Bár az Apple hosszú és színes listában közzétette a Leopárddal érkező háromszáz új funkció listáját, bár lelkesen végig is olvastam, kattingattam a frissítéseket, nem tudom nyugodt szívvel kijelenteni, hogy a Leó újdonságokat hozó, a Tigertől nagymértékben eltérő operációs rendszer. Túl sok szenzációs újdonságnál volt olyan érzésem, hogy itt bugfixről, egy-egy régóta gyűlölt hiba javításáról van csak szó. Tegyük hozzá, az Apple az a cég, aki egy bugfixet is el tud adni. Most már van mellékelhető példánk is erre. De nézzük tételesen, még ha nem is annyira részletekbe menően mint a bámulatos Siracusa.
Hosszú lett, az ugrás után kezdődik csak igazán.
Gétédé
Örülhetnek a GTD szakmunkások, az új Mail, iCal és Address Book szoftverek képesebbek még szorosabban együttműködni. Az eddig csak iCalben tárolt tennivaló lista beköltözött a Mailbe is, a levelek feldolgozása, megválaszolása közben ablakváltás nélkül bővíthetjük a listánkat. Az meglevő elemeket rendezgethetjük a Mailben, ahol Reminders néven új csoportot kapott az oldalsávon, vagy megszokott helyné az iCalben. Igaz, rendszerezésre nagy szükség nincs, a feladatok között semmilyen hierarchiát nem tudunk felállítani. Maradnak a házigétédé ötletek. Összességében remek ötlet, érkezik is az ‘eddig ezt miért nem lehetett így’ érzés.
Egyedül a megjelenítésével nem vagyok kibékülve. Aktív levélben az új tennivaló hozzáadása úgy történik, hogy a címsor felett lenyílik egy sárga alapon vonalas füzet részlet, és oda gépelhetjük be (alapértelmezés szerint Marker Felt betűtípussal) a todo nevét. Úgy a Mailtől mint a számítógépes levelezéstől idegen ez a füzet metafora, nem igazán értem mit keres a szoftverben. Kész szerencse, hogy a leveleimet nem borítékok széttúrásával rendszerezhetem.
Maradjunk még a Mailnél, mert ide épült be az egyik legizgalmasabb újdonság. Felismeri ha a levélben név, dátum vagy hely van, és az információ típusához illő menüpontokat ajánl fel. A névhez Address Bookba való felvétel vagy arra való keresés tartozik, a címeket Google Mapsen mutatja meg, a dátumokat pedig átdobhatjuk az iCalnek mint találkozót. Magyar adatokkal csak tessék-lássék működik - az előbb azért egy Debrecen, Vágóhíd utat megmutatott, de ugyanabban a levélben a név nem tűnt fel neki - várja a magyar hackereket. Jó lenne, ha nem csak a tomorrow-ra lehetne találkozót létrehozni, hanem a holnapra is.
Legyen apró is: CalDAV támogatás az iCalben, nagyobb mailszolgáltatásokhoz automatikus beállítás a Mailben, gusztustalan szívecskés előregyártott, képben gazdag sablonok, Address Book-Yahoo szinkron. A felét, mit felét, az egészet odadtam volna, rendes Google szinkronért, de ez a jövő zenéje maradt.
Felület
Na ez kapott már hideget és meleget is. A skála egyik végén ott van a kozmikusan ocsmány átlátszó menücsík, aminek hála most már arra is kell figyelni, hogy a háttérképünk hogy néz ki egy réteg félátlátszó szürke csík alatt. (Az én menüm most rózsaszín, bele se menjünk.) Vagy a nagy felbontású ikonok demózásán túl lényegében mindenre alkalmatlan Finderbe integrált lapozós interfész. (Régi motorosok kedvéért CoverFlow.) A középen ott a valóban kényelmes új keresés, ami kiemeli sárgával a keresett szavakat, a pofás lekerekített sarkú menük. A skála másik vége pedig a majdnem teljesen egységesített felület. Vannak még gondok az ex-brushed metal programokkal, de reményeim szerint ezeket a szoftverfrissítések orvosolni fogják.
Kapjanak külön bekezdést a tabok. Ott vannak a terminálban. Már screen se kell hozzájuk. Elmenthetőek csoportként. Ott vannak az iChatben, ami most megpróbál kevéssé helypazarló lenni. Nem sikerül neki, terpeszkedik tovább az asztalon, de megpróbálja. Jegyezzük meg, 2007 a tabok éve.
Nem véletlenül nem említettem fent a Dokkot, az lehet az eljövendő évek nagy hitvitája. Én kiraktam oldalra, így nem csillog még véletlenül sem.
Szolgáltatások
A Help navigációs rémálom lett. Eddig se gyakran fordultam hozzá, mert a macosxhints és barátai inkább kézre estek. Most viszont a Help menü teljesen váratlanul egy Spotlight jellegű input mezővel kezdődik, és csak az alatt találjuk meg a dokumentációhoz vezető menüpontokat.
Ezzel egy időben a Help beköltözött az azt meghívó alkalmazás alá. A Help Viewer.app már nem kap saját ikont a dokkon. Cserébe az összevonásért a help ablakok az összes többi ablak felett foglalnak helyet. Azaz a dokumentációban olvasott tippet nem lehet azonnal kipróbálni a programban átváltva annak az ablakára. Van helyette a help gyakori nyitogatása vagy a szélesebb monitor beszerzése opcióként.
Aztán van a Spotlight. A felsorolás teljességéért leírom még egyszer. Iszonyatosan gyors lett, tud végre okosan keresni, egészen kereső formája lett. Az ‘eddig miért nem így’ gondolat ismét jelen van. Gyenge bétának se tűnik a Tigerben nagy forradalomként - vagy inkább beváltatlan ígéretként? - beharangozott Spotlight 1.0.
Item, Screen Sharing álnéven beépített, szexin működő és nem utolsó sorban gyors VNC a rendszer mélyében. Bele van építve az iChatbe is, előre várom az időt, amikor két Leopard között kell szupportolni icsetben.
Item, az általam eddig az internet miatt elhanyagolt Dictionary.app okosabb lett. Eszik wikipédiát is, mélyen bedrótozódott a Safariba, ami mondjuk azzal jár, hogy a szövegek felett hajlamos csak szótáras kontextus érzékeny menüt adni. Majd a 10.5.6-ban meg a Safari nyolcban, majd akkor jó világ lesz.
Az apróságok ezen a területen a Finder oldalsáv kitakarítása, logikusabb beállítófelületek a System Preferences-ben (Network, ránézni is öröm!), és hogy a Finder egy szpecnaz katona rendíthetetlenségével tűri ha leszakadnak a hálózati meghajtók.
Játszani való
A Tigrisben csak díszként jelen lévő Automator kapott egy újabb esélyt. Varázslóval indul, hátha megjön az egyszeri júzernek a kedve szkriptek összelegózásához. Szemre bővült az alkotóelemek száma is, de még mindig nem igazán vonzó.
Frissült az AppleScript is, Gruber szerint akár 2.0 is lehetne a verziószám, akkorát léptek előre. Ez mondjuk azzal is jár, hogy régi AppleScript appok eltörhetnek. Így maradtam okos karakterszámláló nélkül. Cserébe csecse Unicode a belseje.
Van Time Machine, ami ugyan pofás, de az adatvesztés álmoskönyve szerint az ilyen Coppola-féle backupok nem jelentenek semmit. (<- erre a képzavarra büszke vagyok.) Értem persze, hogy a szexi azonnali lekérés nem menne webről, illetve hogy előbb-utóbb valaki úgyis összehaxolja macfuse-os sshFS-sel, de addig erre semmi fontosat. Sznob vagyok, vagy mi.
Kapjon külön két mondatot még a Developer csomag két eleme. A Dashcode megpróbálja az érdeklődőbb felhasználóknak eladni a widgetfejlesztés ötletét. Továbbá van iSync plugingyártó app is, mi ez ha nem királyság?
A többi
…néma csönd. Legalábbis egyelőre. Az Apple szerint funkció, hogy kétezer nyomtatót támogat alapból az OS X. Szerintem túlzás 3,5 giga - írd és mondd három és fél giga - nyomtató drivert telepíteni alapból. És vannak hasonló elképzelésbeli distanciák.
Váltani még nem éri meg a jól belakott Tigerről. Majd .3 vagy még inkább .4 környékén. Épp hogy Leopard kompatibilis alkalmazásokkal dolgozni nem vicces. De jó lesz ez, csak most még tényleg egy izgalmas béta.
Kész szerencse, hogy a leveleimet nem borítékok széttúrásával rendszerezhetem. - CoverFlow for Mail!
Item - mi van, lecsúszott a markupban a kapocs?:) (modernebb embereknél az két kacsacsőr közt li :)
Sajna a hukipédia / wikipédia integráció kontextmenübe - az interneten szabadon járkáló, sőt, bárki által cache-elhető - MySQL adatbázisindexek híján - még várat magára a fénysebesség áttöréséig, hacsak valami durva hekket el nem követnek.
A 3.5 giga adalékszoftverre már a Microsoft is kitalálta a netes repository fogalmát, sőt, a linuxok is, kár, hogy egyiknél se tökéletes, de az MS esetén legalább egyáltalán nem működik (valakinek talált már neten drivert a Plug-n-Play (sic) eszköze amikor bedugta játszani?). Az Amigák tároljuk a drivert a firmware-ben és csatlakozáskor küldjük az OS-nek volt az igazi nagy kúlság persze.
Maradok tigrisen egyelőre asszem, bár az új mailre nagyon fáj a fogam - nincs valami áthekk?:)
A legfájóbb pont - nekem - a Leopardban a szokásos Java mizériák, ami miatt gwt-vel, talend open studioval problémák vannak (ez a 2 fix, lehet még több java cuccal is gond…)
Egyébként teljesen jó. TimeMachine meg szintén jó, ha paranoid vagy, akkor hetente cseréled a backup vinyót, és elviszed egy széfbe az egyiket. :)
Nekem továbbra is a spaces a legvonzóbb. A virtue desktop rendszeresen alhal, meg sajnos a spaces-nek hála nem fejlesztik tovább…
apple: egy bugfixet is el tud adni (büszkeség) ms: ez csak egy szar bugfix, csicsázva (fika)
de hát ez a szokásos vallási kérdés és nem is neked szól Ádám, csak ennek kapcsán jutott eszembe :)
a Vistában is van annyi innováció, arra is sokat kellett várni és annak is pattannak az ablakai, csak a felhasználói kör és annak az attitűdje más :) (de szépen nem mondtam ki azt, hogy fanboy)
ennek persze vége, hiszen nagy tömegek váltanak macintoshra köztük én is, úgyhogy egy idő után kiegyenlítődik ez majd, netán meg is fordul.
pontosítok, mert kikukázta a wordpress a kódomat:
“…ennek persze vége, [sarcasm]hiszen nagy tömegek váltanak macintoshra[/sarcasm] köztük én is, úgyhogy egy idő után kiegyenlítődik ez majd, netán meg is fordul.”
A két bugfix között van azért differencia Az egyik 2 és fél évig készült és 130 dollárért kapod meg, a másik 5 évig készült és minimum 170, de akár 370 dollárt kérnek érte
Még mielőtt elmennénk ebbe az irányba, nem véletlenül nem hasonlítottam a Leopardot se Gutsyhoz se Vistához. Az előbbinek többé-kevésbé boldog felhasználója vagyok, azt utóbbi kettő inkább távoli világ. Álljunk meg itt.
Visszatérve a bugfixhez, a gond most ott van, hogy a régiek helyére úgy tűnik teljesen új hibák kerültek. Ami persze üdítő változatosság…
Na, nem bírtam magammal, felraktam én is. DVD-író híján egyik partícióról bootolva, a másikra telepítve. Élvezhető a minimálkonfiguráción is (G4 867, 640 ram). Ami viszont idegesít: a Mail mindig figyelmeztet, ha nincs subject. Ez kurvára idegesít PC-n is mindig, erre már itt is itt van :-(
“Ami viszont idegesít: a Mail mindig figyelmeztet, ha nincs subject.”
Engem meg a subject nélküli mail-ek idegesítettek, aztán szépen megmagyaráztam mind Mac-en a Mail-nek, mind PC-n a Bat-nek, hogy a fejléc nélküli levelek azonnal törlődjenek. Most már nem idegesítenek :)
Hát, lehet, hogy te csak nagyon formális levelezést folytatsz, de én gyakran írok olyan szintű leveleket, hogy “na, mi a helyzet?”, és ehhez semmi értelme subjectet írni.