Disputa: Könyv, lapok nélkül

A hagyományos könyv és a digitális könyv nem csak annyiban különbözik egymástól, hogy az egyiket papíron olvassuk, a másikat viszont e-olvasón, iPhone-on vagy számítógépen nyitjuk meg. Máshogy vásárlunk villanykönyvet, ha épp nincs rá pénz, másként kalózkodunk, végül pedig eltérő jogokkal rendelkezünk a papír és a digitális kötetek felett. A villanykönyv megváltoztathatja a könyvtárakat és ezek kiadókhoz fűződő viszonyát, talán alakít az oktatáson, vagy legalább könnyít az iskolatáskákon.

A Debreceni Disputában megjelent cikkemben azt vettem végig, hogy miben más a digitális olvasás a hagyományostól, és hogy egyáltalán lényegi különbségek-e ezek.

A lap kapható a jobb könyvesboltokban, amennyiben azok Debrecenben vannak. Az írásomat pedig a következő szám megjelenése után kirakom ide is.

15 album

Via hívott meg még Facebookon a 15 album című játékba, és bár social továbbküldős dolgokban nem szoktam részt venni, zenéről mindig izgalmas beszélgetni, ezért írom is őket. Nem a tizenöt kedvenc ez, nem is a leggyakrabban hallgatottak, és még csak nem is azok, amik mindig nálam vannak. Talán a legnagyobb hatásúak a jó szó, ha nem hangzana olyan piszok fellengzősen.

Az amúgy következetesen be nem tartott szabályok:

The rules: Don’t take too long to think about it. Fifteen albums you’ve heard that will always stick with you. List the first fifteen you can recall in no more than fifteen minutes. Tag fifteen friends,including me, because I’m interested in seeing what albums my friends choose. Todo this, go to your Notes tab on your profile page, paste rules in a new note, cast your fifteen picks, and tag people in the note.

  1. Hobo Blues Band - Vadászat
  2. Kormorán - Folk’n’roll
  3. Muzsikás - Élő népzene
  4. Ferenczi György és a Rackajam - Petőfi
  5. Buena Vista Social Club
  6. Soutien Gorge - L’étoiles Souriantes
  7. Orlek - Orlek Express
  8. Iron Maiden - Virtual XI
  9. In Extremo - Sünder ohne zügel
  10. Flogging Molly - Drunken Lullabies
  11. Clash - London Calling
  12. Clash - Sandinista
  13. Ramones Mania
  14. VHK - Naptánc
  15. Wyclef Jean - Welcome to Haiti Creole

És lemaradt egy csomó régen meghatározó rock/metál album. A Blue TG egyetlen demója, magyar írpunk zenekarok, a teljes Kaláka és Cechomor életmű, Sebő. Abba is hagyom.

Meg nem hívok senkit név szerint, ha kedved van, és megvan a listád, dobd be alulra kommentbe.

Apám hitte…

Bor, Budapest, 56, kommunisták, zsidóság, megélt művészet és megélt politika, és az egészen mögött az apa, aki egyszercsak kisétált a családja életéből, hogy 35 évet éljen le egy másik nő oldalán. György Péter - igen, az a György Péter - megjelenés előtt álló Az apám helyett című esszéprózájából három részlet olvasható a Literán. A legjobb, amit tehettek, hogy elolvassátok.

Két szép mobilos feature

Egy. Bámulatos, hogy mit meg nem enged magának az Apple. Nem elég, hogy kidolgoznak egy rendszert, ami felismeri a jailbreakelt, vagy más szoftveres úton módosított iPhone-okat, még arra is van arcuk, hogy az egészről írjanak egy pofás szabadalmi bejelentést, és megpróbálják levédetni. (Hadd ne magyarázzam itt, hogy a szoftverszabadalmak mennyire károsak, vannak erre megfelelőbb oldalak.) A szoftver, amit az információk szerint még nem építettek bele az iOS-be, figyelmezteti a készülék tulajdonosát, hogy nem kívánatos dolgot művel. A biztonság kedvéért az Apple le is tudja fényképezni a jailbreakelőt, megtudhatja a pozícióját a telefon GPS-étől, és ha kell, távolról az adatait is tudja törölni.

Kettő. Új funkcióval keresi az enterprise felhasználók kegyeit az okostelefonpiac vezető szereplője, az Apple. Az Exchange és LDAP integráció után a távoli menedzselhetőség is bekerül az iOS-ba - fedezte fel a Patently Apple hírblog. A teljes nevén “Systems and Methods for Identifying Unauthorized Users of an Electronic Device”-nak hívott bejelentés olyan rendszereket tartalmaz, amelyek az ellopott, illetve feltört készülékek felismerésében segítenek. A rendőrség munkájában jobban bízó cégek a készülék legutolsó tartózkodási helyét, az elkövető fényképét és hangját adhatja át a hatóságoknak, a bizalmatlanabbak pedig emellett távolról törölhetik a készülék memóriájában tárolt érzékeny információkat is. A módszer hasonló a Mobile.me-be már korábban beépített Find My iPhone rendszerhez, ám több mindenre képes.

(Fotó: Apple)

Le casquet et la basket

Felzárkóztató képzésnek is régi a Hocus Pocus első klipje a 2005-ös 73 Touches albumról, viszont annyira megtetszett az animáció, a szavakkal való legózás, hogy elraktam ide.

Állami és magánzó kémek

CIA, FBI, NSA, DOH… ki meddig tudja folytatni az amerikai nemzetbiztonsági kiszámolóst? Tudtok még mondjuk tíz betűszót? És tizenötöt? Ha nem megy, akkor sem kell elkeseredni, a Washington Post két újságírója, és több kutatási asszisztense megcsinálta mindenki helyette a házi feladatot. Két év munkájával feltérképezték a 45 szigorúan titkos állami ügynökséget, és a nekik bedolgozó több mint kétezer céget.

Az összegyűjtött anyag alapján meglepően nagy a káosz, meglepően sok információ vész el a kezelésükkel megbízott ügynökségek között. A helyzeten pedig az sem javított, hogy a 9/11-es terrortámadás után szaporodni kezdtek az ügynökségek, a csak megfelelő belépőkártyával megközelíthető campusok, az irodaépületek, és az állami feladatokat jó pénzért átvállaló szerződött partnerek.

A Top Secret America kötelező olvasmány.