Soksör könyvtár: Kódkönyv

Addig ígértem annó, míg végül elmaradt a Kódkönyv ajánló, pedig jó. Most viszont.

Simon Singh furcsa alak. Képes volt rádióműsort vezetni érdekes számokról a BBC-n, ahol például elindulhatott onnan, hogy a kettő az egyetlen páros prim, a négy pedig kettő a másodikon, úgy hogy a végére teljesen elveszet az utaláshalmazban. Fizikus is, ismeretterjesztő is, és megszállott, játszani tudó ember is. Utóbbi a legfontosabb. (Illetve, hogy van saját Enigmája, lásd a lenti videót.)

Singh könyve pedig furcsa olvasmány. Valahol a sokszög keresztmetszetű görög titkosítópálcánál, a szkütalénél kezdi, amire fel kellett csavarni az üzenet szövegét, amit csak a megfelelő másik sokszög birtokosa tudott elolvasni, és a kvantumtitkosításig tart. Közben az olvasó megfejt közepesen könnyű behelyettesítéses kódokat, megtanulja az Enigma gép működési elvét, szerez némi tudást a történelmi írásokról és a kilencvenes évek végének digitális magánélethez fűződő jogokkal kapcsolatos küzdelmekről.

Lényegében végigvezet a kódolásnak és a kódok megtörésének történetébe, úgy hogy közben szórakoztat. Én annó hajnali kettőkor raktam le a könyvet úgy, hogy pár órával korábban olvasok valamit lefekvés előtt jelszóval vettem fel. Nagyon tudja a dolgát Singh.

A Kódkönyv kiszolgál mindenkit. Én úgy vettem meg - hogy valaki ajánlotta blogban, de az istennek se találom ki volt az - hogy a publikus kulcsú titkosítást érteni vélem és használom., ideje a megelőző ezer évet áttekinteni. Öcsém már úgy nyúlta le tőlem, hogy kéne olvasnivaló, majd pár nap múlva megpingelt, hogy szerinte nem család a család Enigma nélkül.

Akit nem győzött meg ennyi összeszedetlen szívből jövő rajongás még mindig leszedheti Singh honlapjáról a könyv multimédiás CD verzióját, amihez van tanári kiegészítő, feladatlap, videók meg interaktív kódtörős részek is.

“…a magyar digitális kultúráért!”

Követem már egy ideje Pintér Robesz blogon szerveződő kurzusát, diákok írtak kezdő bloggeres - bizonytalan tagolás, kevés link, a lehetőségekkel való ismerkedés - bejegyzéseket az információs társadalom kérdéseiről. Utolsó héten az internetadónak/kulturális járuléknak és kultúra digitalizálási lehetőségeinek futottak neki a hallgatók két-három postban. Más dolgába való beledumálás következik, lehetőleg anélkül, hogy a járulék indokoltságáról-indokolatlanságáról bármit írnék.

Egy. Vannak akik megpróbálják kideríteni, mégis mi számítana kultúrának, de nem jutnak a NAVA, MEK, Digitális Irodalmi Akadémia vonulaton túlra. Legalább két olyan irány van, amit követve érdekes következtetésekre lehet jutni: a digitális kultúra archiválhatósága, multimédiás szövegek későbbi befogadhatósága (parasztosan: lehet-e Half Life-ot játszani 2008-ban) és a nem állami támogatású archiváló törekvések szövegválasztási elvei. (parasztosan: hogy lehet Baudrillard és Asimov szövegekkel találkozni a legnagyobb földalatti ebook könyvtár toplistáján)

Kettő. A finanszírozás kapcsán sem szakadnak el az állami/EU-s támogatás gondolatától. Pedig a fenti Asimovos vonalon elindulva rögtön ott a remek kérdés, nem lehetne ezt az egészet piaci alapon csinálni? Ja hogy nincs olvasó, ami van azt nem hozzák be, meg amúgy is el kell adni a fél vesédet, hogy vegyél egyet. De legalább valami mozgolódás mintha lenne, amihez persze az kell, hogy ne a Váradi Regestrumot szkeneljék be egyre nagyobb felbontásban, hanem minden mást, ami olyan embereket is érdekel, akik még nem halottak nyolcszáz éve.

Mellékszál: volt gyerekszobám, tudom, hogy nincs rendes háztartás Horvát Ilonka szakácskönyv meg Obádovics matematika nélkül. Esetleg még Szalai vagy Holics fizika, de anélkül már lehet teljes életet élni. Képzelhetitek mekkorát csillant a szemem, amikor torrenten szembe jött a Matematika.

És végül, nagyon nem része a kérdésnek, hogy eltűnik-e a közeljövőben a papír könyv. Hangulatkeltés, futurista asztalcsapkodás. Annyi jó gondolat volt ezekben a bejegyzésekben, sajnáltam, hogy ez a marhaság is előkerült.

Menjetek olvasni: egy, két, há!

Asztali feedolvasókrul

Dani az élet és könyvtáron a feedolvasók felett filozofált arról, miért használna bárki asztali olvasót. Itt az én kétfillérem Vienna-NNW-FeedDemon júzerként.

  • A jobb olvasók (FeedDemon, NetNetsWire) szinkronizálnak webbel, a hírek online is elérhetőek, minden gépen ugyanaz lesz olvasott és csillagozott.
  • Az adataid offline is utolérhetőek az asztalodon. Ha utazol, ha elmegy a net, ha várakozni kell, a hírolvasó addig is ott van a legutolsó frissítéskor letöltött elemekkel. Ja és nem kell a webes olvasó lerobbanásától, új fícsörnek látszó bugok bevezetésétől se tartani. A szoftver szolid dolog.
  • Nincs társas túlterhelés, fel tudsz iratkozni más megosztásaira - elvégre rss, nem? - de nem tukmálja rád őket az olvasó.
  • Gyors. Alapvetően nem azért vesz az ember szexi és modern notebookokat, hogy aztán böngészőn keresztül csináljon mindent. Alap Mac-es tapasztalat, hogy az asztal jó és produktív hely, csak igényes szoftverek kellenek hozzá.

Nagyjából ennyi, kliens ember vagyok, utálok várni.

Mi veszett el?

Tegnap válaszolt az Amazon AWS ügyfélszolgálat - tudta a fene, hogy egy email-címhez több azonosító tartozhat - így végre hozzáférek a webes backupomhoz. Nézzük mi maradt az elsődleges gép lenyúlása után.

  • Szakdolgozat - annyira közhely a lerobban gép, elszálló vinyó miatt elpusztuló dolgozat, hogy legalább négy biztonsági másolatom volt belőle. Az egyik pont itt, pár bejegyzéssel lejjebb.
  • Dokumentumok, Jelszavak, Licencek - pár hete ment fel egy teljes backup az általam írt dolgokból, konferenciajegyzetekből és a megvásárolt szoftverek kulcsaiból. Utóbbi fájl valószínűleg a legértékesebb 16 kilobyte adatom.
  • Könyvtár - a szerzői jogot némiképp sértő, ám annál kényelmesebb - - utálok idézetet gépelni - kedves ebookgyűjteményem sértetlen. Az utóbbi hónapból nincs backup, de a TOR kiadó által letöltésre felkínált heti egy SF könyvet a hét letelte után is le lehet szedni.
  • Könyvlista - ki írta, mit írt, hol a kritika, mennyi az amazonon. Egészen hosszú tematikus listám van olyan művekről, amiket a nemzeti bank rámszakadása esetén azonnal megrendelek. Nagyjából kéthónapos a megmaradt file, azóta befutott a Hackers - Heroes of the computer revolution és utánanéztem annak, mit érdemes kém témából elolvasni. Vesztettem kábé egy órányi munkát.
  • Keychain - jelszógyűjtemény. Az Amazonon lakott belőle egy másolat, a lényeges rendszerekhez ráadásul emlékszem is a kódokra. Szintén nincs adatvesztés.

Ezek meglétével az elveszett adatok nagy részét a film és a zene teszi ki, nem kár értük. Nagyon régi verzió maradt csak a naptáramból - bár a telefonomról valamit talán vissza lehetne nyerni - ennek a backupját meg kell oldani legközelebb. Vetem a keresztet a PGP kulcsomra, még visszavonni se tudom, ha alá van írva a levél, akkor az nem tőlem jön.

És nagyjából ennyi a lajstrom. Nagyon érezni rajta, hogy a Macet használó ember többnyire a desktopon él, mert kézre esik, nem kényelmetlen. Még gondolkodom, hová érdemes importálni a címjegyzékem, maradék naptáram.

+1

A feedek pedig a FeedGatornak és a NetNewsWire-nek hála bezászlózott, kijelölt, megszeretgetett hírekkel együtt megőrződtek a felhőben.

#1818

A nők jelentős része kislány kora óta a tökéletes esküvőről álmodozik. A tavasz és a nyár a menyegzők jegyében telik, így ezek a hónapok az arák számára hatalmas izgalmakat, és kihívásokat tartogatnak.

(téma: fényképezőgép)

Besurranók jártak nálunk

Laptopomat már
Nem írja alá Ballmer
Woz neve mellett.

Ennyit az akasztófahumorról. A gép egy G4-es iBook - 1,33 Ghz, 1 GB memória - volt. Mihelyt hozzáférek, frissítem a postot gyári számmal. Különös ismertetőjele a kakaófoltos billentyűk mellett Woz aláírása meg vagy tíz matrica. Lásd a képen.

Gyári szám: 4H54107RSE4

(fotó: 168óra, Nehéz-Posony Kata)

Ha szembe jönne a gép egy jawánál, akkor a számom: +36204910461

Taktikai lövöldözős

Azt hiszem utoljára az Ufo 2-ben aggódtam katonákért. Állt a szerencsétlen Jamie Nemtudomki, akinek olyan statjai voltak, hogy lelógott a képernyőről, az ajtóban, mozgáspont nulla, és bent tudtam, hogy egy rákember várja szónikus ágyúval. Sok volt a nyomás, itt jön tíz év szünet a katonai karrieremben.

Tegnap délután óta visszavertem egy orosz offenzívát, és meghátrálásra késztettem az Eritreába bevonuló etióp csapatokat. Hidak robbantak, légvédelmi ágyúkat semmisítettek meg a kommandósok, mesterlövészek tartották tűz alatt az agresszor etiópok által használt utakat. Szóval végig Ghost Reconoztam két napot, és rájöttem, hogy a taktikai shooter az igazi.

Egy szakasszal - hat ember, három csoportra osztható maximum - kell harci szituációkat megoldani. A hadjárat lépései nem rám tartoznak, stratégiával nem kell foglalkozni. Nem kell labirintusokban bolyongani, nem kell kulcskártyák összegyűjtésével játszani, ahová egy katona el tud menni, oda elmennek az embereink. Figyelni kell viszont a taktikára. Bármennyire jól lőnek az embereink, egy rosszul megválasztott helyen szétzúzzák őket. Értelme lesz a fedezéknek, örömmé és dicsőséggé válik a mesterlövész használata. Ilyet, még.

A megtérés nem teljes, vár a történetvezérelt FPS és a System Shock 2, de megadta magát a hűtés a játszóspécé videókártyáján.