Magyar égen magyar ufó

Nem, nem a meteorról lesz szó, hanem a Géniusz - az alkimista című magyar gyártású minisorozatról, aminek tegnap ment le az utolsó része az M1-en. A filmek nem hibátlanok - például a Géniuszban is van kortárskönnyűzenés éneklős jelenet, gáh - de szórakoztatóak annyira, hogy a háromszor ötven percet megérje rájuk áldozni. Egyedül a hitetlenséggel kell megküzdeni az első pár percben. Könnyebb elhinni, hogy az amerikai elnök által használt, a HMS Resolute expedíciós hajóból készült íróasztalban szabadkőműves titkok vannak, mint hogy a Zsolnayak alkimisták voltak. Ha ezen felülemelkedünk, akkor a magyar Da Vinci-kód, a pécsi Nemzet aranya működik.

“Szólni kell a Katedrálisnak, küldjenek intervenciósokat!”

Ami nekem igazán érdekes volt, hogy az M1-re készülő sorozatot bekapcsolták a legnagyobb magyar sci-fi történetbe. A Géniusz második részében már emlegetik a Katedrálist, az idő folyását ellenőrző szervezetet, később pedig fel is tűnik az intervenciósokat hozó Bíboros. A közös pont persze megvan a Mysterious Universe és a sorozat között, Fonyódi Tibor az. Sose hittem viszont, hogy így jut be a regénynek - az általam olvasott minta alapján - annyira nem jó, viszont a filmrevitelért síró MU világ a tévébe.

Néznivaló

2 Replies to “Magyar égen magyar ufó”

  1. A 3. végén a hiszti iszonyú volt. Meg aztán modoros volt a színészekben valami. Szerintem te ezt nagyon akartad szeretni.

  2. Próbáltam utálni, de nem ment. Közel se tökéletes, de ha lesz folytatás, nézni fogom.

Comments are closed.