Hackernövény

Verbena OfficinalisTeljesen véletlenül a Wikipédia kitalált növények szócikkét lapozgatva futottam bele a raskovnikba. A fű - amiről egyébként senki sem tudja, hogy néz ki - ugyanazt tudja, mint a magyar népmesékben is megtalálható vasfűnek, azaz kinyit minden zárat. Mivel a kinézete nem ismert, ezért elég nehéz beszerezni. Az egyik megoldás szerint öregasszonyt kell szabadon ereszteni a mezőn béklyóval a lábán, ahol leesik a bilincs, ott a raskovnik. A másik ötlet szerint fiatal sünt vagy teknőst kell dobozba zárni, mert ekkor az anyja vasfűvel siet a segítségére. Ilyenkor nagyon gyorsnak kell lennie a csapdát állítónak, mert ha nem figyel, a sün meg találja enni a drága füvet, és lehet mindent előről kezdeni.

Bogdán István Régi magyar mesterségek című könyvének lakatosokkal foglalkozó fejezetében - ahonnan az is kiderül, hogy már az ókori görögök is csináltak zárakat - is szerepel a zárakat kinyitó vasfű motívuma. Zalában azt is tudni vélik a könyv szerint, hogy a fekete küllőmadár felismeri a füvet, ezért a betyárok madarának tartják. A Mezőség hitvilágáról szóló Keszeg Vilmos cikk szerint nem elég beszerezni a vasfüvet, a tenyér bőre alá is kell juttani, csak akkor nyitja ki a zárat. Egy másik, szilágysági, hit szerint “orozva eltemetett kereszteletlen gyermek alkarcsontja” kell a zárnyitáshoz, ennél még a tenyér bőre alá műtött vasfű is jobban hangzik. További plusz, hogy akinél verbéna volt, azt nem fogták a vasból készült fegyverek, ha fogták, akkor a fű volt a legjobb orvosság rá.

A germán mitológia Tyr/Tys istenhez kötötte a vasfüvet - ezt más Szutorisz Frigyes A növényvilág és az ember című 1905-ben kiadott könyve írja - a növényt csak napfelkeltekor, aranyos ásóval volt szabad ásni, csak Tys napján, kedden volt szabad szakítani belőle, cserébe védett az elfáradás, eltévedés, balszerencse és babona ellen. A hit szerint még a lovak is jobban futottak, ha vasfüvet kötöttek a farkukra. A csillagjósok szerint a szerelem felidézésére is alkalmas volt a vasfű, ha pedig gyerek párnája alá tették, az okosabb lett tőle, sőt megjött a kedve a tanuláshoz.

A titokzatos vasfű név alatt tulajdonképpen a verbena officinalis rejlik, amit hívnak még szentfűnek, lakatfűnek, galamb- és galambóczfűnek is. A magyar internet legjobb oldalának számító Terebess.hu-n remek összeállítás van növényről. Az állítólagos zárnyitó képességek mellett a szöveg szerint a verbéna tartósít savanyúságot, jó saláta alapanyag - legalábbis a középkori ember szerint - illetve jó magas vérnyomásra, só helyett, gyomorbántalmak ellen.

(Kép: Wagner János: Magyarország virágos növényei, 1903.)