Vízbe fúlt Budapest - A Keringés

Kezdjük a végén: nyugodtan vegyétek meg László Zoltán A Keringését mert jó. Kellemes melankolikus / depressziós magyar science fiction esős napokra.

A regény beágyazódik az időutazós SF sztorik korpuszába, át-átvillan Wolfgang Jeschke A teremtés utolsó napja című regényének újra megnyitott és hadszíntérré tett múltjának pesszimizmusa. Felbukkan Sterling és Shiner Mozart napszemüvegbenjének céges-kizsákmányolós időutazása, ha valami cyberpunk László Zoltán regényében, akkor ez a motívum. (Zárójel: Jeschke háromszáz a vaterán, az Izzó krómot meg ötszázért mérik, tudjátok mit kell ilyenkor csinálni.)

És akkor innentől kicsit spoileresebben. Én szóltam.

Zavaró viszont, hogy a regényidő teljesen bizonytalan, és ezt a bizonytalanságot nem az okozza, hogy a szereplők száz oldalanként közlik: a jövőbe vezető kapuk megnyitásával az idő tulajdonképpen relatívvá vált. Azzal van inkább a gond, hogy néha irgalmatlan távolból tekintenek vissza még a legközelebbi jövő lakói is a XXI. századra, máskor viszont izmos huszadik századi giccsek kerülnek elő. A Keringésnek nem a befejezés a legpesszimistább eleme, hanem ezeknek a nyolcvanasévekizmusoknak a folyamatos felbukkanása. Hivatkozás az emeletes házban felfelé menekülő szőkenős horrorokra, a már évekkel ezelőtt is inkább vélt mint valós blogger-sajtó ellentét folyamatos felemlegetése, az untig ismert, és alig változott márkák szerepeltetése csak néhány az olyan részletek közül, amik folyamatosan visszarángattak a jelenbe. Pedig vannak retinára vetítő készülékek, bőrrel érintkezve olvasható memóriacsipek, csupa olyasmi, ami egy derék CP regénynek is díszére válna, de a Keringés világát érintetlenül hagyta a technika, megváltatlan maradtak. A jövő igazából a három szereplő sorsától függetlenül alaposan el van cseszve.

A három főszereplő egyike sem különösebben szeretnivaló. A blogger/vlogger Baran játszik újságírósat, ökoterroristásat, még egy lanyha szerelemre is futja, de mindezeken végigsodródik hol ezért, hol amazért sajnálva magát. Nina, a bárénekesnő/lány ezzel szemben végigmenekül a történeten, mert a birtokába kerül egy olyan információ, ami igen rossz fényben tünteti fel az időutazást lehetővé tevő hálózatot üzemeltető társaságokat. A harmadik főszereplő Emilia, a paleontológusnő pedig egy harmadik módon mozog kényszerpályán, az emberek által lakott világtól távol borzalmas titokra bukkan, amit azonnal el is küld Ninának. És mozgásba is lendül a történet.

Az egyetlen mozgalmas figura a híreket és a hírnevet mindennél fontosabbnak tartó Bill Jackmann figurája. Több alkalommal éreztem úgy, hogy ezt a figurát hamarosan nagyon fel fogják pofozni, de egyrészt ez nem történik meg, másrészt Jackmann megy, csinálja a dolgát, nem vesz részt a közös köldökbámulásban. A határvidék jellegű helyszínek egyetlen odaillő figurája, nem véletlen, hogy egyedül az ő nézőpontjából olvasva happy end a történet.

A Kozmosz Fantasztikus Könyveket kiadó Metropolis Media hálistennek rájött a szerkesztés és a korrektúra üdvös voltára, így A Keringés sokkal igényesebb kiadvány lett mint a rémálmaimban még mindig felbukkanó magyar Snow Crash. Helyesírási- és tördelési hiba azért akad, de a kötet maga vállalható. Még a minimál borító sem tudja rontani ezt az összképet.

Ezzel ugyanoda lyukadtam ki mint Komavary, érdemes elolvasni, van helye a könyvespolcon, de nem nekem szól. Nagyon várok egy igazán jó regényt László Zoltántól, valami hommage nélkül remeket.