8 Replies to “#2342 (v mint vita)”

  1. “Talán csak egy vígasztal: infobrókerek már sehol sem lesznek, ahogy nem emlékszünk a hajdan volt Commodor 64-es TV gurukra sem, de a könyvtár és könyvtárosság még mindig a társadalom hasznos és fontos pillére lesz.”

    (via Dani)

  2. Lehet készülni a poszt-apokaliptikus könyvtárfosztogató világkörüli turnéra is, meg arra is, hogy évek múltán nyakunkon a cyberpunkos, Gibson által megálmodott, GITS-ben lefestett, azóta halhatatlanná vált jövőverzió cukormentes kiadása..

    Jelenleg egyetlen probléma van a könyvtárakkal, az meg nem más, mint a szerzői jog figyelembe vétele. Ez persze nem az a probléma, amit egyszerű sárbatiprással érdmes korrigálni, de azért - szerintem - nem árt felismerni, amint ez a kultúrális evolúció által egykor pozitív, innovatív, blablabla jelzőkkel feltegelt intézmény kihal, mindenből mindenkinek annyi lesz, ahány példányban lemásolja magának.

    Addig meg jó lenne, ha a könyvtárak digitalizálnának. Mindent. És szépen egymás között bekáppolnák.

    Vennének az Amazonról pár ezer Kindle-t, azokra jó erősen rákötnének egy-egy láncot, megakadályozva, hogy lelkes olvasók az olvasóteremből kivigyék őket, és máris elérhető lenne a teljes Archivus Scriptus Hungaricum Maximarium.

    Vagy “ilyesmi”.

Comments are closed.