Hackerek Magyarországon, 2002

Volt valamikor az ezredforduló környékén pár év, amikor a kiberkultúra, számítógépes underground, hacker tematika kúl volt. Igaz az előásható kordokumentumokat, irodalmakat végigpörgetve az internet is ekkor számított meglepő és körbejárandó nagy újdonságnak.

A Médiakutató 2002-es őszi számában például egy, a magyar hackerekről, etikai kódexükről, hackeléshez való hozzáállásukról készült tanulmány jelent meg. Írója, Flammich Mariann megpróbálja kibogozni a hacker és cracker fogalmak szövedékét. Elválasztani a régi értelemben vett hacker jelentést - szakállas guru ;) - az új értelemben vett kárt nem okozó, szürke kalapos kíváncsi hackertől. Hogy aztán a végén, amikor adatfelvételre kerül a sor, csak “új típusú” hackereket és script kiddyket találjon.

A nyilatkozók nagy magabiztossággal fejtik ki, hogy az IRC-n minden megvan, elszórakoznak, megy a “pingflad”, kékhalál, backdoor, defacement, dicsőség. Nehéz elhinni, hogy a magyar hackerszféra 2002-ben a Hackers egy az egyben leképezése volt, csak éppen Angelina Jolie nélkül:

Lányokkal nem sikerült találkoznom, a fiúk saját becslése alapján egyébként is legfeljebb öt olyan lány lehet, aki valamilyen szinten foglalkozik hackeléssel.

Nehéz bármit is mondani összefoglalóan a tanulmányról. Felemás az egész, megpróbálja megtisztítani a fogalmakat, hogy aztán a gyakorlati alkalmazáson elcsússzon. Ha másért nem, azért jár a pluszpont, mert tartalmazza magyarra fordítva ReDragon romantikus válaszát a ki a hacker kérdésre:

Hacker vagy? Válaszolj néhány dologra! Mondd meg, illik-e rád ez a leírás! Jó pár hónapja van saját internet hozzáférésed. Szörfölsz a neten és röhögsz az információs szupersztrádáról szóló híreken. Nem fizetsz a telefonhívásaidért. Az iskolában mindenki el van ájulva a számítógépes tudásodtól, a tanárok tőled kérnek segítséget. Rád illik mindez? Igen? Te nem vagy hacker. Belőled ezrével vannak odakint. Olvasol ezt-azt és kérdéseket teszel föl. Csinálsz ezt-azt és kérdéseket teszel föl. Azt kérdezed, mi ezzel a baj? Elvégre hackernek lenni azt jelenti, hogy megkérdőjelezni dolgokat, nem? De te nem tudást akarsz, te válaszokat akarsz. Te nem akarod megtanulni, hogy működnek a dolgok. Te válaszokat akarsz. Te nem akarsz felfedezni. Mindössze válaszokat akarsz az átkozott kérdéseidre. Te nem vagy hacker. A hacking nem válaszokról szól. A hacking magáról az ösvényről szól, amin megtalálod a válaszokat. Ha segítséget akarsz, ne válaszokat kérj, azt kérd, hogy mutassák meg az ösvényt, amelyen te magad találod meg a válaszokat magadnak. Mert nem azok a hackerek, akik a válaszokat tudják, hanem azok, akik elindulnak az ösvényen.

  • Flammich Mariann: Hackerek, in Médiakutató, 2002 ősz

3 Replies to “Hackerek Magyarországon, 2002”

  1. Mondjuk nekem is még csak be van tárazva… a hangoskönyv. Igaz, hogy válogathatok a német meg az angol között. :-D

Comments are closed.