Szolgálati közlemény: egy szerverrel arrébb költözik a shots. Amíg ez történik, az oldal nem lesz elérhető. Ez maga a fícsör, semmiképpen se nem bug.
“…játszani is engedd” (blogszemle)
Amióta kitalálták a retrogamer szót nem kell égnem amiatt, hogy mikkel játszom. Ennek fényében az elmúlt (két)hét legjobb játékkal kapcsolatos cikkei.
Kötélégetés
Az éppen divatos flashjáték alternatív körökben a Burn The Rope című alkotás, melyben - spoiler! - a kötelet kell elégetni. Úgy érzem, minden segítséget megadtam. Ja, és mindenképp hallgassátok végig a záró dalt.
A játékról egészen jó vita alakult ki, amiben többek között azt feszegetik, hogy a game criticism akkor most tényleg egyszer használatos poénokról fog szólni, vagy sem. Vagy a Hardcasualon kezdődik vagy a Rock, Paper, Shotgunon. De igazából nehezebb olyan blogot találni, ahol nem volt róla szó. A Hardcasualos srác itt hátrál ki a vitából. A dal pedig letölthető a zenész blogjáról, csak ezért nem kell újrajátszani a játékot.
System Shock
Making of System Shock 2 címmel kellemes cikkel jelentkezett az űr hetet tartó Rock, Paper, Shotgun. (Igen, tényleg belecipőkanalazós egy kicsit.) A cikk alapjául egy régebbi Bioshockos interjú szolgál, de mivel egy nyolcéves játékról beszélünk egy év ide vagy oda tényleg nem számít. Főleg az alacsony felbontású modellek okairól, a brutális félelmet kialakító hangokról van szó, miért hasonlított a Looking Glass inkább az egyetemre, mint egy játékcégre.
És ha már hangvilág, érdemes a Ken Levine által mondottak mellé elolvasni Eva Kingsepp tanulmányát a nácis játékok hanghasználatáról. Egyszer régen linkeltem őket összegyűjtve, itt: Nácik és karnevál.
Erőszakos játékokrul
Paszternák Ádám hívta fel a figyelmemet - köszi! - Stephen King írására az Entertainment Weeklyben, amiben a videójátékok vásárlásának tiltásáról van szó. Az ötlet időnként fel szokott merülni. Most épp Massachusetts-ben, annyira mindegy. Egyébként is szép hagyománya van a játékgyártók kúrogatásának a kultúránkban. Vegyük csak a Steve Jackson Games-es esetet, vagy a Crytekeset, vagy…
King ismert érveket sorol egyébként. Olyanokat, hogy ne az állam mondja meg mi az erkölcsös játék és mi nem. Meg hogy a szülők figyeljenek oda arra, mivel játszik a gyerek, ne mástól várják el. És persze, hogy a politikusok kattanjanak le a popkultúráról, foglalkozzanak a valódi problémákkal. Nem világmegváltás, viszont igaz.
Válogatott egyébségek
Maradt három Game Set Watch linkem, épp csak felsorolás jelleggel. Simon Carless arról ír, miért lesz a licencelt játékok nagy része utolsó szemét. Néhány Potter és Shrek játék kipróbálása után sejtem, hogy miről beszél.
Még egy vita van hátra: Ceci n’est pas une gamer címmel Douglas Wilson írt arról, hogy a fanatikus gamerek nem tesznek jót a videójátékoknak, és egyáltalán hagyjuk már a fenébe a gamer szót. Van rá válaszcikk is Simon Carless billentyűzetéből.
“Itt a nyilam! Mibe lőjjem?”
Felirat: Four teenage hackers at Woodbridge High School in Irvine, California, had their computers seized by the FBI after they traced to unauthorized break-ins on a computer information network.
Valójában azt akartam írni, hogy megírtam a hackerkép változásaiból a szakdogámat, holnap adom le egy utolsópillanatos akció keretében. Ha megint rá bírok nézni a szövegre, akkor majd ide is felkerül egyszer.
Amin a filózás megy, hogy az összelapátolt és nem használt, rendezetlen forrásanyagokkal mit kezdjek. Teljesen kalóz Knightmare könyvtől - Secrets of a Super Hacker - háromszáz megányi Usenet FAQ-ig minden van. Gazs javasolta a kiberkultúra.hu elfoglalását és kalóz szabadállam alapítását. Egynek végül is jó.
(kép via Digital Deli)
#1787
Mi annak az esélye, hogy az annyira nem durván elterjedt Werramaticomhoz - ismertető Alfred Klompnál - a Kálvinon sétálva találok egy 4/100-as Cardinar lencsét. Valaki vagy vegye meg előlem vagy beszéljen le róla. Köszi.
Grafikárul
Hetilapos késéssel, de majd azzal magyarázom, hogy közben szakdolgozatot írok.
A Blizzard április elseji tréfája annyira jól sikerült, hogy tizenhárom éve írtak is róla egy regényt. A Molten Core nevű kiegészítőt a cég konzolos World of Warcraftnak hirdette meg, a konzol szó szép eredeti jelentését használva. Vannak is a képeken huszonnégy pixeles főgonoszok meg három pixeles játékosok, úgy néz ki az egész, mint valami a Wizard of Wor jó messziről nézve szemüveg nélkül.
Na ez így magában nem túl vicces. Az álljunk meg egy szóra ott jön, amikor az ember szembesül azzal, hogy a független játékok egyik mostani sztárja az bizony ezen a grafikai szinten van. Sőt, igazából még eggyel lejjebb, színes ASCII szövegből van az egész. A játék neve Dwarf Fortress, és a leírások szerint iszonyatosan részletes világ, gazdaság, stratégia van mögötte, mindez szöveges módban. És hogy a legjobb ki ne maradjon, lehet építő és kalandozó módban játszani. Az érdeklődőknek van borzalmasan hosszú interjú a készítővel a Gamasutrán, mi pedig lépjünk eggyel tovább.
A fent emlegetett könyv a Wyrm, amit egy Mark Fabi nevű pszichológus adott a videójátékos világnak. Fabi szerintem az összes tisztességes játékos álmát leírta - amit egyébként valahol a Tron is megpróbált - mi lenne, ha be lehetne menni a számítógépbe, ráadásul úgy, hogy a kedvenc játékaim átjárhatóak lennének. Meta-meta, de működik. A Wyrm szereplői a világ megmentése közben különböző MUDokban járnak-kelnek, sárkányokkal harcolnak és kincseket/szoftvereket szereznek.
Amiért a regény illik a fent megkezdett sorba, hogy a meta-MUD több grafikai szinttel rendelkezik. Először a játékosok szöveges szerepjátékként találkoznak vele, csak később, erősebb gépekhez átülve veszik észre, hogy grafikája is van, sőt a becsatolt, tisztán szöveges MUDokat is feldúsítja vele. A játék élvezhetőségét egyik esetben sem a megjelenítés befolyásolja.
Valahol itt értünk körbe. Úgy tűnik, vannak játékstílusok, ahol a grafika extrának számít. Közben a Dwarf Fortress maces alfája lassan végzett a világ és történelemgenerálással, ha lesz időm csúcsra járatott mítosz remixelés fog kezdődni.