TOR - a Cisco-val és a Websense-szel szemben

Ez itt Roger Dingledine a TOR anonimizáló, titkosító, megfigyelés- és cenzúrakicselező szoftver egyik apukája. A Global Voices budapesti gyűlésén beszélt a szoftver történetéről, a fejlődés lehetőségéről, a szembenálló felekről, és hogy hogyan lehetnek ők az egyetlen projekt, amit különböző fázisaiban az EFF és a Védelmi Minisztérium is támogatott. Mivel volt nálam egy bitangjó hangfelvevő tesztelni, lentebb meghallgatható letölthető meghallgatható - de valamiért ciripel - a tíz perces előadás is. Inkább töltsétek le.

[audio:tor.mp3]

(fotó: Joi Ito)

#1868

  • Kilences Flash-sel a Firefox 3 napi több sírva összeomlást produkál.
  • A tízes béta Flash a fenti problémát javítja, a Firefox szinte használhatóan stabillá válik.
  • A WordPress 2.5-tel behozott Flashes fájlfeltöltés elmúlik működni.
  • Mellékszál: ne menjünk bele minek kell egyáltalán Flash egy nyomorult jpg feltolásához.
  • Az új fájlfeltöltő cucc kikapcsolására írt plugin telepítése után minden működik.
  • A diagnosztika közben kikapcsolt pluginek visszakapcsolása, feketepontok beírása.

A számítógép értünk van, a szoftverek megkönnyítik a munkát. Pont.

Meleg szuperhősök

Nem különösképpen szeretek genderes témákkal foglalkozni, de amikor rálelem a Gay League oldalra rögtön tudtam, hogy be kell ide linkelni. Alapvetően LBGT képregényes fanoldal, ami annyira nem lenne érdekes, viszont van egy listájuk a meleg szuperhősökről, ami viszont már a világ egyik legérdekesebb dolga.

Először szerintem az Authorytiban találkoztam nem macsó WASP sztereotipikus hősökkel szuperhős képregényben. Volt az egésznek valami posztmodern stichje, lehetett érezni, hogy itt most a hagyományoknak az ő átértelmezésük történik, de a sztori működött, és még véletlenül sem hatott tolerancia-reklámnak. Utána a The Invisibles Lord Fannyja már kispálya volt, különösen, mert abban a csapatban mindenki abnormálisabb volt nála. (Opcionális mellékszál: Watchmen.)

Eddig a sztori, a Timeline és a karakterlista alapján végig lehetne olvasni a meleg szuperhősök történetét. De ez tipikusan az a téma, amit valaki már úgyis megírt. Ha belebotlanátok, pingeljetek.

Három szép evidencia

Egy. Le Carrét olvastam, A kém, aki bejött a hidegrőlt, aztán meg ismertetőket. Meglepő, de kivétel nélkül mindenki azzal kezdi, hogy két fajta kémregény van, az egyik a James Bond-féle glamúrvezérelt, nagyúri mesterséget bemutató iskola követője, a másik a Le Carré-féle kiábrándult és az összezavartság határán vergődő hírszerzőkkel dolgozik.

Most hogy a Bond (Alias, NOLF) és a Smiley jellegű hősökről a könyv tárgyalása nélkül szó esett, nyugodtan hagyom majd ki az ajánlóból. Csalás, csalás, de jól esett.

Kettő. Hétvégén sörök között szó esett arról, hogy milyen mocskosul pesszimista egy játék a Space Invaders. Akkor nem bocsátkoztam játék-elméleti fejtegetésekbe - eleve kis krumplinak érzem ehhez magam - most viszont van róla négy mondatom.

A Space Invaders alapesetben brutálisan egyszerű: jönnek le a gonosz idegenek, bombázzák a kiépített állásokat, egyre gyorsuló ritmusban prüntyögnek, és el akarják pusztítani a Földet. A játékosnak van pár űrhajója, néhány kiépített, ám gyorsan amortizálódó bunkere és reflexei. Történjen bármi is a játék során egy biztos: a végén az ufók leszállnak, a védett bolygó elpusztul, a játékos elbukik. Lehet, hogy iszonyat sok pontot szerez, bekerül a top10-be, de a sztori kimenete csak egy lehet: a játékos veszít. Mi ez ha nem rémség?

Legjobb emlékeim szerint Poole fejtegette a SI ezen vonatkozását, de lehet az I, Videogame-ben volt ilyen részlet. Nagyon megfogott.

Persze a dolgok végén arról van szó, hogy játéktermi játék (arcade) volt, ott pedig elemi érdek, hogy a játékos dobálja be az érméket, döntse a highscore-t,

Három. Az általam rajongva csodált Ponticulus Hungaricus folyóirat - ami a reáliák és a humán tudományok közé próbál rendületlenül hidat verni - közölt Jókai A jövő század regénye című művéből egy hosszabb részletet. Bartha és Visotay szerkesztők a szöveg csillagászati vonatkozásaira, a korabeli tudományos elméletekre való hivatkozásokra hívják fel a figyelmet jegyzeteikkel. Nekem meg remek alkalom, hogy egy mondatban felhívjam arra a figyelmet, Jókainak van Vernés, ám némiképp pesszimista proto-SF regénye, amit minden scifistának illik olvasni.

A könyv megtalálható a MEK-en ingyen, vaterán, antikváriumban is megszerezhető ezer-ezerötszáz forintból, annyit pedig megér.

Plusz egy. Kiraktam a blogra a folyamatosan bővülő ‘ezt tényleg meg kéne venni/el kéne olvasni’ listámat. Ha valamelyiknél tudtok jobbat, láttátok olcsón, ha valami fájóan hiányzik a listáról, neadj’ isten bármelyikkel megajándékoznál, akkor állok a kibővítés, törlés, ismertetés, vásárlás, sűrűn megköszönés elébe.

Alíz és Bob

Alice is sending her message to Bob
Protecting that transmission is Crypto’s job
Without the help of our good friend Trent,
It’s hard to get that secret message sent
Work tries to deposit the check of your salary
But with no crypto, it’ll be changed by Mallory
You think no one will see what it is, you believe?
But you should never forget, there’s always an Eve…

(Mc Plus+: Alice and Bob)

Bár a fenti versszakban igazából mindent elmond, amit Alízékról tudni érdemes - ráadásul meg lehet hallgatni ingyen letölthető mp3-ról is - menjünk bele kicsit részletesebben. A remek Wikipédia szerint először Ron Rivest az RSA algoritmus apukája használta 1978-ban ezt a két nevet a publikus kulcsú titkosítást ismertető cikkében. Alapesetben Alíz és Bob leveleznének, nem szeretnék azonban, hogy Éva (eavesdropper) lehallgassa őket vagy Mallory (a malicsusz attacker) megváltoztassa az üzeneteket. Ilyenkor kell kemény kriptó, aminek a leírására további neveket lehet behozni, kezdve Izsákkal, a netszolgáltatóval és folytatva Ploddal, a rendőrrel.

Az ACM közlönyében megjelentetett cikkben használt nevek megragadtak, bár egy egész ábécényi nem gyűlt még össze, ráadásul vannak duplikázumok. Bezzeg ugye a halott kisgyerekek… Alízról és Bobról pontos profilunk is van: tudjuk melyikük bróker, melyikük spekuláns, ki csal adót… és közben még a kriptográfia elméletéről is szó esik.

Eredetileg azt akartam elmondani, hogy a Schenier tények szerint Bruce ismeri Alíz és Bob közös titkát, illetve képes fehérzajt fütyülni, ami ugye minden háztartásban kell hogy legyen egy kevés titkosításhoz, de Alízék érdekesebbnek bizonyultak.

#1864

Se hivatalos liberális felháborodóember nem vagyok, sem a magyar unix portált nem szeretem túlzottan komolyan venni, de az azért meglepett, hogy a wififalus fórumtéma alatt kristályosítható rasszizmust lehet lelni. Bazmeg.

Viktoriánus geekek és a távíró

Tom Standage: The Victorian Internet Előrebocsátom, Tom Standage könyve legkevéssé azt adja, amire a címe utal. Alig húzza meg a párhuzamokat a távírós és a netes kultúra között, amikor megteszi, az is inkább a végén található kötelező lezárás. Igazán nem nagy baj ez, hiszen ha az olvasó elég jól ismeri az internetet és a történetét, akkor magától is rájön a kapcsolatokra, ha nem, úgy egy remek könyvet olvas a távíróról.

Standage könyve alapvetően a távíróról szól. Elkezdi a történetet azon a ponton, amikor egy Claude Chappe nevű francia úgy gondolta, hogy speciális összeszinkronizált órákkal és nagy gongokkal lehetne távolra üzenetet küldeni, aztán beavatja az olvasót az optikai távírók kialakulásának történetébe. (A franciák annyira beleszerettek, hogy alig akarták a remek tornyos-integetős rendszerüket lecserélni elektromosra.)

És az igazi sztori csak itt kezdődik, több feltaláló akar elektromos készüléket csinálni, belesülnek egyszer-kétszer az Atlanti-óceán bekábelezésébe, a távíró közművé vált, a rendszer túlterhelődött, kiépültek városon belül a csőposta-rendszereke, és így tovább. Nagyszerű emberek, magasan képzett viktoriánus geekek, zakós fehéringes úriember-tudósok történetét meséli az író rövid kétszáz oldalon keresztül. A morse-kódról, viktoriánus terheléses támadásokról, az első “online” esküvőről olvasni vágyóknak nagyon ajánlom, akik inkább az összehasonlítós, digitális kultúrás vonulatra lennének kíváncsiak, azok inkább Jason Scott ROTFLcon-os előadását nézzék meg, amit egyszer már amúgy is ajánlottam.

Tom Standage: The Victorian Internet - The Remakable Story of the Telegraph and the Nineteenth Century’s Online Pioneers, Phoenix, 2003.