Apróságokon szoktam elcsúszni. Majdnem kihagytam a “The end of cyberspace and the emerging telecommunications convergence” című előadást a hosszúnevű telekom konferencián. Nem sokon múlt.
Pedig az előadást Alex Pang tudománytörténész és jövőkutató tartotta, aki többek között az End of Cyberspace blogot írja. A blogról magáról volt már szó itt, elég nagy hírveréssel indult, okos emberek mondták el, hogy a mindenütt jelenlévő (ubiquitous, nem találok hirtelen jobb szót) számítástechnika korában miért értelmetlen cybertérről beszélni. A téma most is ez volt, az újdonságot számomra a remek szövegek jelentették.
A cybertér már elképzelésként is érdekes - mondta Pang - mert más techológiai eszközök esetében nem éreztük azt, hogy saját teret hoznának létre. Nem volt telextér, telefontér és nincs jézustelefontér se. (Zárójel:Tegyük hozzá, a cybertér metafora sem teljesen az informatika felől érkezett. A cyberpunk meg pláne nem.)
Kezdetben voltak a borzalmas minmál grafikájú, de a valós valóságtól elvonni képes játékok és a számítógépet metaforaként használó irodalmi művek - a kötelező példa a Neurománc - népszerűsítették az elképzelést. Az első grafikus operációs rendszerek megjelenésével sem változott a kép, ott kellett ülni a doboz előtt, “benézni a kis ablakon” (Macintosh SE - 9”). A személyi számítógép kezdeti fejlődésével pedig csak ezek az ablakok nőttek. A kezdeti időkben ehhez járultak még a csatlakozás nehézségei. Pang az egy-másfél órás betárcsázásokat a határátlépéshez hasonlította, nehéz, időigényes folyamat volt. “A számítógépnek figyelemre volt szüksége.”
A rögvalósághoz képest a cybertér valami csodálatos hely akart lenni. A teoretikusok olyan szépeket írtak róla, hogy az ember könnye is kicsordult. Pang John Perry Barlow - a Grateful Dead szövegírója, EFF alapító, aktivista - The Declaration Of Independence Of Cyberspace című esszéből idézett egy szakaszt:
Cyberspace consists of transactions, relationships, and thought itself, arrayed like a standing wave in the web of our communications. Ours is a world that is both everywhere and nowhere, but it is not where bodies live.
Nagy ugrás, ubiquitous technologies. A kis ablak megszűnt, helyette, ha akarunk, folyamatosan kiáltunk a netre. Nem egy másik helyről van szó, hanem a legrosszabb esetben is a valóság másik rétegéről. Always-on emberek, bárhonnan, menet közben is elérhető adatok, és netképes kézikészülékek. A vonatkozó Karl Schroeder szöveg pont ugyanezt mondta:
(…) when the only way to use a computer was to sit still and look through a little window (the screen) into a virtual space, the cyberspace metaphor worked best for us. But with cell phones, PDAs and geographical applications such as store-finders and the proposed “taxi” key for cell phones (which simply summons the nearest cab when you press it), we’re no longer staring through a window into cyberspace. The window’s been broken, and the cyber world has spilled out into our own space.
Innetntől az eddigiek összefoglalása zajlott. Még elhangzott egy jó mondat “Other people are the killer app.”, illetve Ross Mayfield pár jó mondata is felkerült a projektorra a Web of Verbsből:
NetGens think of the computer as a door, not a box. When they are on, they have 5-7 IM windows open and multiple tabs into different communities. Each community provides a way of being, to express facets of their identity while engaging in an activity. Most activities are centered around objects to spin stories and hold conversations. They don’t go to places, it’s more likely they augment plazes in the real world.
Kötelező linkek:
Ilyenkor eszembe jut mindig, amit xenológián tanultam a valóságteremtő értelemről. :-)