Doransky indított egy mémet, megírta kivel ebédelne szívesen együtt 2009-ben. Mivel tervezni se nem szeretek, se nem tudok - ráadásul Hoekstra is meghalt, a jóisten nyugosztalja sűrűn - inkább írom azt a két beszélgetést, amire szívesen emlékszem idénről.
Gyuri, Jövő Háza
Kifelé jöttem valami unalmas sajtótájékoztatóról a Jövőnek az ő házából, egy holland úr arról beszélt, hogy időseknek szóló netes kényelmi szolgáltatásokat fejleszteni nagy üzlet. Arról is beszélt persze, hogy ez főleg Hollandiában lehet az, a mi netező közönségünkkel ez talán nem pálya egyelőre. Szóval szökésben voltam.
A kapunál egy nálam fél fejjel alacsonyabb erős negyvenes bajszos fickó állt, és amikor elhaladtam előtte, megkérdezte, hogy mégis mit mondtak fent, mert alig szűrődött le valami. Ezután ott áltam vagy egy órát, szó esett az Open Transport Tycoonról, a számítógépes játékokról úgy általában, netes biztonságról - itt tudtam meg, hogy Gyuri exrendőr - és csak ezek után került szóba a World of Warcraft. Egy beszélgetés alatt bámulatosan sokat tudtam meg a WOW játékosokról, a hetvenedik szint jelentőségéről, a guildekről, és úgy általában az MMORPG varázsáról.
Marika néni, Telefónia múzeum
Az SF Portal conjáról tartottam - köszönet, Jun! - haza Gazzsal mindenféle kerülőutakon, mert egyenesen csak a sietős emberek közlekednek, amikor egyszercsak szembejött a budai vár. Ha már ott volt, felmentünk szétnézni, és végül az rgt által reklámozott Telefónia múzeumban kötöttünk ki.
Az intézmény ugyan még nem zárt, volt másfél óránk, de látogató már egy darab sem volt. A tárlatvezetés során megtudtuk mi a különbség a CB és az LB telefon között, ki csinálta az első készüléket, és persze, hogy meddig lehet újabb központokkal bővíteni a rotary rendszerű központok hálóját. Utóbbi problémára amúgy az a válasz, hogy addig, amíg meg nem unják a népek a többéves sorbanállást. A gondot csak az oldotta meg, hogy a szocializmussal elszálltak a ránk vonatkozó korlátozások is, úgyhogy lehetett olyan rendszert venni, ami képes volt kiszolgálni az igényeket.
Zárójel, de abba se tudtam egészen a Marika nénivel való találkozásig belegondolni, hogy a posta elektromechanikus központjainak létrehozásához milyen intervallumot kellett átgondolni. A kisebbik vége a sztorinak az ember: ott a három egymásra rakott ruhásszekrényben a milliónyi drót, és le van könyvelve melyik melyik előfizetőt jelenti. A nagyobbik vége a központ, ami lehet egy város, vagy Budapest esetében lehet egy nagyobb része a városnak. Ami a kettő közé esik, azt kezelni kell.
Ebben a beszélgetésben is az volt a szép, hogy az elhangzott történet tapasztalat alapján született. Amikor azt mondta, hogy szép szakma volt telefonos kisasszonynak lenni és a Posta jó hely volt, akkor ott évekről-évtizedekről mondott ítéletet.
Sokan maradtak ki. Például Képes Gábor, a Műszaki Múzeum muzeológusa, vagy Ethan Zuckerman, a Global Voices alapítója, ezek a beszélgetések túl rövidek voltak, egyszer folytatni kell őket. Ha jövőbe mutató lista lenne, rajta lenne Roger Dingledine, akinek feltettem egy kérdést, de lenne még több dolog, ami érdekelne. Jason Scott szintén kötelező, csak járjon erre mégegyszer.