Külföldön sikeres, de itthon még nem működő üzleti modellekre épített szolgáltatástervekkel lehetett jelentkezni az IH idei pályázatára. Jól hangzik, kevés a jó magyar startup, nyilván beültem az eredményhirdetésre. Következzen a díjazott és a nekem legjobban tetsző két szolgáltatás.
A pályázat fődíját - jegyet a San Francisco-i JavaOne konferenciára - az E-Aerobic nyerte. Loopolt edzésvideókat/programokat szolgáltatnának az fogyni mozogni vágyó tömegeknek. Az előadók szerint alacsony a szolgáltatás vasigénye, a loopolás miatt alacsony a sávigénye. Így pedig sokkal olcsóbb tud lenni, mint a nem virtuális edzésbérlet. Szolgáltatnának ülő munkát végzőknek, kismamáknak, túlsúlyos laptophuszároknak külön edzésterveket. Ötlet van benne, de kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy tényleg termelne-e bevételt. Viszont a teremben ülők szerint megérdemlik az esélyt.
Sokkal jobban tetszett a LibraryThing, Shelfari jellegű könyvajánló, könyves közösségi oldalt megálmodó nemecsek.hu projekt. Kicsit láttuk már, nem kicsit bizonytalan, hogy rá lehet-e venni a magyar felhasználókat a könyvismertetők írására - az Ismertető és Vélemény rovatok olyan szomorúan üresek szoktak lenni az online könyvesboltokon - de szeretném ha működne. Lehet, igaza volt a Kitchen Budapestes Halácsy Péternek, és megint arra adom a voksomat, ami a legszexibb lenne, de üzletileg nem működik.
Pedig meg lehetne tolni a Klog hálózaton, Katalisten, keresni kapcsolatot hátha alapon Legeza Ilonával, affiliate programokat kiépíteni online könyvesboltokkal. Nagy hátha.
Update
A hajtásvonal alá felkerült a nemecsek.hu Internet Hungarys diasora.
lehet valami többet is tudni a nemecsek projektről?
Én pölö írnék szívesen egy-két ajánlót, ha nem valaki boltjába kerül be. Mert azért a Libri magazinba ingyé nem. Legalább ne annyira közvetlenül húzzon hasznot belőlem (meg mindeki másból). Meg persze kérdéses, hogy hagynának-e felmenni negatív kritikát.
Mindenesetre, számítok rá, hogy beszámolsz róla, he megszületik.
Nekem is a nemecsek tetszett a legjobban, volt benne spiritusz, az aerobic nekem inkább tűnt jobb előadásnak, mint tuti ötletnek. Szerintem egyébként működne, de így ezt nem lehet megmondani, ki kell próbálni, és meg kell látni. Amúgy színfoltja lenne az online oldalaknak, és van rá mód, hogy nagyobb népszerűséget kapjon, de ezt el is mondták. ja jöjjön ide a projekt vezetője, mondja el, amit még lehet tudni.:)
itt vagyok, köszi az elismerést, szerintem is necces a dolog, de akár be is jöhet. egy biztos, egy tökéletes oldalt kellene lerakni az asztalra, a többi már mástól függ. kár hogy nem vagyok programozó.):
nekem is a nemecsek tetszett a legjobban, hajra hajra!
Én a Shelfari-t már indulásakor nagyon igéretesnek tartottam, hobbi projektként szivesen lefejlesztettem volna, de az önmagában nem ér semmi, ha valaki nem futtatja. nemecsek: ha érdekel, akkor szivesen segitek…
De túl “nagy” sikerre nem szabad számítani, elég csak a shelfari/librarything statisztikait megnezni…
helló, amúgy tényleg így kéne hogy a legjobb ötletek kijöjjenek, hogy összeáll egy két “suhanc”, mindenki ért valamihez. én támogatom, csináljátok meg. :) mit tud egyébként a shelfari vagy a library, de azért az jelenthet valamit, amit a srác is mondott, hogy beszállt az amazon. a kérdés, tehát honnan lesz könyv adatbázis, vagy elölről fel fogjátok, fogják a userek tötleni a könyveket?
nemecsek: ha érdekel a dolog akkor dobj egy mailt a cssprojekt at gmail.com cimre.
California Max: nem vagyok suhanc:-) Ha jól emléxem a shelfari esetén az amazon volt az adatbázis forrása.
@California Max:
Az e-aerobik nem volt rossz előadás, de nem kellett volna erőltetniük a mashup megmutatását. A windows alapháttér előtt tornázó nő több mint vicces volt.
A projekt vezetőjét én is várom. Kontaktom - még? - nincs hozzá.
Adatbázisért én is az online könyvesboltokat illetve a könyvtárosokat keresném meg a helyükben. A Bookline-nak úgyis kell írni egy udvarias levelet, mert csak zárt affiliate jellegű programjuk van. ;)
@GP @nemecsek
Hajrá, hajrá. Egy próbát mindenképpen megér, hátha be tudjátok bizonyítani, hogy “tévedett” a zsűri.
egyetérték, de mégsem teszem, mert szerintem nem az volt a lényeg, hogy valami vicceset mutassunk, hanem hgoy mitől lesz működőképes az ötlet, szerintem pont az alapprobléma nem került felvetésre, hogy egy edző személyes hiányát (utasítások, segítség, hpogy hogyan kell pontosan a gyakorlatot csinálni) hogyan pótolják, mert így akkor majdnem egy dvd-t is berakhatok bíró cicával, illetve ha viszont élőben live stream-ben van velem valaki, akkor máris más a gyerek fekvése. az sem volt fair, hogy nem mutatta meg a külföldi példát, szinte biztosan van. de mindez lényegtelen, meg merem kockáztatni, ha egy videó van a nemcsekben, első háromban van. félek, hogy egy jól megfogalmazott levél nem lesz elég a bookline-nak, főleg hogy van ott egy index, de tényleg érdemes megprbóálni, csak annyi a veszély, hogy fogják és megcsinálják ők. de nem szabad feladni, a vörösingeseket meg lehet verni.:)
nemecsek eltünt…
@GP
Megvan, ígérte is, hogy este benéz ide. És még szlájdokat is kapok.
igen, itt vagyok, bocsánat, csak ugye dolgoznia is kell az embernek. szóval mindjárt írok GP emailt, és köszi előre is.
california maxnak azért igazat adok, ez nem volt egészen szakmai döntés, de igazából nekem már az is elismerés, ha néhányan közületek a legjobbnak ítélték, olyanok akiknek a véleménye fontosabb, mint akik nagyrészben ott ültek. szóval igyekszem kihozni valamit a dologból, tényleg jó lenne megmutatni, azt hiszem ez még superman-nek is elég gerilla megoldás lenne.:-)
afeltettprezentációigazánmeggyőzőéslelkesítővolt. kárhogymindentegybeírtakbenne.
gazs:direkt volt, valahogy úgy tűnt, hogy így jobban néz ki. az biztos, hogy nem akartuk, hgoy ezt olvasgassátok, de lehet hgoy pont ezzel értük el azt, hogy olvasgassák az idézeteket. :) Ha ez a projekt megvalósulna, biztosan elolvasom újból a pál utcai fiúkat.
nemecsek, nem jönnél el november 15-16án az MLS konferenciára az ELTÉre? részletek itt: http://konyvtar.info/konferencia/mls/ - k2 szekció
ha szerinted ok, címem a szerkesztőségben (daniel pötty takacs kukac gmail pötty com), ne fogd vissza magad!
ez most ilyen önpromó-féleség is volt, mert evribádi velkám, úgyhogy ezért külön elnézésedet kérem, Ádám…
Legeza Ilona Irodalmi Honlapján 2787 - szerintem színvonalas - könyvajánló olvasható: http://web.t-online.hu/ilegeza
A színvonalra egy adalék, az Országos Széchényi Könyvtár szerverén is tükrözve van: http://legeza.oszk.hu
hú srácok, köszi, ezek tök sokat segítenek, egyrészt önbizalomban :), másrészt pedig igen, most már mindenképpen szeretném megvalósítani ezt az ötletet, látok benne egyre inkább lehetőséget.
dani, köszi a meghívást, mindenképpen elmennék, de kicsit azért alakítok a prezin. hamarosan írok direktben.
endre, tök jónak tűnik ez az oldal, még nem tudom, hogyan lehetne beépíteni ebbe az oldalba, de terveink szerint minden könnyvvel kapcsolatos oldalnak helye kell, hogy legyen ezen az oldalon.