Month: April 2007

Posted on

in4 - így kell konferenciázni

Pár napja azt mondtam, inkább kíváncsiságból, mint érdeklődésből megyek az in4 konferenciára. Tudni akartam, mit tudnak a bölcsészek, térképészek, könyvtárosok - és most nem a klog.hu-s könyvtárkettes urakra gondolok - mondani a webkettőrőé, de nem vártam, hogy a világ megváltása meg fog történni. Kellemes csalódás volt. Következzenek a jó és/vagy érdekes élmények.

természet - társadalom - háló

Az első elődadás, amire a konferenciahelyszín keresése miatt késve estem be, még meghagyott az előítéleteimben. Ropolyi László hosszasan filozofált az internet és a kiberkultúra milyenségéről olyan dichotómiákat használva mint hardver-szoftver, magyaskultúra-popkultúra vagy éppen a professzionális és a laikus tartalomelőállítók szembeállítása.

Mellékszál: Amúgy szerintem a kiberkultúra kifejezés érvényességét vesztette azzal, hogy az internet mindenütt jelenlévővé, mindennapi tapasztalattá vált és a hálózati létezés elvesztette a punk stichjét. A szót megtartanám a Mondo2000, WELL, alt.cyberpunk és cyberdelia jelenségkör leírására. Viszont az én nézőpontom nem is a tudományfilozófusé, hanem a CP kutatóé.

Érdekes volt Ropolyi megállapítása, hogy a hálópolgár három világban gyökeredzik: először a természeti világban, aminek a szabályait felülírva létrejött a társadalom világa, és amely társadalom szabályait újraírva létezik a Háló. Benne élve, nem érzem ennyire elkülöníthetőnek ezeket a világokat. Hasonlóan értelmezhetetlen volt az a gondolat, hogy a virtuális közösségek nem hoznak létre tudást. Kicsit úgy éreztem, hogy figyelmen kívül kell hagyjuk a szövegalapú internet minden produktumát ahhoz, hogy a fenti állítást igaznak fogadjuk el.

“észnélküli fogyasztás ösztönös állati rítusa”

Ropolyi után viszont berobbant a konferencia. Szakadát István szembesítette azzal a könyvtáros szakma jelenlévő képviselőit, hogy túl gyors az információ létrejöttének tempója - ja, és gyorsul - ahhoz, hogy a régi paradigmával feldolgozható legyen. Szerinte a folkszonómia azzal diadalmaskodott a taxonómia felett, hogy bár amatőr és fegyelmezetlen arcok kódolják a tartalmakat, képesek a nagy mennyiségű adatot fogadni. A taxonómiákat működtető profik elvesztették a “vezetést” a következő tíz évre. Van egy olyan érzésem, hogy ebből lesz még flame a katalisten.

A konferencia legunalmasabb előadását vártam attól a címtől, hogy Földrajzinév-tár 2.0. A térképek, gondoltam, azok érdekesek lennének, de a nevek? Mi vagyok én, nyelvész? A már megszokott módon, tévedtem.

legyenek jó nevek

Lukács Lilla és Guszlev Antal két részből rakták össze az előadásukat. Az elején Lillától meghallgattuk, mik azok a földrajzinév-tárak, hogyan néztek ki papír korukban, hogyan konvertálhatók digitális - Access adatbázis - és online formába. Ezután kaptunk egy rövid táblázatos összehasonlítást, hogy a helyneveinkből milyen verziók élnek különböző helynévtárakban. Röviden: többnyire ékezettelen, elgépelt, idegenes, sérült. A nagy szent feladat ennek a javítása.

Antal a földrajz webkettesítésének témájában dobált meg minket pár linkkel. A három millió érdekes helyet tartalmazó google mapsre alapozott wikimapiával nyitott. (Ahol amúgy érdekes szlovák (?) helynek van jelölve a miskolci rendezőpályaudvar.) De az igazán érdekes a folytatás, a GeoNames szolgáltatása volt. Az adatbázisa ismeri például egész Magyarországot - 23k településnév, 5,9k településrésznév -, az adatokat szintén képes google mapsen megjeleníteni, rendelkezik geokódolással és ami teljesen meghatott: képes befűzni közelben található nevekhez kapcsolódó wikipédia bejegyzéseket. Abszolút megvett, és akkor még a CC 3.0 Attribution licencet és az XML formátumot nem is emlegettem.

A záróakkord az openstreetmaps volt, amihez csatlakozva bárki segíthet szabad felhasználású utcatérképet rajzolni csak azza, hogy bekapcsolt számítógéppel és gps-szel kocsikázik. (Például wardrájvolás közben.)

Ismét ugrás: az adattárház rendszerek nem hatottak meg, Dr. Fodor János olyan megállapításaiba, hogy a Google a myMaps szolgáltatásával megölte volna a mashupokat, vagy az RSS és a feedolvasók a leadekre/címekre szűkíti le az olvasást meg nem kötnék bele. (Na jó, utóbbiba beleakadtam az előadás után.)

“még mindig nincsen csak egy összerágott fél kekszünk”

Próbálok visszafogott lenni: a konferencia másik sztárja következett. Az Elektronikus Magyar Irodalom - továbbiakban, egymás között csak EMIR - annyira jó, hogy az ember önkéntelenül is nagyokat bazmegel, amikor meghallja, hogy öt év fejlesztése és 1,8 millió forint van benne. Nem számolok órabért, Vaskó Péter megtette az előadás közepén, enélkül is lehet érezni az abszurditást.

De mi az EMIR? Például válasz arra a kérdésre, ami gyakorta szokta kínozni az irodalmárokat méla őszi estéken: vajon milyen adatokat lehet megtudni a 16. századi nőköltőkről egy kereséssel. Vagy arra mégis milyen nők használtak - tól-ig, mert az kell - férfi álnevet és ezek milyen nyelvű nwvwk voltak. Aztán válasz arra is, hogy AJAX-os dobozokkal, testreszabhatósággal hogyan lehet felturbózni egy irodalmi szerzőadatbázist.

És végül nagyszabású kísérlet arra, hogyan lehet a névteret olyan módon túlbonyolítani, hogy a tapasztalt könyvtárosoknak is könnyeket kelljen elmaszatolniuk a struktúra láttán. A személynév felosztását nézünk meg, itt a rendszer elkülönít vezetéknevet, keresztnevet, álnevet, születési nevet, ragaddványnevet, férjezettségi utónevet, meg isten egyéb csodáit. Csak kepzeljük el, hogy egy ilyen rendszerbe beírjuk kedvenc Rejtő Péhovard P. Howard Gibson Lavery Jenőnket. Ugye, hogy bámulatos? És ilyen alaposságga fel lehet vinni a műveket, díjakat, cikkeket…

A poén 2.0 az, hogy a fenti névteres boszorkányságot nem feltétlenül kell használnia az adatot digitalizálónak. Ha csak annyit tud, hogy Weöres Sándor és ez egy magyar nyelvű név, akkor szoftver kitalálja, hogy a Sándor leszen a keresztnév.

És a hab a törta tetején: az EMIR a mesebelien hülye nevű Nyílt Hazai Hálózat frameworkjére épül, ami valamilyen módon szabadon hozzáférhető lesz. Lehet várni az órás, asztalos, fizikus, kémikus networkök eljövetelét.

Úgy érzem, ezzel még foglalkozom, ha a most épp hogy csak nem zárt alfa - ezért nincs link - szolgáltatás kimegy élesbe.

“a György Peti meghallotta”

Nem volt az eddigiekhez mérhető újdonság a CC licencekről szóló előadásban, de a kérdések és válaszok rovatban Gyenge Anikó elmondta, miért nem kell félni az IPRED2 tervezettől. (200 módosítással fogadták el, majd, egyszer, talán lesz belőle törvény.)

Összességében az utóbbi idők legjobb konferenciáján volt, sok érdekességgel és kevés fényezem_a_cégemet jellegű üresjárattal. A következő ilyet izomból szeretném reklámozni a sidebaron.

Posted on

Források 3. - Cheap Truth

Gyilkosság lenne egy írásban összefoglalni négy év SF kritikájának, popkultúrájának történéseit. Nem is a forrás kimerítő bemutatása következik, csak valami kedvcsinálóféle. Erre tovább a szövegekért: Cheap Truth archívum.

A Cheap Truth (továbbiakban CT) története 1983-ban kezdődik, ekkor jelenik meg Vincent Omniaveritas szerkesztésében az első szám. A zine maga kétoldalas, ebbe pont belefér egy hosszabb előszó a SF hanyatlásáról, majd’ egy oldalnyi elrettentő példa frissen megjelent művekről, egy top tíz és az impresszum. Punk irodalomkritika a javából.

CHEAP TRUTH On-Line, 809-C West 12th Street, Austin, Texas 78701. Editing: Vincent Omniaveritas. NOT COPYRIGHTED. Data pirates, start your engines! “SERVING SF THROUGH SAMIZDATA”

A gárda a későbbiekben bővül, megjelennek egyéb álnevek is (a kedvenc: Sue Denim). Még később bekerülnek a “lapba” az álinterjúk; H. P. Lovecraft-et, Raymond Chandlert és az utolsó számban magát Vincent Omniaveritast kérdezi meg a science fiction állásáról a CT névtelen stábja. A pár mondatos kritikák helyét a Hugo és Nebula díjak odaítélése feletti elmélkedés - és a díjazottak szétkapása - részletes könyvismertetők és a science fiction nagyjaira való reflektálás veszi át.

És ki ne felejtsük a legfontosabbat, a CT körül kialakul az a kör, akit először a Mozgalomnak később cyberpunkoknak neveznek. Az ő írásaikról is szól, a tisztességes kortársi kritika hangján, a lap.

There is little true anger in NEUROMANCER or in punk rock. The rest is posturing, and finally rings hollow. Even NEUROMANCER’s last sentence, “He never saw Molly again,” echoes the older tough-guy postures of Chandler, whose first novel, THE BIG SLEEP, concludes, “All they did was make me think of Silver-Wig, and I never saw her again.” Uh-huh. Gimmie a sim-stim, Fred. And double on the ennui.

Dicsérik a Neurománcot, majd pár számmal később megállapítják, hogy A vér zenéje a jobb a kettő közül. Kinevetik A hajnal bolygó robotjait, mint gyenge próbálkozást a szexi új nyolcvanas évek beépítését a klasszikus robotos scifibe. (Mellesleg kitalálják, hogy az Alapítvány és a Robotok vonal összekötése a cél, de a témára borítsunk inkább fátylat.) És nem tudnak nem felnézni az önmagát kultfiguraként kitalált Clarke-ra.

[Martin] Gibson is an internationally famous British SF writer of an extrapolated 1990’s. He has the sort of bestseller status and critical attention that must have seemed pure fantasy to Clarke’s fellow SF scribes of the ‘50’s. Gibson writes “novels of space travel” and popular science journalism. He begins as almost a figure of fun: fussy, overimaginative, constantly teased by arrogant know-it-all technicians. But as the book develops, Gibson’s role becomes crucial: the role of the man in the middle, the irreplaceable interpreter, between powerful but mute scientists and an equally powerful but ignorant lay public.

Írják Clarke The sands of Mars-áról, illetve arról, hogy ez mennyiben az életútjának irodalmi előrevetítése.

Beszólás, megkérdőjelezés, borotvaéles kritikai megjegyzések, olcsó és nem annyira olcsó igazságok, és a háttérben megszerveződő Mozgalom. A zine 1986-tal múlik ki, amikor már a Rolling Stone is ír a CT-ről. Elmúlt az underground varázsa, mainstreamben - például Mississippi Review 47/48 - folytatni a science fictionről való beszédet.

Most már tényleg menjetek, és olvassatok bele.

(Jön, jön, jön - Pat Cadigan: Ten Years After, illetve várom az ötleteket, hogy kit kell megölni a Time magazin CP számáért szerintetek. Egyelőre még megjelenési évszámom sincs hozzá.)

Posted on

Van az a pénz…

Dino Dai Zovi 10k dollárral, Shane Macaulay egy laptoppal lett gazdagabb a CanSecWest konferencián. A gép egy MacBook Pró, az viheti haza, aki megtörte magának. Shell hozzáférést kellett szerezni, van egy másik gép is, azt az kapja meg, aki shell hozzáférést szerez rootként.

Bővebben a Matasano Chargenen és a konferencia hírei között. Holnap reggel majd elolvashatjuk a fansajtóban, hogy miért nem úgy volt az ahogy.

Update:

Nem is a fansajtó lett a legviccesebb, hanem az index tech rövidhírek hírblog jereváni rádió cikke a törésről.

Posted on

Források 2. - Cyberpunk in the Nineties

In this final column, I would like to talk frankly about “cyberpunk” — not cyberpunk the synonym for computer criminal, but Cyberpunk the literary movement.

1991-ben vagyunk. Egy évvel ezelőtt megjelent Cliff Stoll The Cuckoo’s Egg: Tracking a Spy Through the Maze of Computer Espionage című regénye, amiben egyrészt kiderül, hogy ki tört be a Lawrence Berkley National Laboratory számítógépes rendszerébe, másrészt előrször nevezik a számítógépes bűnözőket cyberpunknak. Ezév januárjában megjelent Lewis Shiner Confessions of an Ex-Cyberpunk című cikke, amiben a maga részéről halottnak nyilvánítja a cyberpunk mozgalmat. És ezév júniusában az Interzone-ban megjelent hatrészes cikksorozatának utolsó darabjában Bruce Sterling is elmondja a maga pár mondatát a CP-ról. Innen a mottó.

Sterling, részben Shiner cikkére reagálva dob pár lapát földet a cyberpunkra. Az 1985-ös állapotokat, amikor a The New Science Fiction manifesztummal “elkezdődött” a CP - ez az írás egyelőre nincs birtokomban - veti össze az 1991-es jelennel, amikorra a CP megszűnt undergroundnak lenni. Vagy legalábbis amikorra az eredeti CP szerzők által használt nyelv, világkép a SF integráns részévé vált. Szóval amikorra a króm és a pusztuló városok önmagukban elveszítették a mondanivalójukat, ha volt egyáltalán, beolvadtak a science fiction toposzkészletébe.

“Cyberpunk,” before it acquired its handy label and its sinister rep, was a generous, open-handed effort, very street-level and anarchic, with a do-it-yourself attitude, an ethos it shared with garage-band 70s punk music. Cyberpunk’s one-page propaganda organ, “CHEAP TRUTH,” was given away free to anyone who asked for it. CHEAP TRUTH was never copyrighted; photocopy “piracy” was actively encouraged.

Több hosszú idézet nem lesz erről, de ebbe az utolsóba még belemagyarázom, hogy a CP szerzők azzal hoztak igazán újat a science fictionbe, hogy nem szigorúan tudományos irodalomként határozták meg magukat. A tudósok eleve nem falragaszokon és punk szövegekben kommunikálnak. A cyberpunk inkább mozgalom és inkább posztmodern irodalom akart lenni. Sikerült neki, ennek az egyik folyománya, hogy most épp erről írok, a másik, lényegesebb, hogy a cyberpunknak, cyberkultúrának elég jó szakirodalma van. 1987-ben megjelent a mozgalommal foglalkozó száma a Mississippi Review-nak, 1988-ban ennek szerkesztett változata, a CP bibliája, a Storming the Reality Studio. Irodalomként kezelték, első körben megúszta a SF gettót.

Now imagine a cyberpunk version of FRANKENSTEIN. In this imaginary work, the Monster would likely be the well-funded R&D team-project of some global corporation. The Monster might well wreak bloody havoc, most likely on random passers-by. But having done so, he would never have been allowed to wander to the North Pole, uttering Byronic profundities. The Monsters of cyberpunk never vanish so conveniently. They are already loose on the streets. They are next to us. Quite likely WE are them. The Monster would have been copyrighted through the new genetics laws, and manufactured worldwide in many thousands. Soon the Monsters would all have lousy night jobs mopping up at fast-food restaurants.

Nem csak temeti a CP-t Sterling, hanem el is mondja miről szólt, miről akart szólni. Arról, hogy Los Alamos és Oppenheimer után semmi jogunk azt hinni, hogy az emberiség kihagyja a lehetőségeket, hogy marhaságokat cselekedjen. Csak a szituáció változott. Leegyszerűsítve a történéseket, a hidegháború kitermelte a posztapokaliptikus science fictiont (pl. Miller: Hozsánna neked, Leibowitz), a változó, céges világ pedig “kitermelte” a cyberpunkot a maga céges elitjével és rohadó világával. Sterling kiemeli, a CP nem találta ki ezt a világképet, csak reflektál rá.

But the Nineties will not belong to the cyberpunks. We will be there working, but we are not the Movement, we are not even “us” any more. The Nineties will belong to the coming generation, those who grew up in the Eighties. All power, and the best of luck to the Nineties underground.

És ez talán még a formanyelvbe való beolvadásnál is fontosabb, a fiatal mozgalmár CP guruk befutott negyvenes írókká lettek. Megszűnt mozgalomnak lenni, részeredményeket - egyre nehezebb írni egy csimbumm könyvet sok kiberverrel és eladni cyberpunkként, írja Sterling - értek el, nyitott az út a következő generációnak. Sterling nem vonul ki a cyberpunkból, hanem tudomásul veszi, hogy azok az idők már elmúltak. A belátásáért cserébe ‘öreg korára’ - pardon - megkapta játéknak a Wiredet, a netet, a kiberkultúrát, a kriptoanarchistákat, a PGP-t, 9/11-et és a paranoiát, az RFID-t és a mindenütt jelenlévő számítástechnikát. Azt hiszem, jól járt.

Idézetek: Bruce Sterling: Cyberpunk in the Nineties

Posted on

Jelenlétgép

Mark Dery Escape Velocity-jébe lapoztam bele dolgozatíratás közben. A bevezetőt olvasva jött a felismerés, hogy az kilencvenes évek elején tapasztalható fellángolás a virtuális valóságok iránt, amit eddig nem tudtam hová tenni, valahol mélyen ugyanarról szól, amiről Németh Ádám írt múlt héten. A jelenlétről.

A kötet maga 1996-os, az AT&T 1993-mas You Will reklámaira, az ezt követő WELL-es poénkodásokra a közelmúlt eseményeiként néz vissza. Jelenként ír a “pornográf GIF-ek” cserélgetéséről, a szexchatről, a cyberhippikről és a neokiberpogány body artról. Forrás is és szakirodalom is.

Ami most érdekes, hogy segít értelmezni a virtuális világba vetett hitet. Az már világos - de viszonylag friss élmény - volt, hogy a hálózat helyként viselkedik. Az ember a fórumon, BBS-en, levlistán van, nem csak olvassa/írja. Ennek a helyérzetnek a kibővülését várhatták a teljes háromdés valóságpótlékoktól. Csak azzal nem számoltak a cyberhippik, hogy pár sornyi text (á Twitter) is elég a jelenléthez.

Na, szedjetek szét.