Ha egy tanulmánykötetről a kiadó honlapjáról egyáltalán nem, az e-könyvesboltokból meg még úgy sem lehet megtudni, hogy egy tanulmánykötetben mely írások kaptak helyet, sőt, ha csak a kiadást támogató szervezet lapján, egy három link mélységben elrejtett PDF utolsó lapján van egy tartalomjegyzék, akkor be lehet-e az egész bizniszt szántani?
#2633 (linkajánló)
Használjuk, most az egyszer, megint arra a blogot, amire kitalálták. Azért olvassátok ezeket a blogokat, mert jók, nagyon.
#2630 (á mint álom)
Van egy álmom arról, hogy az emberek belátják, hogy fekete háttéren világosszürke szöveget nem jó olvasni. Amíg az álom teljesül, addig persze ott a Twitteren ajánlott - ki volt az? köszönöm! - Readable, de az csak félmegoldás. Nehogy már az olvasónak kelljen gépészkedni, mert az írónak nincs szeme.
Kalóz FM
Magyarázzam-e? Így néz ki az MR2 remekjó Akusztik című műsora, ha nem a rádió honlapján nézzük, hanem az egyik torrentoldalon. Az MR2-nek van YouTube csatornája is interjúkkal, és ami még ennél is jobb, az Akusztik koncertek részleteivel. Ha azt listázzuk népszerűség szerint, ott is szépek a számok. Azt hiszem, ez itt maga a siker.
Ebben egészen biztosan benne van az is, hogy a Magyar Rádiónak nincs olyasmije, mint az BBC iPlayere. Régebben volt egy nagyon csúnya, viszont használható webes archívuma, ami főleg Real Audio formátumban kínált adásokat, amit lassan leépítettek. Nyomai ma is vannak, nem igazán reklámozzák. Ráadásul az Akusztik nem is kerül be ebbe az archívumba, a múlt keddi adás helyett egy közszolgálati díjat köszön meg fél percben az adó.
Ezzel körbeértünk, legálisan nem lehet beszerezni a felvételeket - vagy csak részleteket lehet - pedig a fájlcserélők kíváncsiak rá. Innentől minden a szabályok szerint történik. Azt azért érdekes lenne tudni, hányan vennék meg hétről hétre az Akusztik koncerteket.
Megint menő a hippirouter
Figyeltétek, hogy a Fon kihozott egy olyan routert, ami routernek tűnik? A sorjátlanított, egy Ethernet porttal felszerelt és megdrágított Fon+ után elvesztettem a hitem a csapatban, de a most kiadott, a nagysebességű N-es szabványt is támogató vas jól néz ki.
A hátuljára - a wifi leoltására szolgáló fizikai kapcsoló mellé - került négy darab Ethernet port, mint egy jó házból való, igazi routerre. A Fon+-szal behozott webkettes dolgok - YouTube feltöltés, Rapidshare letöltés, Flickr kliens maradtak, új elemként pedig megjelent a 3G stickek támogatása. Beledugja az ember a mobilnetes modemet, és lehet csiholni wifit a pusztában.
A szállítással együtt 89 eurós ár (kábé 24 ezer forint) húzós - N-es WRT van 75 euró körül is - de nem elszállt. Ha N-re akarnék váltani, komolyan megfontolnám, hogy hippiroutert vegyek.
Azért azt nem tudták megállni, hogy a többi routerrel való összehasonlításnál ne csaljanak.
A nap szava: boffin
Szinte kizárólag a The Registerben szoktam látni ezt a gyönyörű brit szlengszót, amibe legalább egy éve szerelmes vagyok. Már a csengése is nagyon szép, ha utánanézünk az történetének, akkor pedig egyenesen csodálatossá válik. De kezdjük a jelentésével:
Cambridge Advanced Learner’s Dictionary: olyan tudós, akiről úgy tarják, sokat tud a tudományáról, és akit más dolgok nem érdekelnek.
Ask Oxford: (informális) tudós. Eredete ismeretlen.
Merriam-Webster - ez persze csalás, ők amerikaiak: tudományos szakértő, technológiai kutatásban résztvevő.
Wiktionary: Tudós vagy mérnök, különösen a technikai vagy katonai kutatással foglalkozók közül. A szótár azt is hozzáteszi, hogy kapcsolódó fogalom az őrült tudós, valamint az ɒfɪn-nak ejtett dolgokra rímel. Továbbkattintva azt is megtudjuk, hogy a Wiktionary egy ilyen szót tartalmaz a coffin-t (koporsó).
Hát ez eddig semmi. Ha viszont rányitjuk a szóra a Wikipédiát, és ott megnézzük a hivatkozásokat, rögtön kerül remek forrás. Michael Quinion a World Wide Worlds-ön azt írja, hogy a szó a második világháború környékéről származik. Pontosan belőni nem lehet az eredetet: egyes vélemények szerint a radart fejlesztő tudósokra használták, de olyat is írnak, hogy először a haditengerészetben terjedt el az idősebb tisztekre. Ennyi információ azonban már elég, hogy kirajzolódjon a szemünk előtt a fehér köpenyes, zsebében logarlécet, tolómérőt és állítható franciakulcsot hordó tudós, aki csavarozva nyeri meg a háborút.
Mostanra, úgy érzem, kicsit általánosabb jelentésben használják. A Register címszerkesztői bárkire ráhúzzák, hogy boffin, aki technológus, és akinek a címébe nem fér be a scientist.
#2623 (t mint titkosított)
Érdekesség, hogy bár biztonságtudatos informatikusokról van szó, 92 százalékban a titkosítatlan vendéghálózatot használták, és csak 8 százalék választotta a titkosított csatornát.
(Aruba sajtó a Hacktivityről)
Ezek szerint volt, aki fel tudott jutni a hacktivity-secure hálózatra. Én öt perc bitkolbász után átmentem az openre, és felmentem rajta VPN-re.