A Hasfelmetsző Moszkvában (Fandoriniáda)

Borisz Akunyin Fandorin sorozatának ötödik köteteNem írtam bele a címbe, hogy ládasör könyvtár, de lelombozóan drága a minőségi krimi. Az Európa által felkarolt Fandorin sorozat most megjelent Különleges megbízatások például 2600 forintokba kerül. Cserébe a kedves olvasó kap egy példány Eraszt Fandorin mesterdetektívet, az ő saját nevelésű Watsonját vagy Hastingsét, Anyiszij Tulipanovot, egy fondorlatos csalót és egy tömeggyilkost. Tulajdonképpen megéri.

A Különleges megbízások két kisregényt tartalmaz. A Pikk Bubi címet viselő első történet egy nagyban dolgozó szélhámos és Fandorin párharcáról szól, a nyomozó frissen felkarolt kísérője által elbeszélve. Könnyű, alig-krimi sztori, a Bubi sem tud sokkal ellenszenvesebbé válni, mint a szokásos szélhámos karakterek. (Iskolapélda a brit Hustle sorozat, két rész után svindler akar lenni az ember.) Többnyire félrevezethető gazdag hülyéktől vesz el, és magának adja, szóval amolyan fél Robin Hood, az eleje már megy neki. A Bubi bűnét Fandorin, akit pedig egy ügyes húzással sikerül iszonyatosan feldühítenie, is hasonlóan ítéli meg, így a sztori vége szinte happy end.

A dekorátor nevet viselő második történetben a fenti derűnek nyoma sincsen, helyette van egy tömeggyilkos, akiről a sokat látott Fandorin azt feltételezi, maga a Moszkvába átruccant Hasfelmetsző Jack. Hullanak az utcalányok, koldusok, nyomozók, minden adott ahhoz, hogy kedvenc oroszunk iszonyatosan nagyot égjen. Persze a módszer, ha kicsit későn is, de végül sikerre vezet, így a remegő kezű olvasók abban biztosak lehetnek, hogy lesz következő Fandorin sztori. (Na meg azért is, mert az élelmesebbek már több mint egy éve lekalózkodhatták a sorozat következő kötetéből, *Az államtanácsosból készült filmet.)*

A Különleges megbízatások erősen ajánlott olvasmány minden erasztománnak, annál is inkább mert a Wikipédia szerint (a forrásként hivatkozott cikk nem utolérhető, majdnem odaírtam, hogy citation needed) ez volt az első igazán sikeres Fandorin regény. A nyomozóval még csak ismerkedőknek viszont inkább az első kötet beszerzését - Azazel - javaslom.

5 Replies to “A Hasfelmetsző Moszkvában (Fandoriniáda)”

  1. 2600 pénz a drága könyv?… vettél te már könyvet 5ezeré’? :) egyébként meg igenis, drága minden könyv (és kultúra) Magyarországon. monnyon le.

  2. Igen, szoktam négy-ötezer forintokért is könyvet venni, de az már inkább a szakirodalom kategória. Sőt, annyiért már az amazonról is bejön egy-egy tétel. (Ha antikvár könyv mondjuk a Bookstationön keresztül, akkor kettő is.)

    Kriminél viszont úgy 2500 körül van a lélektani határ, azután már hümmögve. Mellékszál, vajon miért van az, hogy 1, a máshol tök sikeres sorozatnak itthon semmi látható marketingje nincs 2, a puhaborítós SF és a keményborítós krimi - más kiadó - egy árban van?

  3. mert itthon a puhafedél nem fícsör, hanem spórolás (2). az (1)-ről meg úgy gondolom: nem külföldi sikeres sorozatokat kéne átvenni, hanem megcsinálni az itthoniakat - ld. Európa zsebkönyvtár.

    csináljunk kiadót? ;)

  4. Nem úgy sorozat, könyvsorozat, mint például a fent emlegetett Fandorin-ciklus. Angliában sikeres, le van fordítva németre, készült belőle Oroszországban két tévéfilm és egy bitangjó mozi, itthon meg valahogy nincs recepciója.

Comments are closed.