Egy. Az internet végül mindig az emberi hangról szól. Ha sikerül emberien megnyilvánulni, akkor hallgatni, olvasni foglak/fognak, mert ezért jöttünk ide. Mind. Ha nem sikerül (1, 2), akkor meg érdektelen maradsz, esetleg kiröhögteted magad.
Kriszta és Balázs annyira eltalálta ez az emberi hangot, hogy a poszt beküldése után átcsoportosítom az eddigi műsorokat az iPodomra, feliratkozok rájuk iTunesben, meg amit ilyenkor szokás. Pedig “csak” beszélgetnek Heroes-ról, WOW-ról vagy épp Faludy önéletírásáról.
**Kettő.*** Ha már civil rádiózás, a debreceni Szóla Rádió hétfői vendége MiszterX, aki a Blográdió címűm műsorban délután négytől ötig mindent el fog mondani, amit róla és a blogjáról tudni kell. Két hétre rá pedig elvben én teszem majd ugyanezt. Podcast, ha minden igaz, lesz mindkettő műsorból. (Meg van netes sugárzás is.)
Három Végül pedig, aki még nem iratkozott fel a Magnatune - az a netes zenebolt, ami “nem gonosz”, kábé mint itthon a dalok.hu - Song of the Day feedjére, az nagyon gyorsan tegye meg. Napi ingyen egy nóta kedvcsinálónak, hátha megtetszik az album. Napok óta beforgatós dalok vannak, de “örökké nem eshet”, ahogy az egyik jobb képregényfilmben is mondták.
Plusz egy. Minden idők tíz legjobb punkegyüttese (ha nem számítjuk a Ramonest és a Clash-t) - 5. The Undertones @ quart.hu.