A szerencsejátékos bukása

– Maga az Elveszett Világról beszél, fiatalember – felelte Malcolm, és a hallgatóság szinte egyöntetűen rábólintott. Az intézet tudósai sajátos tolvajnyelvet fejlesztettek ki, hogy akár egy-egy rövid szókapcsolattal is hivatkozhassanak valamely adott evolúciós környezetre vagy folyamatra. Beszéltek Lövedékek Mezejéről, Szerencsejátékos Bukásáról, Élet Játékáról, Elveszett Világról, Szív Királynőről és Fekete Zajról. Valamennyi az evolúcióhoz kapcsolódó, pontosan meghatározott jelentéstartalmú szakkifejezés volt.

Amikor tinédzserként először a kezembe került a Michael Crichton-féle Szörnyek Szigete, amiből később készült egy elég rossz Jurassic Park 2, még nem igazán merült fel bennem, hogy a regénybe poptudományként beemelt elméletek valóban léteznek. Évekkel később, az Ebédelő Kriptográfusokkal meg az Utazó Ügynökkel való találkozás után jött az ötlet, hogy ennek akár utána is lehetne nézni. Eddig halogattam.

Amik megkerültek:

  • Gambler’s Ruin, a játékos tönkremenetele, illetve a véletlen bolyongás egyik ööö tanulsága. Azaz ha a szerencsejátékosnak véges pénze van, a banknak pedig végtelen, akkor a szerencsejátékos szükségszerűen elbukik. Úgy rémlik, ezt magyarázza a könyv is.
  • Red Queen’s Race, a Szívkirálynő-hipotézis szerint az evolúció fegyverkezési versenyként zajlik. Az egyik faj adaptálódásra készteti a másikat, ami további alkalmazkodásra kényszeríti a másikat, cél a döntetlen. Más értelmezésben van némi köze a szexhez is.
  • Field of Bullets, a teljesen véletlenszerű, semmilyen szabály által nem vezérelt kihalás. Mint például szerencsétlen Pompei.

A Black Noise-ra semmit nem leltem, ami kapcsolódott volna és képes lettem volna a megértésére. Game of Life néven sem volt elmélet, ácskapoccsal kapcsolódik viszont Conway életjátéka, amiből a hacker logó is származik. Evolúció, bonyolult szabályok és korai kiberkultúra van benne, ebből később még bejegyzés lesz.

Igen, tényleg hülye játék ez.

2 Replies to “A szerencsejátékos bukása”

  1. Igen, vagy Doyle, vagy visszakacsintás a sorozat első részére. Leginkább talán mindkettő.

    A fekete zajt pedig köszönöm.

    szerk.

    Persze a Jurassic kötetet és a következőt összekevertem. Szóval igen, Conan Doyle.

Comments are closed.