Apple mise: régi cuccok új köntösben

Fussunk végig gyorsan. Az iMac eddig is egy számítógép volt, és a továbbiakban is az marad. A mostaninak más a színe, erősebbek benne az alkatrészek, és első blikkre horrorabb szerelni. iMacit úgys szerelni vesz az ember, mindent tud, amit Steve szerint tudnia kell.

A kapcsolódó billentyűzet inkább fashion statement, mint periféria. Mondjuk ez már pogácsaegérben is benne volt - igen, ismerek olyat, aki szerette -, de akkoriban legalább jó billentyűzeteket raktak össze. Maradnak a Logitech és az MS cuccok. (Álomnak pedig a Tactile Pro.)

A digitális életstílushoz való programokról - új iLife, iWork - pedig majd a célközönség megírja a véleményét. Markdownt szerencsére mindenben, ami számít, lehet írni.

És akkor a lényeg, sőt a mondanivaló.

  1. Kiemelte az Engadget is, és szerintem is az egyik leglényegesebb. Steve webkettőről beszélt a prezentáció közben. Az új .mac webkettes eszköz lesz, pécéről is, akármilyen böngészőből lehet rá fotót küldeni. Valami egészen új buzzword jelent meg az Apple, még mindig zárt kertnek tűnő, modelljét eladó palettán.
  2. “Goal is to make the best PC in the world, and make something we can recommend to family in friends.” - mondja Steve. Csak remélni merem, hogy ezzel lassan kifutnak az ostoba, de legalább irritáló Mac-PC reklámok.
  3. És a webkettőnél is érdekesebb. Steve valami olyasmit emlegetett, hogy az üzlet az kommunikáció. Maholnap talán már beszélgetés lesz. (Vegyétek ki a kezemből a Cluetraint.)

Összességében jó csomagok jöttek ki. Semmi igazán forradalmi, mind egy kicsit voltmár, de vinni fogják mint a cukrot. A részvényesek, fanok, és nyuszi barátai és üzlettársai pedig örülnek. Lesz miből fejleszteni A Legkényelmesebb Oprendszert.

5 Replies to “Apple mise: régi cuccok új köntösben”

  1. Szerintem gunyorosan mondta az Engadget, hogy tényleg webkettőt mondott-e, mert amiről beszél, az sima web 1 funkcionalitás:

    What does it do? Has one button photo sharing. integrated into iPhoto ‘08. Makes web gallery, uploads automatically. Users get rich Web 2.0 experience [Did Steve really just say “Web 2.0”?]. You can see photos in gallary, mosaic. can see in any browser you’d like. Now people that view photos, if you let them, can download print quality downloads.

  2. Az új iMovie így elég forró lett, nekem nagyon tetszik (export a youtube-ra…), de igazán a magamfajta szobarokkerek kedvére tettek azzal, hogy a GarázsBendet ilyen szépen megcsinálták. Big up! És az új iMac is tetszik.

  3. iphoto -ban a adjust előnyére combosodott, reduce noise, white point… már emiatt sem kell fotóbolt-ot nyitni. az imovie-ban elsőre úgy néz ki mintha nem lenne mezei timeline nézet, pedig én azt toltam leginkább, remélem azért lehet frame-enként kocogni előre-hátra… numbers!!! neooffice eltűnik a dockról…

    a web20 meg inkább a technológiáról szolt. de hát ugyen igazából máshol sincs teljes konszenzus, hogy mit értünk alatta. én pl. a közösségi részt, hogy a kis userek lapátolják össze tartalmat, hogy ők interaktolnak. nos, ez itt elég korlátos, kimerül a guest userek képfeltöltési lehetőségében. de(!) mindenféle képen jó irányba mutat ez is, meg pl a közvetlen youtube-ra való feltöltés lehetősége is.

  4. gaba Magam is szándékoztam némi iróniát csempészni a webkettes részbe. Igaz, a nem olyan rég megújult .mac Mail kapcsán lehetne webkettes technológiáról beszélni. Az iLife nekem inkább arról szól, hogy új eszközöket adunk a felhasználók kezébe - a webgallery akkor is jópofa, ha csak a js könyvtára 400k (legalábbis Gruber twitje szerint) - de gondosan a falakon belül tartjuk őket.

    És olyan szépen szembeállítható vele a Flickr a maga API-jával, ezer kliensével, működőképesebb üzleti modelljével. (És kommunikációs balfaszságaival.)

    greg Húzom le a demót, megnézem, mit tud az okosabb Pages és a Numbers. Az 1.0-s Apple szoftver tud sajna meglepő lenni.

    A YT feltöltés tényleg jó, ráadásul küldi a felhasználókat a cimbora szolgáltatásának. Mennyire nem Apple lenne, ha tudna Revvert, Google Video-t satöbbit is. Elég jó látszata annak, ami szerintem a webkettő, de csak látszat.

    Karma Kései, de alapélmény volt. :)

Comments are closed.