Urak szintikkel

Borzasztó távol állok a zenéléstől, viszont a Sonic Talk vidcasttal, podcasttal nem tudok leállni. Hangmérnökök, audióemberek, “zenesebészek” beszélnek billentyűs és billentyűtlen szintikről, rackbe szerelhető audióeszközökről, a színpadot elektronikával telehordó zenészekről és zenéről. Nagyon jó hangulatú, marha érdekes dolog.

Tudtátok például, hogy a pletykák szerint a Reason zeneszoftvert a Snow Crash ütős, de nyomokban megbízhatatlan gépágyújáról nevezték el?

Megfelelő fénynél

Az ötlet tulajdonképpen rendkívül egyszerű, miért is ne lehetne egy képregényben olyan szöveg, amit csak UV-fénynél lehet elolvasni. És ha már van, akkor adja magát, hogy a gondolatok legyenek ilyenek. Amikor viszont az ember kezébe veszi a kislámpát SVK tárgyat az ember, és olvasni kezd, akkor ütni kezd az egész. Kell ehhez, hogy Warren Ellis legyen a szöveg, hogy füzetet az UV-glóriával díszes William Gibson előszava nyissa.

És az egész működik. Alapállásom a szkepszis, mégis úgy adta el nekem a csillogós, kibővített valóságos (AR) jelent, hogy még azt is megfontoltam, hogy a következő vad pénzemből az INQ-tól veszek mobilt. Kötelező olvasmány.

Vigyorgó vikingek

Pajzsát rágó berzerker, beszari püspök, az egész meccset halálra unó királynő, szembe lógó frufrus lovát megülő nagydarab katona, és jóelőre sírkőként ábrázolt parasztok. A lewisi sakkfigurák elsőre úgy festenek, mintha egy kevéssé ismert kilencvenes évek eleji játék kiegészítői lennének. Mintha a Lost Vikings gyűjtői kiadásához jártak volna, vagy ha a Kinder tojás viking tematikus hónapján lehetett volna összegyűjteni őket.

Ironikusak, kicsit túlzóak, meg mertem volna rá esküdni, hogy modern termék mindahány. Meg is lepődtem, amikor a képekről kiderült, hogy az egyetlen, teljes egészében megmaradt középkori sakk figuráiról van szó, amelyet az 1100-as évek közepe táján faragtak ki vélhetően Norvégia területén. A figurákat 1831-ben találták meg Lewis szigetén, nem sokkal a felfedezés után szétosztották a gyűjteményt, a nagyja a British Museumnak jutott, de van tizenegy a Museum of Scotlandban. (Senki nem lepődött meg, hogy a skótok jártak rosszul, ugye?)

(Fotó: Yukon White Light, azaz Amanda Graham CC-BY-NC)

Olvasnivaló: InPhoto

Történt veletek olyan mostanában, hogy rábukkantatok egy blogra, és addig olvastátok, amíg tartott az archívum? Na így jártam én hétvégén az InPhotóval, amikor nem aludtam (és amikor nem akartam megfulladni - jó kis téli torokgyulladás, bele se menjünk), akkor lapozgattam vissza lelkiismeretesen. Hatvanakárhány oldal az archívum, néhány írás többször is előkerül, találkozunk legalább két blogbezárási kísérlettel, és közben kiépül a törzsközönség, ismeretségek köttetnek, az író pedig megtalálja a hangját, rájön mit akar a bloggal.

Elsősorban viszont nem a fentiek miatt érdekes az InPhoto, hanem azért, mert már akkor is nagyon jó, amikor még rá se jött Romanee Conti, a szerző arra, hogy miről szól a blog. Vannak klasszikus fotók, amiket ismernem kellett volna, előkerülnek kevéssé ismert, de rendkívül mókás - gróf Kinsky Nusi magasugrása - fotók, és ami a legjobb, több olyan sztorit ír meg a blogger és a közössége, amikből egy is elég lenne, hogy az ember beleszeressen a blogba. Ilyen például Tibolddaróc krónikásának, idősb Soltész Istvánnak a története, aki 272 tekercs diát hagyott hátra a faluról. És persze van geekülés: Compur zárak, középformátumú gépek, vágyott vasak, Tessarok, mázsányi üveg és fém.

Majdnem teljesen kész jövő (béta)

Úgy vártam én a HTML5-öt, ahogy a messiást szokás. Mikor olvastam az újságban, hogy most akkor tényleg reszeltek a Flashnek, ki is kapcsoltam az elsődleges böngészőmben. A döntést mondjuk az motiválta, hogy a napszakok váltakozásához hasonló megbízhatósággal és gyakorisággal rohasztotta le a böngészőt, de ezt fedje homály. A YouTube-on bekapcsoltam a HTML5 módot és nagyot kortyoltam a szabad levegőből, a jövőben éltem akkor.

Feltűnt persze a kis piros mező, ami arról értesített, hogy a “másik fajta” HTML5 nincs ám támogatva, de nem érdekelt. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a Vimeo például h.264-et választotta a WebM helyett. Kész szerencse, gondoltam, hogy a böngészőm eszement módon bővíthető, ide nekem egy kodeket. Rémlett, hogy a Microsoft az ő végtelen bölcsességében ki is adott egy kiegészítőt tavaly karácsonykor. Csak azt nem tudtam, hogy a tavaly karácsonykor egyben az utolsó frissítés időpontja is.

Persze más böngészőn minden más lenne. A párhuzamos világban minden rendben van. Ott már a HTML5-ös jövő is elkészült.

Ufó a boltban

Nem az igazi a dallamtapadás elleni védelmem, Herczeg Flóra ufós dalát legalább egy napig hallgattam. (Ez volt annó a sorsa az Intermagyarf-féle Szőkelegénynek is.) Közben kiderült, hogy lemezen nem jött ki, és ha nagyobb mennyiségben akarok Flórát hallgatni, akkor Narco Polo Veszelka Kommandó CD-t kell lőni. És akkor jön a Dalok.hu hírlevél, azzal, hogy 250 forintért meg lehet venni ezt az egy számot. Mi ez, ha nem csodálatos.

Zárójel: dalok.hu-t amúgy is csak akkor használ az ember, ha támogatni akarja az előadót. Remek minőségű zenét adnak, de a vásárlás utáni harmadik naptól nem lehet újra letölteni semmit, az oldal még csak azt sem jegyzi meg, hogy mit vásárolt a felhasználó korábban.