Szácsálongtájmágó, amikor a Quart még a blog.hu-n lakott, közöltek kritikát egy kellemes berúgós folkoid zenét játszó csapat, a Zydepunks albumáról. A lemez ment körbe-körbe a lejátszómban két hétig, aztán elfelejtődött, még annak se néztem utána mi is az a zydeco, amit az írás emlegetett.
Két év stratégiai szünet
Digitális rádiók tesztelése közben bukkanok a Frontier Silicon - micsoda név - podcast kínálatában, ahol egy darab címmel szerepel a Cajun-Zydeco műfaj is. A dolgok eredője: dél óta a KFAI Louisiana Rhythms szól jó kis zsíros blues dalokkal és iszonyatos mennyiségű harmonikával.
Wikipédia általi okosnak tűnés
Utánaolvasva kiderül, hogy a zene a louisianai kreolok francia beütésektől nem mentes népzenéje. A sztori innen csak bonyolódik vannak benne olyan francia telepesek, akik előbb a kanadai Acadiában próbáltak szerencsét, és a francia-brit háborúk végével a britek kitelepítettek Louisianába.
A továbbiakaban csak cajunöknek nevezett szerencsétlenek a testvérek közt is háromezer kilométer feletti út végén jöttek rá, hogy a franciák közben lepasszolták az államot a spanyoloknak. Aztán vannak felszabadított és rabszolga francia anyanyelvű négerek és kreolok, akik a XIV. Lajos által kiadott Code Noir alatt éltek, aztán később államostul megvette őket a friss, ropogós Egyesült Államok a fél kontinenssel együtt.
Népzene meg louisianai cajunök és kreolok már vannak, a zydeco szóra az ötvenes évek közepéig kell várni, amikor Clifton Chenier felveszi a The Snap Beans Ain’t Salty című slágert. (Ami jó blues módjára a kutya életről szól.) Vagy 1954-ig, amikor a Paper in My Shoe című első zydeco sláger megszületik, még bőven a zydeco szó előtt. A két dalban az a közös, hogy egyiket sem sikerült megtalálni, a cajun/zydeco újjászületés többi slágerével viszont tele a net.
Láttunk a tv-ben valamikor régen egy eléggé felejthető filmet (a címére se emlékszem), nagyon különleges zenékkel. Különösen egy szám tetszett nagyon, utána is néztem, ez volt az: Innen egyenes út vezetett a cajun megismeréséig, de két válogatásalbumon kívül mást nem találtam. Ha a Balfa Brotherstől sikerül beszerezned valamit, gondolj rám :-) Ami a zydeco-t illeti, a Palermo Boogie Gang-nek volt egy-két zydeco száma, köztük a “my love zydeco” című :-) Ha érdekel, oda tudom adni.
A február huszadikai adás közepén figyel ez a Balfa Brothers szám. Ma már vagy háromszor meghallgattam. :)
A blip.fm-en van egy 20 másodperces részlet, amit engedelmeddel belinkelek ide: http://blip.fm/profile/csikszem/blip/4420660
Tudom, ez nem ad teljes élményt, de mégis.
Ja, az előző a Paper in my shoe című nótából 20 mp.
Nagyon fos a Hey Joe zydecoban, Rory Gallagher azért jobban nyomja: és itt a lagzis változat, de nekem tetszik :-)
Gallagher jó hommage, de zydeco számnak nem az igazi. Inkább a lagzis hangzás jön be. :)
Érdekes ez a zydeco story……múlt héten nyomta a Palermo Boogie Gang a zydeco számát Veszprémben, az Utcazene Fesztiválon. Mellesleg a cajun-ök annyira tartják az identitásukat, hogy külön kajájuk is van. Rettentő csípős…….az USA-ban Atlanta-tól délre “cajun-style” McDonald’s-ok vannak, ami enyhítő körülmény a cégre nézve…….
Tulajdonképpen jó a zenéjük, csípősen főznek. Nekiláthatnánk kidolgozni egy körmönfont rokonsági elméletet, nem? :)
Palermóéknak pedig köszönettel utánanézek.