentyűzeteddel vezérelted az Ubuntu dobozodat, mindenképpen kommentelj.

5 Replies to “Billentyűzet és egér megosztása”

  1. Én Mac és Windows között használtam. Ment, mint a karikacsapás, bár néha behülyült a billentyűzetkiosztás (angol és magyar). Most már csak Macet használok, nincs szükségem rá.

    Ha viszont két Macet kapcsolok össze, akkor ezt használom: http://www.abyssoft.com/software/teleport/ Ezt könnyebb konfigurálni, tud drag & dropot is a két gép között, meg egyéb finomságokat.

  2. Bár drag and dropot nem hiszem hogy tudna a Synergy, a vágólap működik. S valahogy azt is meg lehet mondani neki, hogy az alma gomb Windows alatt ctrl-ként működjön. Egyetlen probléma, hogy Mac OS alatt, még ha az egér nem is az ő képernyőjén van, a kurzort középre bedobja (Windowson el tudja tűntetni a kurzort, ha kimegy valamelyik irányba az egér)

  3. gaba: Kösz, az első adandó alkalommal kipróbálom a teleportot is. Az adatátvitelt eddig ftpvel/sftp-vel oldottam meg a két gép között, de most majd még ki kell találni valamit (subversion?) szinkronizálásra. Na de ez kábé két hét múlva lesz legközelebb probléma.

    Gazs: Biztos hogy vannak use a mac keyboard on windows fórumok, találkoztam már ilyesmivel. Ott lenne érdemes az alma gombra ránézni.

  4. en linuxok kozt hasznalom, hiba nelkul. grafikus feluletet nem is kerestem. :) az csak nyug. nalunk egyebkent hasznaljak tobben is linux-win osx-linux relacioban. senkit nem hallottam anyazni miatta

Comments are closed.