A főellenség legyőzve fekszik a földön, a játékos háta mögött néptelen kazamaták, űrállomások, kastélyok konganak az ürességtől, mert akit le lehett győzni, annak már vége. Lassan visszavesz a fordulatszámból a videokártya hűtése, már csak a készítők névsorát kell megjelenítenie, aztán pihenhet. Felcsendül a végefőcím is, a felhasználó pedig elkezdhet gondolkodni, hogy nekiugrik-e keményebb nehézségen a programnak, vagy keres valami új kihívást. Ilyenkor kerülnek képbe az amatőrök által készített modok, amelyek új életet tudnak lehelni a megunt játékokba.
[origo] - Megunt játékok újratöltve
Vannak cikkek, amiknek a megjelenésekor atyai büszkeséget érzek. Ez a mostani modderes is ilyen. Eddig nem igazán beszéltünk a témáról, pedig iszonyatosan jó dolgok születnek nagyon sok munka eredményeképpen. A következő egy mod válogatás lehetne, esetleg az éves Mod of the Year eredményeinek bemutatása. HC gamerek által csinált játékok, szevasztok.
Nyilván a szerencsén múlt minden. Épp nyitva volt - illetve a hónap végéig van - a Sage Journals, így elolvashattam David Nieborg és Shenja van der Graaf közös tanulmányát a mod iparról, illetve találtam két Hector Postigo cikket is. A ModDB-n pedig Péterfi “SoulAssasino” Mátyásra, a Stargate témájú The War Begins mod projektvezetőjére bukkantam rá, akinek súlyos köszönetekkel jövök, amiért elmondta, hogyan néz ki belülről egy modder csapat.
Tényleg jó. Jönnek a homebrewerek?
fasza! tényleg nagyon jó lett
még annyit hozzátennék (ha már ott nem lehet kommentelni), hogy a hl engine “véletlenül” lett ilyen jó és “modolásra alkalmas”. nem véletlenül készült rally és foci mod is
@Komavary:
Augmentált valóság / alternatív valóság játékok vonalon indultam el, de a sorba beálltak a homebrewerek is.
@bodzasfanta:
Persze, jól felfogott érdeke a kiadónak, hogy bizonyos típusú játékai minél könnyebben moddolhatóak legyenek. Első nekifutásra ez egy mindenkinek nyertes szituáció.