Soksör könyvtár: Sosehol

Gyerekként könnyű azt játszani, hogy az egykori mocsárságára már csak nádfoltokkal meg közepén átvezető csatornával emlékező réten tömeggyilkos lakik. Esetleg titkosügynök. A lényeg, hogy semmiképpen ne legyen bakter. Az ember a mozdonyokba csak jóval később szeret bele, de ez most mellékszál. Aztán megnövünk, megszokjuk, hogy indiánok gitároznak a Centrumnál, vagy éppen Jézust kiabálnak a Deákon. Innen nehéz nyerni.

Lelövöm a poént, Gaimannek sikerül nyerni. A londoni irodali életbe, leginkább sehova se tartó kapcsolatba - és valószínűleg a zenélő indiánokba is - beleszokott Richard Mayhew kihagyva egy Igen Fontos Vacsorát segít egy Ajtó nevű sebesült lánynak. Döntését már akkor is logikátlannak érzi kicsit, de igazán csak akkor bánja meg, amikor az ismert szabályok szerint működő világból átjuk Lenti Londonba. Kezdetben nem igazán fekszik Richardnak a metrómegállókból, csatornákból, régi ködökből, a fenti London megváltozott jelentőségű részeiből és patkányokból összelegózott világ. Szerencsére csatlakozhat Ajtóhoz, aki arra próbál rájönni, ki gyilkoltatta meg a családját. Illetve azon is, hogyan tudná megúszni, hogy a Stan és Pan jellegű (apró izgága, nagy erős) bérgyilkospáros megakadályozza az ügy felderítésében.

Lenti London világában ráadásul teljesen normális, hogy a Blackfriars metrómegállón valóban szerzeteseket fognak találni, az Earl’s Courton az earl udvarát tartalmazó metrókocsikba lehet beszállni, Islingtonnál pedig a hasonló nevet viselő angyal lakik egy labirintus mélyén. Vagy akár az is, hogy a Belfast múzeum-cirkálón vásárt rendezzenek éjszaka, ahol információt zsebkendőre, Chanel No. 5 parfümöt pedig viszonylag jó állapotú hullára lehet cserélni.

Gaiman könyve egy lendületre, falnak vetett háttal, bögre teával elolvasható remek mese felnőtteknek. Szerencsére a féktelen konvergencia miatt van belőle képregény és tévésorozat is - ember legyen aki eligazodik közöttük - úgyhogy most megyek vissza olvasni.

Könyvészet: Neil Gaiman: Sosehol, Agave, 2480 forintok.

Az “igazság” az oprendszerekről

“…az 1970-es években a számítógépeket két dologra használtak: vagy a holdra szálltak vagy Pongot játszottak rajtuk.”

Annyira igazságtalan ez a dal, amennyire egy paródia lehet. Ráadásul lassacskán indul, altatósan mesélősen van előadva, mégis himnusz ez, akárhonnan nézzük.

Az ezért felelős Dead Troll csapat követte el a rendszergazda világnap dalát is. Ez azért jobban sikerült.

Colossus

Legyen az a nap érdektelen ténye, hogy a legendás brit kódtörő számítógép, a Colossus nem az Enigma feltörésén dolgozott, hanem a német vezérkar által használt Lorenz SZ40-es és 42-es gép titkosítását fejtette vissza.

Nyomoz a tolvaj, nyomoz a rabbi

A huszadik század egyik hőse a nyomozó. Mindig képben van, minden cselszövésen átlát. Véresen-borostásan túléli a legvadabb bandaháborúkat, de képes eligazodni az évszázados kastélyokban történt rejtvényszerűen finom gyilkosságok közt is. Nem csoda, hogy a detektív meghódította a számítógépek képernyőjét is. Rendhagyó független krimijátékok jönnek.

Continue reading “Nyomoz a tolvaj, nyomoz a rabbi”

A kéz

Ad notam Megismerni a kanászt cifra járásáról…

Úgy tartja a történetírás, hogy a távírászok ugyanúgy felismerték, hogy ki ül a drót másik végén, mintha bizony látták volna egymást. A szavak közt tartott szünetek, a pontok és vesszők hosszúsága, a ritmus, a dinamika bőven elég volt ahhoz, hogy azonosítsák a másik operátort. Ezt hívták fist-nek.

A jelenséget a világháború során ki is használták. Egyrészt megállapítható volt, hogy a szokott ügyök jelentkezik-e be, vagy valaki az ő nevében próbál üzenni. Másrészt az se volt hátrányos, hogy az ellenséges tengeralattjárók és egyéb egységek azonosíthatóvá és részben követhetővé váltak a rádiósok miatt.

Tisztán mellékszál, hogy egy hasonló személyes jellegzetesség - vagy a másik oldalról nézve biztonsági hiányosság - segített megtörni az Enigmát. Az egyes üzenetekhez a kezelőknek külön üzenetkulcsot kellett választaniuk, amit a napi kódda titkosítva juttattak el a fogadó félhez. Ez a három betű ideális esetben véletlenszerűen lett volna kiválasztva, de a csata hevében a rádiósok hajlamosak voltak egymás melletti betűket választani. A másik alapeset az volt, amikor egy rádiós olyan “jól bevált” üzenetkulcsokat használt újra, mint a saját kezdőbetűi, a babája keresztneve. Ezeket a gyakori kulcsokat cilly-nek hívták.

…ha megunom magamat, elmegyek bölcsésznek.

Kalákán vagyok, bbl

Egy darabig gondolkodtam, hogy linkeljek ide olyan édesbús szerelmes dalokat mint Weöres Rózsa rózsája (zenés mommós, mert szöveget nehezebb ugye találni) esetleg Kányádi Románca. Esetleg legyek őszinte és rakjam ide Burns fontos meglátásait a sörről vagy a Villon-féle jó tanítást.

Na mindezek helyett kaptok nandut. (Illetve aki az SF tartalom miatt jár erre, az alternatívaként hallgathat nyomokban Göncöl-szekeret is tartalmazó gyerekdalt.) Én meg elmegyek Kaláka fesztiválra mulatni.

Esküszöm nem találtam Pelikánt.

Boldog, boldog…

Idén harminc évesek, róluk szól a popkultúra egyik sarka, saját jogukon ötszázmilliomosok. Itt az ideje megpihenni és hagyni győzi a földi erőket legalább egyszer.