#1189

Az azért kicsit kínos, hogy a MoAB keretében most abban a frameworkben találtak hibát, aminek a segítségével az eddigi bugokat hősiesen befoltozta Landon Fuller. Az nagyon kínos, hogy az Unsanity blogján az utolsó előtti post a MoAB projekten való gúnyolódás. Az utolsó pedig az, hogy ‘léptünk a Macworldre, brb’. Kicsinyes emberi érzések működnek itt kérem.

Drótkultúr

Ér először marhaságnak bélyegezni egy vita témáját de aztán mégis belemászni? Akár igen akár nem, ez fog történni, ugyanis Elek Tibor válasza BDK nyílt levelére szerintem teljesen elmegy a lényeg mellett. Nonszensz arról vitázni 2007 elején, hogy szüksége van-e egy bármilyen folyóiratnak netes megjelenésre. Sokkal inkább arról kéne beszélnünk, milyen megjelenésre van szüksége.

Ahhoz, hogy ez a vita igazán termékeny lehessen, először magunk mögött kellene hagyni az olyan előítéleteket, hogy az internet “időrabló és egészségkárosító szenvedély” és “megpróbál behálózni”. Ilyen attitűddel tényleg felesleges erőltetni. A web - mert valójában erről beszélünk, nem az Internetről - olyan, mint a rock’n’roll, egyszerű, de hinni kell benne, hogy működjön. (A jelenlegi Bárka Online megjelenésének szétszedésébe nem mennék bele. Ezer szó helyett egy kép.)

Egy használható online megjelenés elsősorban olvasókkal járna a Bárkának. Nem látogatókkal, nem számokkal a statisztikában, hanem valódi, hús-vér olvasókkal. Olyanokkal, akik egy-egy nekik tetsző cikket továbbküldenek az ismerősöknek, kinyomtatnak, neadjisten belinkelnek a blogukban, és a következő alkalommal talán megkérdezik az újságosnál ‘Tessék mondani, Bárka van?’. Talán ha nem kérdezi meg, az sem katasztrófa, a cél, a kortárs irodalom megismertetése, népszerűsítése papír nélkül is megtörtént.

Aztán az online kiadás járna még olvasókkal is a Bárkának. Olyanokkal, akik egy témához keresnek anyagot, és a cédulakatalógus megtámadása, az OPAC behívása előtt szétnéznek a neten. Olyanokkal, akik nem feltétlenül az Elektronikus Periodika Archívumban kezdik a kutakodást, hanem előbb lefuttatnak pár Google keresést. (Most tekintettem el nagyvonalúan attól, hogy a Google például PDF-ekben is keres.)

Végül pedig az olvasók is nyernének, mert a digitális szöveg egyes esetekben sokkal könnyebben használható, mint a nyomtatott. (Arról nem is beszélve, hogy míg digitális szövegből könnyű nyomtatottat csinálni, fordítva kissé macerás.) Kivágható, elrakható, elküldhető pár kattintással a világ bármelyik pontjára. Ahogy Körös-parti webkamerák sem feltétlenül a Körös-parton lakóknak vannak kitéve, úgy a digitális kiadás sem feltétlenül azoknak szól, akik megvehetik az újságosnál is.

Lehetne talán folytatni, de inkább hagyom, hogy mások is hozzászóljanak. Csak még három mondat.

“Igazi kulturális termékek, irodalom esetében, szerintem, a példányszám, a látogatottsági mutatók bűvköréből ki kellene végre lépni.”

Asimov óta tudjuk, fabatkát sem ér az az atomfegyver, amivel nem lehet mindkét oldalra célozni. Nyitva hagynám tehát a kérdést: apológiája-e az a kulturális termékeknek, hogy kevesen olvassák őket?

(a postot felraktam a Blogarlécre is)

A bőség zavara

Megjött - Győző barátomnak hála nem postán - a következő három könyv az Amazonról.

Az előző nagy dolog - cyberpunk, digitálisjézus, elérhető számítástechnika, kiberkultúra - nagy nevei által összeállított “enciklopédia” a leszakadóknak. Milliónyi kollázs jellegű kép, szócikkek, egy lavór popkultúra a kilencvenes évek elejéről. Ha ebből nem tudom meg, mit kellett akkor gondolni a cyberpunkról, akkor semmiből.

Több idő, több sík. Stephenson cypherpunk regényéről csak annyit tudtam, amennyit a wikipédia ír róla. Elvben párhuzamosan követi nyomon egy data haven születését és a Bletchey Park kódtörőinek világháborús munkáját. Erről mindenképpen írok, ha elolvastam.

Mert Sterlingem szégyenszemre - eltekintve persze A Gépezettől - csak digitális változatban volt. Jobban örültem volna a Hackers antológiának, de nem találtam belőle példányt. Meg amúgy is, egy pennymbe fájt, ne sírjak már.

Ennyit arról, lesznek-e idén is SF/CP írások. :)

Frissítő frissesség

Álmodtam egy csomagkezelőt magamnak. Azért álmodtam, mert a Software Update és a fink között van egy rés a normális júzerek mindennap használt programjaival. Az egyes programok frissítéséhez van másfél jó megoldás (egy és fél), amit a fejlesztők beépíthetnek. Olyan programról viszont nem tudok, ami barátságosan megmutatná, hogy a külön frissülő programokból nekünk melyik verzió van meg. Olyasmit álmodtam, ami a Growlhoz hasonlóan figyeli a gépen futtatott támogatott appokat, adatbázist épít belőlük, és kérésre akár frissít is. Mit például egy tényleg szabad MacLibre vagy Google Pack.

Megkérdeztem a Sparkle fejlesztőjét, Andy Matuschakot, hogy az ‘ahogy Pistike elképzeli’ ötlet megvalósítható-e. A válasz igen volt, azzal a megnyugtató kiegészítéssel, hogy már ő is gondolt rá, de még nem kezdte el megvalósítani. Kedves Lazyweb, türelmesen várok.

Adj egy szálat, tesvér

Sáritól kaptam a következő iszonyatosan fontos információt a Gudang Garam cigarettáról, amiről múlt februárban már lelkendeztem egy sort.

Nos van egy tuti tippem (ami nem is tipp hanem tény) arról hogy Magyarországon hol lehet beszerezni. Ez pedig nem más mint az Indonéz nagykövetség. Egy jó pár évvel ezelőtt egy barátnőmmel sűrűn látogattuk, az épület hátsó részén lévő éttermet ahol egy kedves indonéz hölgy tört angolsággal próbálta elmagyarázni hogy melyik milyen, van egy másik indonéz cigaretta ami hasonló : Sampoerna a neve. Ja és nem ciki odamenni akkor sem ha zárva vannak a kapuk, mi elég bátortalanul de közöltük a kaputelefonba, hogy cigarettát szeretnénk vásárolni és már nyitották is.

Ha bármelyikőtök arra jár, mindenképpen tudakolja meg, lehet-e még szegfűszeges cigit venni.

(Dohányboltban láttam már a Gudang kistesóját, de az eredeti után valami hihetetlenül halovány volt, és ráadásul mocsok drága. Hátha ez.)

#1181

A világ vége ott kezdődik, amikor az always on, ezer óra uptime OS X egy hárommegás iChat - igen, ez csak a beépített messenger - frissítés telepítése után újraindítást kér.

Jescso ráz az oroszok

karp-2x1.jpgOroszok a spájzban, oroszok az interneten és oroszok a mozivásznon. Nagyjából egy éve mindenhol beléjük ütközöm. Hol dark/urban fantasy filmet forgatnak, hol Holmest megszégyenítő úriember detektíveket énekelnek (és filmesítenek) meg. Olyan is előfordult, hogy fantasztikus vaporware jellegű fejlesztések hírét lehetett hallani felőlük. Most ír/orosz zene jött szembe.

Aleksandr Karpov - vagy ahogy a lemezen feltüntette O’Karpov - 2002-ben vette fel a ДОРОГА В ДУБЛИН (Road to Dublin) című lemezt. A dalok közt szerepel a hamisítatlan klasszikus Carrickfergus (КАРРИКФЕРГУС), van nóta az ír sörről is és a Rocky Road to Dublin-ra kikacsintó The Long Road to Dublin (ДОЛГАЯ ДОРОГА В ДУБЛИН) Karpov szerzeményből még azt is megtudjuk, milyen oroszként ír honvágyat érezni. Nem igazán ír, de nem is igazán orosz az album. Sokat megőriz az eredetiből, de a lelki szemek előtt megjelenő kocsmában cirill betűk vannak a sörösüvegek címkéin. Kicsit mintha egy nemzetek és nyelvek feletti, kulturális univerzálé jellegű kocsmazene volna. (A frissen megkreált kategóriába vegyük fel Hobo magyarul angol Tobacco road fordítását is gyorsan.)

Karpov a lemez felvétele után nem sokkal belehalt abba, ahogy a kommandósok “megoldották” a Dubrovka színházban kialakult túszdrámát. Több ilyen tehát nem lesz. Nem életbiztosítás orosz bárdnak lenni.