GM49 interjú a Prae-n

Szóval a felvételek idején egy napon a Miki azt kérdezte tőlem: „Te Atti! Nem lehetne, hogy az egyik számban a 2-4- re a pergő helyett vizet ütögetnél? Hallottam ilyet egy felvételen, és olyan eszméletlen jó volt. Tudod olyan vízcsobbanás, és jól be van zengetve, meg hallani lehet, ahogy a vízcseppek visszahullanak a vízbe.” Mondtam neki, hogy biztosan lehet, és hogy megoldjuk. Na, a következő stúdiónapon (mindig késő este és éjjel dolgoztunk) mondtuk a Lakatos Gabinak (aranyos hangmérnök volt a Rádió 6-osban), hogy mit szeretnénk, és hogy kellene egy jó nagy lavór. Mivel a stúdióban nem lehet vizelni, bemikrofonoztak nekem egy hatalmas lavór vizet a vécében a kövön. Kivezettek egy monitort is, én meg elkezdtem paskolni. Négykézláb a Magyar Rádió női WC-jében, éjfélkor. :-) Aztán jött az instrukció a fülembe hogy üssek nagyobbakat, mert kicsi volt a jel. Na jó, akkor én itt ronggyá ázom ma éjjel, gondoltam és ütöttem, ami csak belefért. Többszöri utántöltés, falakon csurog a víz, a kövön is ujjnyi vastag már. Már csukott szemmel verem, mert minden ütés után a képembe fröccsen. Nehéz az újhullámosok élete, gondoltam! Egyszer csak azt látom, hogy két láb áll előttem. Felnéztem, és a Bolba tekintélyes figurája tornyosult ott. Nem tudom, mióta állhatott ott. Kellőképpen ostobán éreztem magam ott négykézláb a lábai előtt, csurom vizesen:-)) A helyiségben árvíz, és valahogy ösztönösen éreztem, hogy ez sok lesz neki :-) Hosszasan és gondterhelten nézett rám, majd azt kérdezte: „Mit csinálsz te itt?” Hm… ő… GM49 lemezt, mondtam. Mást már nem kérdezett, hanem távozott. Arra gondoltam micsoda stressz lehetett szegénynek. Szinte láttam a lelki szemeimmel, ahogyan felfedezi a folyosón a kábeleket, és azokat követve megy a furcsa hang után:-)))) Azóta sem tudom, hogy mit keresett ott éjfélkor, és mi játszódott le a lelkében ott a WC ajtóban állva, de az volt az utolsó sáv, amit rögzítettünk azon az anyagon. :-)))

A fenti pofátlanul hosszú idézet után van link is, mert Banyek interjút készített Galla remek ska zenekarának a GM49-nek egykori dobosával. Menjetek olvasni a Prae-ri-re.

A város a hardver…

Meg se próbálok ismertetőt írni Grant Morrison The Invisibles képregényéhez, mert vannak olyan számok, amiben teljesen elvesztem. Persze ha egy csapat a külső valóságokból származó idegenek befolyása ellen küzd, akkor teljesen normális, hogy a kalandjai néha értelmezhetetlenek, máskor pedig végletesen idegenek. Arról nem is beszélve, hogy a The Invisibles csapatához képest - egy anarchista orgyilkos, egy gyönyörű és rejtélyes bohócmaszkos telepata nő, egy ex-rendőr és a jövő Buddháját rejtő fiatal huligán - a legendásan furcsa Authority legénysége laza délelőtti matinébe való plüssmackók gyűjteménye. Maradok inkább annál a meghatározásnál, amit az általam teljesen véletlenül meglelt torrent feltöltője adott: “The dopest shit ever”

A vállalkozó kedvűeknek amúgy van olvasási segédlet, viszonylag részletes popkultúra- és utalásmagyarázattal a The Bomb-on.

#1855

Immerziónak azt nevezzük, amikor a játékos teljesen beleéli magát a játékba. Katonává válik a csatatéren, domíniumot kormányzó hős lovaggá a kastélyban, idegen bolygón ledobott űrgárdistává és így tovább. Ez alapvetően jó, játékélményt ad, engedi a játékot mesélni.

Immerziógyilkos utolsó mocskos húzás az amikor negyvenedszerre rontasz el egy ‘fuss végig a párkányon, miközben atommal se legyilkolható mesterlövészek lőnek hátulról, majd a trafóház szélről elrugaszkodva kapd el a törött létrát’ jellegű feladatot és a mentett állásaidnál találod magadat. A ‘ma este a végigjátszom az ezredforduló történetvezérelt játékait’ projekt közepette a Half Life az utóbbi kategóriával szórakoztat.

Utoljára OLPC-ről

Mivel teszteltem - és mégmivelebb alapvetően rosszindulatú aljas ember vagyok - az OLPC-t, korántsem vagyok elragadtatva a projekttől. És ez az érzés azelőttről ered, hogy a tulajdonképpen programozó (Krstic, Bender) és innováló (Jepsen) hippik kiléptek volna, magukra hagyva a vízfestékkel szebb jövőt mázoló vezetőséget. Egészen egyszerűen nem kellett volna nekilátni újra feltalálni a számítástechnikát, és akkor maradt volna idő az oktatási részével foglalkozni.

Ennyit az ellenérzésekről, jobban jártok, ha helyettem a Business Week cikkét olvassátok az OLPC jelenségről: One Laptop Meets Big Business. Onnan legalább kiderül, hogy az oktatási dolgozókat nem mindenhol sikerült informálni arról, hogy akkor mostantól laptopozás van. Azt hiszem ez a kedvencem:

Just getting started in Haiti will be a challenge. The group’s second trip there was delayed by riots over food shortages in April. The first shipment of laptops was held up in customs for weeks. Donors are paying for some laptops, but not all. Asked how Haiti can afford to pay for PCs when its citizens are starving, Guy Serge Pompi, the Haitian educator coordinating the project, answers: “You can’t just focus on the present. The starving is the present. The future is education. We need to train our students for better jobs and a better future.”

Az üggyel kapcsolatos optimista véleményeket - úgy is mint via - a Slashdoton lehet megtalálni, akik felemlegetik, hogy a kislaptop forradalom mégis valahol az XO-val indult.

Őrült MI-k között: System Shock 2

A kapcsolatom SHODAN-nal igazi szerelem volt. Kicsit meglepődtem, amikor először találkoztunk, hiszen korábbi beszélgetéseink alapján igencsak másnak képzeltem. A meglepetés azonban nem tartott sokáig, a szava igazság volt, a dicsérete a legfinomabb becézés. Mellettem volt a bajban, segített, talán irányított is, de épp csak annyira, hogy ne vegyem észre. Ha egy-két hisztijétől eltekintünk, azt is mondhatjuk, vigyázott a büszkeségemre. Más ember lettem mellette. Sajnálom, hogy így ért véget.

(A Hacker emlékiratai)

Karikírozott persze, de a fenti szösszenetet valószínűleg minden elszánt System Shock 2 játékos leírta már egyszer életében. A játékos fő ellensége, időnkénti segítője, vezetője és félrevezetője, SHODAN a legkomplexebb játékbeli ellenség, akivel eddig találkoztam. Ha kell hízeleg, ha az célszerűbb fenyeget vagy megszégyenít, de mindig felülről kommunikál a játékossal. Néha kénytelen másokat megszemélyesíteni, de ott is el-elszólja magát. Nem adja igazán jól az embert, valószínűleg ez a legriasztóbb benne. Az a játékszereplő, akire az ember hosszasan emlékezik, szerelem na.

(Néhány poén lelövetik a tovább gomb után, de a játék garantáltan játszható marad. Sőt!)

Continue reading “Őrült MI-k között: System Shock 2”

John Romero kurvája

Katona! A sátán fogva tartja az elnököt és hetven válogatott szüzet egy 666 szintű kazamatarendszer mélyén. Az utat fődémonok és egyéb kimondhatatlan borzalmak őrzik. Fogja a kanálgépét és induljon! (A The Gamer’s Manifesto után szabadon.)

Na pont ezt érzem most, hogy a legendásan nagy elbukott projektnek tartott Daikatanával próbálok barátkozni. Nem sírnivalóan rossz, de egy System Shock 2 után nagyon érezni, hogy hol pótolták az ötletet kibernetikusan tuningolt békákal és szitakötőkkel. Még pár pályányi esélye van, de úgy tűnik nem ez a történetvezérelt FPS-ek méltatlanul elfeledett tagja.

A nagy ebook hiszti margójára

Actually, authors like me are lucky; our work is, at this point, pretty much protected with unbreakable copy protection. That is, our bound and published books can’t be duplicated infinitely and distributed by the millions online.

(David Pogue: Can e-Publishing Overcome Copyright Concerns?)

Nem foglalkozva most Pogue cikkének a fő vonalával, hogy van-e értelme egyáltalán PDF-ben vagy bármi emberi digitális formátumban könyveket kiadni, egy dolgot jegyeznék meg: LOL.

Vajon tényleg annyira nehéz elképzelni, hogy a lelkes tömegek beszkennelnek egy könyvet? De hát tele vannak a torrentoldalak könyvekkel, az emberek önként dolgoznak korrektúrán, önként gépelnek be rossz fény mellett fotózott oldalakról hosszú passzusokat. Persze ezek nem olyan művek mint Pogue könyvei, ez inkább az az irodalom, amit az ember két-háromszáz oldal olvasás után megvesz könyvesboltban, megrendel Amazonról, behozat Bookstation-nel ésatöbbi.

A szakkönyvek talán mások - mellékszál: CP irodalmi szakkönyvekből sosem találtam warezt, ha valakinek lenne egy Storming the Reality Studioja… itt a polcon, de a kereshető szöveg ugye. - viszont ezeknél lenne a leghasznosabb a vásárlónak a kereshető szöveg. A végén valahogy a vásárló jár rosszabbul. Vesd össze: a Syngressnél alapból pdf+könyvet lehet venni, és aki spórolni akar, az csak ebookot kér. Ez az igazi szép megoldás. Öljetek meg, nem értem Pogue-ot.