Szóval a felvételek idején egy napon a Miki azt kérdezte tőlem: „Te Atti! Nem lehetne, hogy az egyik számban a 2-4- re a pergő helyett vizet ütögetnél? Hallottam ilyet egy felvételen, és olyan eszméletlen jó volt. Tudod olyan vízcsobbanás, és jól be van zengetve, meg hallani lehet, ahogy a vízcseppek visszahullanak a vízbe.” Mondtam neki, hogy biztosan lehet, és hogy megoldjuk. Na, a következő stúdiónapon (mindig késő este és éjjel dolgoztunk) mondtuk a Lakatos Gabinak (aranyos hangmérnök volt a Rádió 6-osban), hogy mit szeretnénk, és hogy kellene egy jó nagy lavór. Mivel a stúdióban nem lehet vizelni, bemikrofonoztak nekem egy hatalmas lavór vizet a vécében a kövön. Kivezettek egy monitort is, én meg elkezdtem paskolni. Négykézláb a Magyar Rádió női WC-jében, éjfélkor. :-) Aztán jött az instrukció a fülembe hogy üssek nagyobbakat, mert kicsi volt a jel. Na jó, akkor én itt ronggyá ázom ma éjjel, gondoltam és ütöttem, ami csak belefért. Többszöri utántöltés, falakon csurog a víz, a kövön is ujjnyi vastag már. Már csukott szemmel verem, mert minden ütés után a képembe fröccsen. Nehéz az újhullámosok élete, gondoltam! Egyszer csak azt látom, hogy két láb áll előttem. Felnéztem, és a Bolba tekintélyes figurája tornyosult ott. Nem tudom, mióta állhatott ott. Kellőképpen ostobán éreztem magam ott négykézláb a lábai előtt, csurom vizesen:-)) A helyiségben árvíz, és valahogy ösztönösen éreztem, hogy ez sok lesz neki :-) Hosszasan és gondterhelten nézett rám, majd azt kérdezte: „Mit csinálsz te itt?” Hm… ő… GM49 lemezt, mondtam. Mást már nem kérdezett, hanem távozott. Arra gondoltam micsoda stressz lehetett szegénynek. Szinte láttam a lelki szemeimmel, ahogyan felfedezi a folyosón a kábeleket, és azokat követve megy a furcsa hang után:-)))) Azóta sem tudom, hogy mit keresett ott éjfélkor, és mi játszódott le a lelkében ott a WC ajtóban állva, de az volt az utolsó sáv, amit rögzítettünk azon az anyagon. :-)))
A fenti pofátlanul hosszú idézet után van link is, mert Banyek interjút készített Galla remek ska zenekarának a GM49-nek egykori dobosával. Menjetek olvasni a Prae-ri-re.