A kéz

Ad notam Megismerni a kanászt cifra járásáról…

Úgy tartja a történetírás, hogy a távírászok ugyanúgy felismerték, hogy ki ül a drót másik végén, mintha bizony látták volna egymást. A szavak közt tartott szünetek, a pontok és vesszők hosszúsága, a ritmus, a dinamika bőven elég volt ahhoz, hogy azonosítsák a másik operátort. Ezt hívták fist-nek.

A jelenséget a világháború során ki is használták. Egyrészt megállapítható volt, hogy a szokott ügyök jelentkezik-e be, vagy valaki az ő nevében próbál üzenni. Másrészt az se volt hátrányos, hogy az ellenséges tengeralattjárók és egyéb egységek azonosíthatóvá és részben követhetővé váltak a rádiósok miatt.

Tisztán mellékszál, hogy egy hasonló személyes jellegzetesség - vagy a másik oldalról nézve biztonsági hiányosság - segített megtörni az Enigmát. Az egyes üzenetekhez a kezelőknek külön üzenetkulcsot kellett választaniuk, amit a napi kódda titkosítva juttattak el a fogadó félhez. Ez a három betű ideális esetben véletlenszerűen lett volna kiválasztva, de a csata hevében a rádiósok hajlamosak voltak egymás melletti betűket választani. A másik alapeset az volt, amikor egy rádiós olyan “jól bevált” üzenetkulcsokat használt újra, mint a saját kezdőbetűi, a babája keresztneve. Ezeket a gyakori kulcsokat cilly-nek hívták.

…ha megunom magamat, elmegyek bölcsésznek.