Immerziónak azt nevezzük, amikor a játékos teljesen beleéli magát a játékba. Katonává válik a csatatéren, domíniumot kormányzó hős lovaggá a kastélyban, idegen bolygón ledobott űrgárdistává és így tovább. Ez alapvetően jó, játékélményt ad, engedi a játékot mesélni.
Immerziógyilkos utolsó mocskos húzás az amikor negyvenedszerre rontasz el egy ‘fuss végig a párkányon, miközben atommal se legyilkolható mesterlövészek lőnek hátulról, majd a trafóház szélről elrugaszkodva kapd el a törött létrát’ jellegű feladatot és a mentett állásaidnál találod magadat. A ‘ma este a végigjátszom az ezredforduló történetvezérelt játékait’ projekt közepette a Half Life az utóbbi kategóriával szórakoztat.
Hát igen, a H-L-ben voltak ilyenek, az egyeb idegorlo reszekrol nem is beszelve. Mindemellett nekem még mindig a kedvenc játékom, olyan zsenialisan van megcsinalva elmeny szempontjabol.
Igen jó, de a System Shock 2 után nagyon kijönnek ezek a marhaságok. Készül róla egy post, csak egyszer jussak túl Xenen.