Két oldal kritikusaiban szoktam lényegében vakon megbízni, az egyik az endless.hu a másik az rpg.hu. Ez most az utóbbin találtam.
A Gun with Occasional Music klasszikus, whiskeyivós, láncdohányos keményöklű detektívsztori is egy kemény, disztópia jellegű SF világban. Nem új ötlet, láttuk már - kiemeli az rpg.hu recenzió is - de ha van benne ötlet, ha jól van megírva, szórakoztató lehet a klisékkel való játék.
Jonathan Lethem regénye jól csinálja. Borzasztóan lassan, morzsánként tanuljuk meg a világot. Hamarabb találkozunk jelenségekkel - babyhead, felfejlődött (evolved) állatok, ingyenes drogok - mint a magyarázatukkal. A pozíciónk mégsem Watsoné - ahhoz amúgy sem a keményöklű krimire kellene rájátszani - csak ennyire magától értetődőek ezek a narrátor számára. Jól kitalált, erősen disztópikus világot ismerünk meg lépésről lépésre, már csak ezért is megérné levenni a polcról a könyvet.
A bűntény, aminek a kinyomozására egy pénzes, ám még a detektívnél is nyomorultabb figura, kérte fel már nem ilyen egyértelmű. Hamar kiderül, hogy nyakig benne van a helyi főgengszter, válogatott hírességek, szép nők és különböző verőemberek. És - cseresznyeként a süti tetejére - a világrend alapját, a “jó” cselekedetekért kapott és “rossz” cselekedetekért elvett karmát ellenőrző inkvizítorok is benne vannak valahogyan. Márpedig akinek nullára süllyed a karmája abból nem kér a társadalom, és egy hosszabb-rövidebb periódust kénytelen eltölteni a fagyasztóban.
És ahogy a detektív egyre közelebb kerül az igazsághoz, úgy olvad a karmája is. Ezt a klisét mindig szerettem volna elsütni: Versenyfutás kezdődik az idővel.
Science fiction-nek olvasva disztópia, kriminek olvasva a keményöklű detektívtörténet újraértelmezése. Erősen ajánlott mindkét műfaj kedvelőinek.
A Bookstation-ből valaki megvette az utolsó példányt, a Bookline-on pedig csak egy másik Lethem könyvet látok. Sok szerencsét.