Előkerülnek a régi könyvek

Az elmúlt évben nagyon sokat beszéltünk arról, hogy a kiadók kezében levő backlist - ami eredetileg a nyomtatásban lévő, nem frissen megjelent könyveket jelenti, de öt szón belül más jelentésben fogom használni - az e-bookos kísérletezés legjobb alapanyaga. Azok a könyvek, amelyekhez a kiadónál van minden jog, a nyomdatechnikából kifolyólag léteznek szerkesztett digitális formátumban, és túl vannak első fiatalságukon tökéletesek az ekönyves piac tesztelésére. Aki akarta, már megvette keményborítóval - ebből van a nagy pénz -, aztán a kevéssé lelkesek papírkötésben, és most még kint van a boltok polcain, megrendelhető az Amazontól, de már nem ezt keresik elsősorban az emberek.

Mostanra járunk ott, hogy a logika kezd diadalmaskodni. Azok a könyvek, amelyeket fél éve még nem találtam e-könyv formátumban - mint a képen látható Levy-féle cypherpunk dokumentumregény - mostanra előkerültek a “raktárakból”. Folyománya: át kell néznem a kívánságlistámat.

Enzo Ferrari és az ő lelke

Analfabéta autóbuzi vagyok, ha valami benzin elégetése árán képes gurulni, és vezethetem, az boldoggá tesz. Amik tetszeni szoktak, azok a forma miatt (és mivel Ferrarikról lesz hamarosan szó, nem linkelek be egy Iso Grifót se), meg a színek, és legfőképpen a kultúra miatt. Az egészért Orosz Petit teszem felelőssé, mert ő tudott úgy írni a század első felének embervérre szomjazó, versenyzőket evő autóiról, hogy azokat nem lehetett nem szeretni. Jó, tucatnyi óriási Christine voltak annyi hengerrel, ami ma már csak felvágós dízelmozdonyba kerül, na és?

Snitt, mert ez így sehova se megy. Ma délelőtt került a kezembe Csikós Gábor nagyon hosszú, öt cikkre rúgó - 1, 2, 3, 4, 5 - sorozata a Ferrari történetéről. Arról a gyárról, amiről úgy tudtam, hogy ők gyártják a vonzó piros kocsikat, meg hogy Testarossa, meg F40, meg Volpi gróf kenyereskocsija, ami nem is Ferrari valójában. Ma reggel persze kiderült, hogy ennél minden bonyolultabb, van a sztoriban másik olyan Ferrari, ami nem kapta meg a nevet, nem is piros, meg hogy az a furcsa ember tulajdonképpen duzzogva gyártott szériában - ami itt a 2-3-500-as nagyságrend - mert valószínűleg csak versenyezni szeretett. Kattingassátok le a cikkeket, érdemes elcsalni azt a két órát a hétfő reggelből.

(fotó: Nelson Wu)