S ha van, aki elzárna a világtól
– én tudom jól, hogy vannak ilyenek –
nem szerettem soha a háborút,
de akkor, adjatok fegyvereket.
Megfogom a géppisztolyt s odaállok
és harcolok, míg mozdulni tudok,
nem adom senkinek már a világot
s az életet, mely mint a víz zuhog.
Nem adom senkinek sem a szobámat,
az apámat, a lányomat s Lenint.
Mi tudjuk már, hogy mi az a szabadság
s egy emberként harcolunk érte mind!(Kuczka Péter: Nem adom semmiért
Ilyen - meg még ilyenebb - kordokumentumnak számító versekkel van tele a Munkás, paraszt, értelmiség munkaverseny lázában ég! antológia. Akad Juhász Ferenc, Devecseri, Zelk, Ancsel, Eörsi, Nagy László; van Sztálin halálára, az acélt emelő óriás daruk örömére, vagy épp a forradalom emlékére írt vers. Olyan idők voltak, na. A kötetet a könyvudvar.net-en leltem 390-ért, ajándék.
Paranoiás vagyok-e, mikor azt kérdezem, hogy mikorra várható az első mélymagyar komment? :)
Á, ide csak szelid, szépszavú emberek járnak. Indexcímlap meg nincs. :)
Én nem vagyok paranoiás. Nem félek olyasmitől, ami nincs.
A ‘mélymagyar’ jelző nem azt/azokat minősíti, amire/akikre mondják. ;-)
Valamiért egy csomó ilyen jelző alakult ki az elmúlt évben. A mélymagyar vagy a blogoló István király által megteremtett túlmagyar még a szelídebbek közül való. Na mindegy, további narráció helyett bedobok ide egy patro linket: http://www.hirszerzo.hu/patroview.1.11
Nálunk gimnáziumban volt az osztályteremben a polcon egy Majakovszkij-kötet. (Csak viccből, 1991-től 95-ig jártam gimnáziumba.) Remek dolgok voltak benne, a kedvencem az a vers volt, amikor az egyszeri munkás beköltözik a szép új lakótelepi lakásba, és sorban rácsodálkozik mindenre: központi fűtés, melegvíz, villanyfény, stb. A végkicsengés pedig (sajnos nem tudom pontosan idézni): mégiscsak jó dolog ez a szocialista tervgazdálkodás. Akkoriban elgondolkoztam azon, hogy ez a művészet esztétikailag semmivel sem alávalóbb mondjuk a középkori vallásos himnuszoknál, feltéve, ha megfelelő minőségű és a szerzője valóban hitt abban, amiről írt. Eleinte talán még voltak ilyenek, később kétlem. Kicsit offtopic, de hasonló a szocreál építészet is. (Mármint a valódi szocreál, nem pedig a 60-as, 70-es évekbeli igénytelen modernizmusszerűség, amit a köznyelv szocreálnak hív.) Sőt, modernizmustagadásában, a népi építészet felé fordulásában a mai magyar ún. organikusokhoz hasonlítható (mármint a szocreál építészeti ideológia). Engedelmeddel idemásolok egy idézetet, ezt alátámasztandó: “Fordulatnak kell bekövetkezni építészetünkben - jelentős fordulatnak. Szakítanunk kell a hanyatló nyugati társadalom rothadó, fejlődést gátló «művészetével». Olyan építőművészet létrehozására kell törekednünk, amely folytatja, fejleszti, s nem pedig leradírozni igyekszik a többszázados kultúrájú építőművészetünk minden múltját. Nem lebecsülendő népi építészetünk egészséges tradíciója, továbbfejlesztése sem.” Perényi Imre 1949, Szabad Nép. Akár Makovecz köréből is mondhatta volna valaki napjainkban ezeket.
Vannak kételyeim, hogy valóban hittek benne. Elképzelni sem tudom - a végétől eltekintve kimaradtam abból a korból - hogy lehet olyanokat leírni, hogy “A száztonnás daru hidat emel / De erősebb a Párt.”
Másrészről a kötet pont azért remek, mert a nyitó tanulmány a megismerésről szól, tisztában van a kellő távlat hiányával.