Indiana Jones és az egy marék pixel

Már a pénteki játékajánlónk - amiben amúgy sikerült összekevernem Indiana Jones-t James Bonddal - írása közben is sejtettem, hogy a Spelunky jó lesz ingyenjátéknak. Fél óra ugrálás, ostorcsattogtatás és aranybálvány-rablás után is látszott, hogy igen remek platformert rakott össze Derek Yu.

A harmadik végigjátszott óra után már világos volt, hogy a Spelunky nem egy jól eltalált ugrálós játék, hanem egy gyönyörűen lecsiszolt, átgondolt, piszkos nehéz platformer-kalandjáték hibrid. (Az okosak szerint platformer-roguelike.) Lehet, sőt ajánlott is, tárgyakat gyűjtögetni, amik segítik a túlélést. Ezek egy részét felveszi a karakter, esetenként akár egymásra is, mint a rugós- és a szöges cipőt. A másik felük viszont a kezében van, ami azért különösen kínos, mert ebből úgy tűnik, csak egy lehet. Ha elkezdünk szaladni a bálvánnyal, kristálykoponyával, veszélyben-lévő-szőkével, akkor ott kell hagyni a fegyvert.

A halál nem kivételes dolog a Spelunky-ban, az maga a szabály. Kivétel az, ha a játékos életben marad. Meg tudnak ölni a ránktámadó lények, lezuhanhatunk, agyonnyomhat az aranybálványt védő nagy kőgolyó, felrobbanhat bomba, megehet pirahna vagy húsevő növény. A legszebb az egészben, hogy a leggyakoribb halálok a figyelmetlenség, utána jön az ügyetlenség, és nagy ritkán segít nekik a pech is. Amilyen mocskosul nehéz, annyira igazságos játék, ha valaki elcseszi, az én vagyok.

Abszolút mellékszál: hatalmas poén, ahogy a játék elején elmeséli a hős, hogyan került a barlangba. Három mondat, minden játékindításkor más és más, ugyanazon a kalandregény nyelven. A World of Goo alrendszereket felsoroló - “debating games as art” meg hasonló marhaságok - indítóképernyője volt ennyire vicces még.

• Spelunky
• Spelunky Wiki - csupa okosság