Doctorowval mindig az a legnagyobb bajom, hogy nem tudja megállni, hogy ne beszéljen ki a műveiből. Nem mindenhol zavaró, a Someome Comes to Town, Someone Leaves Town kukázott alkatrészekből mesh wifi hálót építő hősének rögtönzött wirelesológiai előadása például kellemes. Használom is “oktatóanyagnak”. Máshol viszont idegesítő, hogy megállnak a golyók a levegőben, megdermed a lebombázott házakból gomolygó füst a levegőben, felgyullad a rivaldafény, és meghallgatjuk, miért lesz szebb egy CC-s társadalom.
Erre az utóbbira példa az After the Siege című novella. Jól, hitelesen ábrázolja az ostromlottság miatt egyre nagyobb szegénységbe és anarchiába süllyedő várost. A vonatkozó RU Sirius podcastból (#93) azt is megtudhatjuk, hogy ez a rész sokban épít a nagyanyja történeteire Leningrád ostromáról, illetve arról, milyen volt azt gyerekként megélni. (Gyors és távoli párhuzam: Sorstalanság.) A történet is jó, az infowar koncepció - megfosztjuk ellenségeinket a technika áldásaitól - Asimov felé való biccentésnek is olvasható. A kalóz állam megbüntetése és a háttérben finoman megbúvó forradalmi hackeretika viszont sokat ront a novella élvezhetőségén. Propagandairodalmat csinál, az saját jogán is érdekes írásból. Érdekes lesz tizenpár év múlva újraolvasni.
Ha viszont már propagandát ajánlok - mert ajánlom, Doctorowot akkor is jó olvasni, ha agitál - akkor már hozzácsapok egy Stallman írást is. Nem is rejti véka alá, miről szól a példabeszéde, nem is science fiction-t ír, hanem pár SF klisét használ fel saját céljaira. Magam sem tudom, mi teszi mégis érdekes - nem jó, ahhoz összecsapott - olvasmánnyá a Right to Read-et. Talán a kordokumentum jellege. Nézzetek bele.