Vittem tegnap az “első hányós-bloggertapizós irodalmi gálaestre” idézetet, ahogy azt a hirdetményen olvasni lehetett. Ezen túl vittem magammal némi sört és egy üveg hárslevelűt, két jogászt és Benedeket. Mivel a helyszínt adó Reaktor-Dinamó műterem, ami se reaktorra se dinamóra nem hasonlít, viszont kiköpött garázs, csak a hetvenes évek legjobb erotikus poszterei hiányoznak a falról, mert le kellett őket szedni, hogy globkrit művészeti felhívásokat és azóta lemosott indimédia feliratokat rakjanak a helyükre, szóval a Reaktor-Dinamó ajtaja egy művészi Faszkereszt (vagy amit akartok) fotóra nyílik, így az idézet helyett sörrel és hárslevelűvel nyitottunk.
Szóval álljon itt a kiválasztott Stephenson textus napi evangéliomként. A nagy Simoleon-buliból van, ami amúgy remek előképe Doctorownak.
Három srác jött. Az első vagy száznegyven kiló, derékig érő hajjal, köldökig érő szakállal. Bizonyára Bears-rajongó, mert fejét és meztelen felsőtestét kékre és narancsszínűre festette. A második nem volt annyira introvertált, mint az első, a harmadik meg nem volt olyan állig begombolt konformista, mint az első kettő.
Ott volt tartalékban a státuszüzenetként használt másik mondata is a novellának, melyben az identitás avatárok által történő elbizonytalanítás találkozik a kilencvenes évek technopolitikájával.
Codex vagyok, a kriptoanarchista lajhár.
Akkor erről ennyit.
Ja, el is felejtettem mondani, a könyvtárban tartott előadásodban hallottam alőször a “kriptoanarchista” kifejezést, és nagyon tetszik.
Az információ közkincs.
Ambivalens a kriptoanarchistákkal a viszonyom. Egyrészt teljesen jó ügyeket támogatnak, remek szoftvereket írtak, ugyanakkor a jövőképük szinte teljesen élhetetlennek tűnik.
Ha végeztem Levy Hackersével, lehet beruházok a Cryptóra, az a könyve pont őket járja körül.