Míg az IMÁn ültem és blogoltam róla, zajlott székesfővárosunkban egy másik konferencia is, ahová szívesen elnéztem volna. Az ELTE, a magyar Indymedia és a MOKK szervezésében beszélgettek két és fél napig a hacker identitásáról, a hack mibenlétéről és a médiahackről. A megnyitót Fuchs Péter tartotta:
“A hacker az egy lovag, akinek vannak céljai, van egy etikai kódex, ugye a hacker etikai kódex, ami egy nagyon furcsa kódex, de ezzel majd később fogunk találkozni, és ennek értelmében cselekszik.”
Fuchs a hacker tematikájú filmekből indult ki, az irodalmi hackerről szóló szövegekig többnyire nem nyúlt vissza - bár a “Neurománc-trilógiáról” ejtett pár szót. Ezek a filmek az említés sorrendjében a következők:
- A Mag - a Neurománcból ismert szerepek; a főhős a tökéletes hacker reprezentáció, a felvilágosodás központi elemét is jelentő szabadságeszmény megtestesítője; amúgy a film közhelyes és rossz.
- Hackers - tökéletes közhelyszótár; “a hacker pap, akinek lehetősége van a világ szerkezetébe belenyúlni”.
- WarGames - az igazi hacker változtatni, javítani akar a világon, ez a hacker reprezentáció alapja. (megjegyezném a srác maga indította el a doomsday machine-t, még szép, hogy lekapcsolja)
- Johnny Mnemonic - mindenből kiábrándult hacker a legjobbat teszi a világgal; szinte emberfeletti képességekkel rendelkezik: a legnagyobb hacker nem is ember, hanem egy delfin.
- IT Crowd - “rendszergazda, ami a hackernek egy idomított változata”; töltsük le, mert a magyar tévé sosem fogja adni. (Aha, persze.)
Ezeknek utána tárgyalta, hogy a hacker milyen szerepekkel rokonítható.
- sorozatgyilkos - azonos pozícióból indul, ugyanolyan mint a többi ember, de ebből az egyformaságból ki tud törni.
- terrorista - ugyanúgy átlátja a rendszer egészét hibákkal együtt, mint a hacker, ezeket a hibákat használja fel, hogy támadjon. “a terrorista nem hackel(…) rengeteg volt vagy leendő heacker jött a terrorizmusból (…) [Oszama bin Laden] csinál egy számítógépes játékot amivel bele lehet repülni a tornyokba (…) elvesztette a művészi távolságot”
- XVI-XVIII. századi kalóz - “a bolygó hollandin kezdve a vörösszakálún keresztül a Robin Hoodig”; alapvetően romantikus hős, aki a világ megjavításáért küzd; célja a szabadság, azért kell az arany, hogy a világ utolsó szabad pontján, Tortugán élhessen.
És a kalózoknak sincs etikája úgy, ahogyan a hackereknek sem. Majd az előadás kezdő mondata és a fenti következtetés közt feszülő ellentmondást nem feloldva ismertette Stephen Levy hat pontból álló hacker etikáját.
Az előadáshoz két hozzászólás érkezett, nagyjából helyre is tették a hacking kellően összezavart fogalmát, de azért holnap leteszem a saját két filléremet a témában. Hátha addig helyreáll mp3 archívumuk is.
Folytatása következik.
Sose értettem, mire jó a halivúdi filmekben keresni a bölcsességet a hackerekről. Miért pont róluk adnának kevésbé torz képet, mint mondjuk a tudósokról vagy az arab terroristákról?
A Johnny Mnemonic filmváltozata meg külön borzalom (a lézerkardba oltott ostor magában megérne egy felpofozást), és a kiberkesztyűkkel bölcsőt játszó, világmegmentő VR-hősének az égvilágon semmi köze nincs a könyv éppen csak túlélni akaró lúzer futárjához. (A regényben amúgy is a PriTekek az igazi hackerek.)
Furcsa egyébként, hogy a Mátrixot nem szokták a hackerfilmek közé sorolni, pedig ha valamire, hát arra igaz, hogy a rendszer fölé emelkedésről szól - amolyan metafizikai hack. Arról nem is beszélve, hogy abban volt az első realisztikus törés.
A bölcsességet én sem tudom hogy miért. Viszont azt, hogy az emberekhez mi jut el a hacker étoszból, ott leled meg. Amúgy én sem értem, miért nem kerültek elő klasszikus hacker etikai kódexek.
A Mátrixot azért a többség ide szokta venni - lehet Fuchs is említette -, annyira, hogy a megjelenésétől illő dolog popkultúrával foglalkozni például nálunk. (Már amennyire illő.) Sokkal komolyabb recepciója volt itthon, mint az egész CP-nak együttvéve.
(A VR addikció a JM-ban viszont tényleg megérne egy misét. Iszonyatos micsoda virtuális valóságos jövővárás ment..)